Ez bizony jazz, Bálint. :) Tigran Hamasyan egészen kiváló. Fátyolos, mégis túláradó a játéka. Ez a határozott ritmikai keret nem biztos, hogy mindig megtalálható az ő esetében, érdemes más felállásokkal készült felvételeibe is belehallgatni. A fenti felvétel határozott ritmikai kerete azért erősen a rock-gyökerekhez kötődik.
(A hideg futkos a hátamon a világzene kifejezéstől, attól meg még inkább, ha a jazzt összemossák ezzel a new age baromsággal.) Amit itt hallunk az a jazz modern formája. Az egyik. Végső soron nem kevesebb, mint jó zene.

@Rátosi Milán: Ilyenkor jön jól a tényleges zenei képzettségem/műveltségem hiányossága, amire hivatkozva úgy használom (vagy nem) a fogalmakat, ahogy nekem tetszik. :-)

Amúgy az első mondatod után hirtelen vissza kellett pillantanom hogy ki is írta, mert ott a koncerten beszélgettünk pont erről, és mintha ez egy ottani gondolatot folytatott volna. Mindenesetre mi ott arra jutottunk, hogy "Nem". :-) Mindez persze a fent jelzett laza háttérrel.

A magam részéről amúgy "kortárs zenének" hívnám ha ez nem lenne foglalt az emberpróbáló hangkísérletek számára, vagy "mai zeneszerzésnek" vagy ilyesminek - azért a komponáltságot, a struktúra erejét jóval nagyobbnak érzem mint bárminek amit a jazzből ismerek vagy amit azzal azonosítok, és jóval nagyobb képzettséget és koncentrációt is kíván meg a zenésztársaktól (nem tudom megunni a dobos munkáját: a nem túl nagy felszerelés hihetetlen gazdagon szólal meg, sokszor pici trükkökkel, mint a pergőre fektetett cintányér, stb.). Illetve a dolog számomra ott érdekes még, hogy a jazzközeli dolgokat akkor tartom izgalmasnak, ha egy másik műfajból járja át valami ez lehet a népzene (Szalóki Ági, Trilog Gurtu, Tigran Hamasyian), vagy ez az ambient akármi (?) (Miles Gurtu) vagy a metál (Shining, háhá). Máskülönben a gesztusok nagy részét ismerősnek, lejáratottnak, egy-kaptafából-érkezőnek érzem...

Ezt a koncertet szoktam hallgatni, más felvételeit még kevésbé, amibe belekaptam az vagy népzenei, vagy a hagyományosabb dal-szerkezetet követő dolog volt - de ezek tényleg csak pár pillanatnyi belehallgatások voltak.

Azért a wiki szerint ezt bebuktam, rögtön az első mondatban:

"Tigran Hamasyan (1987) is an Armenian jazz pianist. He plays mostly original compositions, which are strongly influenced by the Armenian folk tradition, often using its scales and modalities. In addition to Tigran's folk influence, he is much influenced by American jazz traditions and to some extent, as on his album Red Hail, by progressive rock. His solo album A Fable is most strongly influenced by Armenian folk music. Even on his most overt jazz compositions and renditions of well-known jazz pieces, his improvisations often contain embellishments based on scales from Middle Eastern/South Western Asian traditions."

@mB: Azért a végére nem hiába böktem oda, hogy "végső soron nem kevesebb, mint jó zene." Részben mert tényleg jó, részben pedig a stílusvonalak kortárs összekuszálódása folytán nem biztos, hogy mindig szükséges valamire egzakt módon ráhúzni egyetlen műfaji címkét.
A jazznél maradva azt mindenképpen ide kell böknöm, hogy a kortárs/modern/mai jazz egy szeletében azért másfajta hangsúly helyeződik a kompozícióra. A jazz korábban sem csak téma-szóló-téma felépítésű volt, a mai jazzben azért jól érzékelhető egy olyan tendencia, amelyben nagyobb hangsúlyt kapnak a kompozíciók - ráadásul saját kompozíciók -, ezzel párhuzamosan a szólók is időnként kikerülnek a darabok fókuszpontjából.

Egyébként nem kíván jóval nagyobb képzettséget és koncentrációt.

@Rátosi Milán: Igaz, igaz - nem győzöm hangsúlyozni hogy a dolog az én korlátos ismereteimnek a hirtelen leképeződése csak. :-) Illetve annak, hogy interjúkban nagyon sok olyan nekem kedves, vagy izgalmat, továbbgondolást érdemlő gondolatot találok, amik részint azt fogalmazzák meg ami kifejezi az én viszonyomat is a zenével - és ezt (most e műfaj körül repkedve) a legtöbbször a jazztől távolodóban levő zenészektől kapom meg. A "hagyományosoktól" meg a sok ködösítést: "erről nem lehet beszélni, csinálni kell", stb stb - volt erről korábban egy hosszabb, cikknyi összeállítás: egy mondatával se tudtam mit kezdeni, a sugallata meg az volt hogy "ha nem érzed, csíra vagy". ;-)

Tigrannál ami sokszor felmerül, hogy NEM a jazz hagyományos hangközeit használja (hanem a népzenéét), NEM a jellemző ritmusfelépítést, NEM "érzésből" hanem tudatosan és komponáltan építkezik, és elég komoly klasszikus zenei műveltsége van (kottázás, ismeretanyag, benyomások 14 másik műfajból, költészet).

Hozzájutottam egy hanganyaghoz, ami a MüPa koncert előtti workshopon készült - nyilván korlátos hogy mit értettem belőle, de hallatlanul izgalmas amit a fentiekről mondott, nagyon nagy hangsúly került a ritmikai világra és a zenészeknek való betanításra. nyilván felületes és felelőtlen kijelenteni hogy "nagyobb felkészültséget igényel" stb, mégis: ritka élmény volt hallani ezt a nagyon felkészült beszélgetést, látni és érezni ezt a hallatlanul koncentrált előadást, érezni a mellettem ülő légzésvisszatartását, feloldódását, kirobbanását. Oké, alapélménynek is mondhatnánk egy zenei koncerten, de mégsem az - ahogy (nekem) a dobos és a basszeros halálpontos, tévesztés nélküli társ-építkezése is párját ritkítja. És ismét igazságtalanul és szubjektíven: nekem tényleg az a benyomásom hogy minél távolabb van valaki a jazztől, annál tartalmasabban tud (és akar) erről beszélni, megfogalmazni a zenéhez való viszonyát.

Na és megint hozzámentegetőzve, hogy ez a jelenlegi állapotomat és ismereteimet tükrözi, sőt: kérdéseimet, épp útközben - ki tudja mi és hogy jön majd még szembe?

*

Bónusz: egy nagyon jó cikk a Guardianban a célokról, háttérről (akár a szovjet klasszikus zenei oktatásról pl.), stb:

www.theguardian.com/music/2013/oct/24/tigran-hamasyan-pianist-jazz-armenian

@mB: Adódhat a kérdés, hogy mitől jazz az a zene, amiben sokszor nincsenek akkordváltások, vagy a jazzre jellemző hangközök? Nálam jóval kompetensebbek azok, akik meg tudják ezt a kérdést igazán válaszolni. Mondhatnám - viccesen -, hogy mert jazznek hallatszik/érződik. :) Egyébként tényleg.
Erre a vs.hu-s cikkre emlékszem. Azt hiszem és ezt már említettem korábban, hogy talán nagyon más az, ahogy én látom a jazz műfaját, mint a legtöbben. Az irodalmi élményeim vittek a jazz irányába ez pedig a mai napig meghatározza azt, ahogy a műfajt látom. A cikken azért érezhető, hogy egy nem szokványos bemutatása akar lenni a műfajnak. Megmosolyogtam, de az idézetek butaságok. :) Ezeknek a az eredeti kontextusát sem mindig lehet ismerni. Az egyik idézet Miles Davistől például konkrétan egy lemezről (Relaxin' with The Miles Davis Quintet, 1958) származik, egyszerűen odaszúrta - a felvétel alatt - a hangmérnöknek, aki a vágásnál odarakta az album legelejére. Ez akkoriban volt, amikor elkezdett elterjedni az LP formátum, az odavágott mondat betudható egyfajta intronak is. John Coltrane megjegyzése azt hiszem a modális korszakának improvizációira vonatkozott, a többi meg jórészt sületlenség.
Hamasyan zenéhez való viszonyát erősen meghatározza, hogy egy alapvetően kozmopolita környezetben vált zenésszé, így a saját gyökerei is más hangsúlyt kapnak.

kritika az Élet és Irodalomból (Végső Zoltán, dec. 18.):

És ha telt ház, akkor Tigran Hamasyan szinte megmagyarázhatatlan magyarországi felemelkedése is ide kívánkozik. Az áprilisban elmaradt koncertet most pótolta a trió, és hiába lehet egyre többet hallani a zongorista erőteljesen felfelé ívelő karrierjéről, mégis azt gondolhattuk, hogy nem egy örmény jazz-zongorista látogatása őrjíti meg a budapesti közönséget. A Müpa kistermébe bezsúfolódó tömeg még a nagyteremben is jól mutatott volna, de a szépen megtervezett hangzás miatt a Fesztiválszínház volt a Mockroot című album bemutatójához az ideális terep.

A lemez sem érdektelen, de üresjáratokkal tűzdelt, legalábbis nem rajzolódnak ki a folyamatok annyira egyértelműen, mint a koncerten improvizációkkal bővített repertoárban. Hamasyan finom, merengős szólóval kezdett, kerekre formált dallamok, briliáns díszítések jellemezték a zenekulturális metszésponton elhelyezkedő, örmény alapokon nyugvó, az azeri mughamból, a közel-keleti makámból, de még a különféle délkelet-ázsiai vidékekről is merítő metál jazzt. A trió hamar torkon ragad, és brutális ritmusaival szinte az önkívületig püföl, az elementáris hatás feldolgozásához a koncert után nem árt némi ülepedési időt beiktatni. A néhol követhetetlen váltóritmusok, az ebből adódó hangsúlyeltolódások, a keleti és jazzskálák vegyítéséből keletkező sűrű hangzatok és a széles dinamikai spektrum a végletekig kihegyezett feszültséget teremt. Ám annak is van hátulütője, ha a feszültség nem oldódik, és a csúcsponton túlra törekszik. Akkor észrevesszük az apró turpisságokat, például a basszus redukált szerepét, amely a zongorán bal kézzel játszott erős perkusszív hangok felerősítésében ki is merül. Így már a cizellált dobjáték sem annyira érdekes, egyre csak a cicomát hallani, ami valamit elrejt. Hamasyan valahol az Allegro Barbarón nevelkedett, de egyelőre még éppen az a mesteri arányérzék hiányzik zenéjéből, amelyet Bartóktól meg lehetne tanulni.

Kaltenecker Zsolt - elég érdekes interjú, sok nekem érdekes dolgot feszeget. A ritmus szerepe, zeneakadémia, Keith Jarrett.

Tigran Hamashian is előjön, pro és kontra - 35 perc körül.

www.mixcloud.com/v%C3%A9gs%C5%91-zolt%C3%A1n/n%C3%A1polyi-szext-in-tilos-r%C3%A1di%C3%B3-ii5-20120212-kaltenecker-zsolt/

Jó ez a zene (pl. 46 perc körül, meg a legvégén), - tegnapelőtt volt koncert, kár hogy csak ma vettem észre...