Egy korábbi poszt adta meg a löketet, hogy kicsit utánanézzek, hogy két nagy kedvencem hogyan viszonyult a másik zenéjéhez. Ha három legjobb zenészt/bandát kellene megneveznem, Zappa, a Jethro Tull és a King Crimson lenne, a sorrend pedig teljesen hangulatfüggő. A Crimsont most kihagyom a buliból, de ez is egy érdekes kérdés lehet.
Zsiák Gergő gyűjtése/írása
Tehát akkor mit is lehet tudni Ian Anderson és FZ kapcsolatáról? A jó zenén kívül közös, hogy mindketten elítélték a drogokat, illetve Anderson az ezredfordulón Zappa-bajuszt növesztett. Egy – egyébként is olvasásra érdemes– '99-es interjúban pedig Anderson Zappát nevezte meg egyik hőseként.
Ian nemrégiben beszélt a saját és Zappa dalszövegei közötti különbségről [registercitizen.com]:
Valóban [humoros], de biztosan nem olyan, mint Frank Zappáé.
– mondta Anderson a saját zeneírói stílusáról és humoráról.
Volt valami kegyetlenség és cinizmus dalai középpontjában. Mintha félt volna szabadjára engedni a humort. Próbálok nem erre alapozni. Az enyém inkább fintor, mint cinizmus.
Közös szál még Eddie Jobson, aki 1976-77-ben játszott Zappával - majd '80-ban Andersonnal a végül is Jethro Tull kiadvánnyá váló "A" lemezen, és az azt követő turnén:
A Zappateersen találtam egy témát, ahol több érdekességet is írtak a kommentelők, érdemes végigfutni. Igyekeztem forrásokat is keresni – nem mindenhol sikerült.
- „Frank egy interjúban (nem emlékszem, melyikben...) azt mondta, hogy a Jethro Tull egy nagyon jó banda.”
- „Ian Anderson több alkalommal mondta, hogy nagy rajongója volt Franknek és Captain Beefheartnak.”
- Anderson: „Talán az egyedüli amerikai előadók, akikről tudok bármit, Frank Zappa és Captain Beefheart. Az ő zenéjünk nagyon kielégítő és érdekes számomra. Sokkal jobban ismerem a zenéjüket és sokkal többet is hallgattam őket [mint a többi amerikai zenészt].” [metal-coven.dk]
- „Láttam a Tullt Vegasban, 1997-ben, és a Dinah Mo-Humm volt a bemelegítőzene, mielőtt a színpadra léptek. Az első néhány dal után Ian az előtte álló, Frank Zappára hasonlító embert meglátva azt mondta: „de nem lehetsz ő, ő már nincs köztünk.” :,(”
- „Láttam a Jethro Tullt a Catfish Rising-turnén 1991. novemberében – azt hiszem, azon a napon, amikor Moon és Dweezil bejelentette, hogy FZ-nek rákja van és halálos. Ian Anderson nagyon szomorúnak tűnt emiatt, és többször meg is említette a koncert során. És – ahogy emlékszem – elég részeg volt.”
- „Frank Zappa halálos rákjának híre és Freddie Mercury közelgő halála miatt Ian állítólag részegen lépett fel,” [ministry-of-information.co.uk]
Egy hosszabb cikkrészlet is kapcsolódik az utóbbi háromhoz [montrealmirror.com]:
Mirror: Bántott, hogy a '70-es évek végén a punkbandák a Jethro Tullt a rock 'n roll ellenpontjaként emlegették? Valami „hé, miért pont én”-szerűség?
IAN: Nem igazán szomorított el, hogy Johnny Rotten az őt akkor idegesítő dolgok közé sorolta a Jethro Tullt. Néhány éve azt hallottam, hogy az Aqualungot az egyik örök kedvenceként említette, szóval ki tudja? Sokkal inkább elszomorít, hogy a '70-es évek elején Frank Zappa azt mondta, hogy nem bír minket. Nagy rajongója voltam Zappa zenéjének, kortársamként csodáltam és tiszteltem, és igen, a hirtelen pofonja értelemszerűen fájt kicsit.
Ez még nehezebbé tette, hogy néhány éve, amikor kaptam egy üzenetet a fiától, hogy az akkor halálosan beteg Frank nagyon szeretné, ha felhívnám, és megadta az otthoni számát. Ültem, és néztem a számot, és néhányszor még tárcsáztam is, de letettem, mert nem tudtam, mit mondhatnék egy haldokló embernek, különösen egy olyannak, akit úgy ismertünk, hogy nem szereti a zenénket. De szerettem volna beszélni vele, egyszerűen csak nehéz volt. Aztán hallottam a hírt, hogy meghalt. Mélységes hiányt és bűntudatot éreztem, hogy soha nem hívtam fel. Szerettem volna beszélni vele – csak egy percet.
Anderson beszélt is egy másik interjúban az ominózus koncertről [countygrind]:
Nem iszom vagy drogozom [a színpadon] vagy ilyesmi... kivéve, ö... életemben egyszer mondhatni nem éppen koncentráltan érkeztem a színpadra, miután felhúztam egy üveg olcsó Chardonnay-t. De az volt az oka, hogy épp akkor hallottam, hogy Frank Zappa meghalt, és nagyon szomorú voltam, mert néhány napja kaptam egy üzenetet, hogy hívjam fel, de nem tettem, amit nagyon-nagyon sajnáltam, szóval ittam némi bort. Aztán ittam még valamennyit és ráeszméltem, hogy basszus, nem kellett volna, mert nem voltam túl jól. De emlékeim szerint ez volt az egyetlen, amikor ittam.