1972 volt mikor a barátom, Kenny Shroyer azzal hívott fel, hogy menjek el Frank Zappa egyik próbájára La Brea-ba, Hollywoodba. Azt tudtam, hogy ki Frank Zappa, már a rajongója voltam: 1963-ban tagja voltam annak a zenekarnak, amelyik a brentwoodi Mount Saint Mary's College épületében adta elő a darabjait, többek között azt, amelyikben több al-karmestert irányított, majd a zenekar előtt egy kierősített citerán játszott, leveseskanállal. Azt viszont akkor még nem tudhattam, hogy saját zenei fejlődésemnek egy nagyon fontos szakasza ekkor kezdődött el.
(A WAZOO album fülszövege)
Malcolm McNab: Bebop Tango (Exquisite CD, 2006)
A zene finoman szólva is óriási kihívás volt. Volt már dolgom korábban is új, avantgárd zenékkel mindenféle Los Angelesi helyeken, mint amilyen például a Hétfő Esti Koncertek vagy az Ojai Fesztivál volt. De tényleg azt gondolom, hogy miután Frank zenéjét játszottam, a saját személyes "korlátom" feljebb, egy újabb szintre került. Sok vele dolgozó zenészt hallottam panaszkodni, hogy mennyire kemény zenekarvezető. Szerintem mindössze pontos előadásban szerette volna hallani a darabjait. A pontos előadás viszont sok egyéni gyakorlást és számos közös próbát kellett hogy jelentsen. És tudják mit? Mi mindannyian jobb zenészek lettünk azok után, hogy Frank zenéjét játszottuk.
Jópár hétig próbáltunk, mikor kiderült hogy szeptemberben Los Angelesből a húszfős zenekarral Európába utazunk. Nekem épp akkor ajánlották fel a frissen megnyílt Schubert Színház elsőtrombitási állását Century Cityben. Azóta eltelt 30 év - a színházat már lebontották. Nekem viszont sikerült elfogadnom az állást és még a Wazoo turnéra is el tudtam menni, mert tudtam találni valakit aki helyettesített arra a pár hétre. Az akkori feleségem, Joann Caldwell szintén benne volt a hamarosan "Grand Wazoo" néven ismertté vált csapatban, és akkor volt 15 hónapos a kislányunk, Stephanie (most a San Franciscói Operaház Zenekarának fuvolása/pikolósa), akit nagyon nehéz szívvel hagytunk egy ideig magára.
A kihívás és az izgalom magában a zenében volt. Ahogy most 35 év múltán visszahallgatom a bostoni koncertet, elámulok a teljes zenekar valóban kreatív improvizációin. A pontosan begyakorolt, nagyon bonyolult zenekari részeken túl teljesen szabad formáknak és a buginak valami furcsa keveréke bukkant fel. Soha nem tudtuk, mi fog történni. Ott volt például a nagy "képregény-számunk" a Felt Forumban, a Madison Square Gardenben, ahol az improvizációt mindannyian a színfalak mögött talált képregényekből felolvasott részekkel kevertük. Hónapokkal később a Petit Waz oo, azaz a Grand Wazoo tíztagú utódzenekara idején a (szintén a színpad mögött talált) Sousa indulós-könyvből vett indulókkal kezdtük a koncertet. Ez úgy indult, hogy mindenki az első oldal első indulójával kezdett, és akire Frank rámutatott, az lapozott és a következő indulót játszotta. Nemsokára vagy féltucat Sausa induló szólt egyszerre teljes kakofóniában, mikor Dave Parlato basszusgitáros felhozott egy (szintén hátul talált) kukát, amiből banánhéjat, szemetet kezdett szórni a színpadra… Ennek a világpremiernek az utolsó hangja után Frank bejelentette, hogy a darab címe "John Philip Sousa összezavarodik". Ezek a bolondozások segítettek oldani a kottaállványunkon levő darabok összetettségégével való küzdelem feszültségét.
Emlékszem hogy Frank, akinek úgy tűnt hogy semmi nem kerüli el a figyelmét, Berlinben észrevette hogy a McNab házasfelek között vad viharok dúlnak. Joann és én vitatkoztunk egy kicsit, és Frank ezt elő is hozta a koncerten. Azt hiszem úgy mutatott be mint a "harcoló McNabok", és elkezdetett velünk egy zenei párbeszédet a trombitánkkal és fagottunkkal, ami pillanatokon belül egy nagyon felfokozott dialógussá vált. Azt hiszem nagyon jó módja volt annak hogy megnyugtasson minket és elsimítsa a dolgokat.
Ezt a bostoni koncertet sosem fogom elfelejteni. Egy bugi jam közepén egyszer csak azt látom, hogy a feleségem a fagottját az állványra téve otthagyja a fafúvós-szekciót és a színpad előterében önfeledt táncba kezd. Ahogy azt sem fogja egyikünk sem elfelejteni, mikor egy erősítő-láda a koncert előtt leborult és összetörte Jay Migliori ritka és nagyon drága fafúvós hangszerét.
A Grand Wazoo bármilyen rövid életű is volt, egy nagyon fontos emlékem, egy nagyon különleges élmény volt. Ha bárhol a világon zenészek között szóba kerül, hogy valaki Frank Zappával játszott, akkor az mindenki számára azt jelenti, hogy az illető igazi virtuóz, hogy bármit képes eljátszani. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy Frank Zappával dolgoztam. És hogy a Grand Wazoo-ban - hihetetlen!
Malcolm NcNab, Los Angeles, 2007 július
Malcolm McNab trombitás (a válogatásokat nem számítva) Frank Zappa következő albumain játszott:
The Grand Wazoo (1972) - Studio Tan (1978) - Orchestral Favorites (1979) - Joe's Domage (2004) - Imaginary Diseases (2006) - Wazoo (2007) - One Shot Deal (2008)
linkek:
- Malcolm McNab honlapja
- a képek forrása
balint, 2009, május 29 - 20:25
