Sokan próbálták már meghatározni hogy alkotó egyéniségként ki is volt Frank, de bármit is írt, játszott énekelt vagy mondott, az határozottan meghatározhatatlan. Az Imaginary Diseases egy újabb olyan Zappa-gyöngyszem, ami az életművet minden kategorizálásnak ellenállóvá teszi. És pontosan ez az, amit szeretünk benne.

Képzelt betegségek

Imaginary Diseases - fülszöveg, 2006

Az Imaginary Diseases néhány darabja Frank kreatív szellemének folyamatosan matató-alakító természetébe enged bepillantást. Egy-egy darab története során sokszor előfordult, hogy a megjelenése után ismét elővette és tovább dolgozott rajta. Emlékszem, egyszer a „Twenty Small Cigars” 10 különböző akkord-menet-változatát mutatta meg nekem – és még több variációt a „Village of the Sun”-ra.

Az album negyedik száma, a „Farther O’Blivion” (További L’felejtendők) beltestében a későbbi Steno Pool elemeit fedezhetjük fel, más részei később a Greggary Peccary, a Be-Bop Tango vagy a Cucamonga alkotóelemei lettek, vagy olyan ismeretlen daraboknak, amikről talán soha nem fogunk tudni. Bár sok audió-alkatrészének minden átalakulása soha nem lesz kinyomozható, mindazonáltal részei Frank zenei univerzumában élő koncepciófolytonosságnak.

Frank mára történelmi jelentőségű zeneszerzőként elismert, a jövőben még inkább így fogunk rá gondolni. A zenetörténet folyamata arról biztosíthat minket, hogy a jövő nem előítéletes a múlt irányzataival szemben. Hála Istennek.

Frankkel együtt dolgozó gitárosként több zenekarában is szerencsém volt játszani. Számtalan órányi gitárszólóját kottáztam le, és a hónapokon keresztül tartó turnék alatt egy méterre állhattam tőle és nézhettem ahogy a gitárján fellépésenként átlag másfél órát szólózott.

Az ezen a lemezen hallható gitárjátékát figyelve a legmesszebbmenőkig megbizonyosodhatunk róla, hogy korlátlan improvizációs képességgel tudott rögtönzött darabokat előadni hangszerén. Mintha sohasem ismételné önmagát, mindig működik a dolog, és átkozottul jó az egész.

Aki most hallja először Frank zenéjét, és pont az Imaginary Diseases-be botlott bele, valószínűleg a fejét vakarja: "Hűű!! Még sosem hallottam ennyire változatos, ennyire zenei és mindamellett ennyire szórakoztató dolgot." Még kissé ki is akadhat az ember azon, hogy mennyire átverték ezidáig a rádióműsorok, melyek a legritkább esetekben sugározzák Frank zenéjét, ellenben csőstül nyomják le a hallgatók torkán a mélyhűtött audio-maszlagot.

Aki azonban a Zappa fanatikusok kemény magjához tartozik, az azért messze nincs egyedül. A lemez meghallgatása után ők is a fejüket vakarják, és hitetlenkedve tűnődnek azon, hogy hogyan lehetséges az, hogy szürke világunkból 52 évesen (alapvetően még zeneszerzőnek is fiatalon) volt kénytelen távozni az a fickó, akit joggal tarthatunk a történelem legtermékenyebb művészének, és akinek az életműve egyfajta végrendelet az emberi alkotóerőben rejlő lehetőségeknek, egy olyan stílusnak, amit lehetetlen kategorizálni - és ami csak egy azon sok jellemző közül, melyek valódi zsenivé emelték Franket.

És Te, kedves Zappa-barát, ki az elmúlt 30 (de akár több, mint 40) év hivatalos Zappa termését mind begyűjtötted, és fétisként kezelsz minden egyes Frank által megjelentetett egyéb hangmorzsát, Te valószínűleg még többet is tudsz ezen gyöngyszemekről, mint a fajtád nagy része. Most viszont ezt kapd ki:

Frank építtetett az előkertje alatt egy pincét, ahova számtalan olyan kincset rejtett el, mint amilyen ez az album is. Ráadásul ez a hihetetlen mennyiségű kiadatlan anyag olyan irdatlan méretű gyűjteményt alkot, hogy még életed hátralévő része sem lenne elég (függetlenül attól hogy e sorokat olvasván hány éves vagy épp), hogy az egészet végighallgasd.

És ne feledkezzünk meg arról a közel 400 synclavier darabról sem, amelyek különböző készültségi fokban biztosan nyugszanak ott a digitális gyönyörbe ágyazva…

Hogy a fenébe, Frank?

Persze az is lehet, hogy olyasvalaki vagy, akit annyira megérintett Frank munkássága, hogy legszívesebben vállon ragadnád, és azt mondanád neki: "Egyáltalán tudatában vagy, mit is tettél értem és azért, hogy jobb legyen az életem? Hogy láthatta valaki ilyen elképesztő módon a jövőt? Tudod, hogy szeretlek?"

De ekkor hirtelen kapsz egy maflást az élettől, mely így próbál a maga keserédes módján emlékeztetni, hogy Frank pofátlanul még azelőtt elhagyott minket, hogy ezt egyáltalán megtehetted volna.

Hejj, az idegeim…

Hallgassátok meg a lemezt mégegyszer -

most egy kicsit hangosabban.

Steve Vai

fordítás: Marosi Bálint és Imre Zoltán - a munka a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.

fordítás: Imre Zoltán és Marosi Bálint; 2007, október 1 - 21:49