A Dance Me This Frank Zappa utolsó, halála előtt befejezett albuma. De ez itt most nem a szomorúság vagy a lemondás története. Azt tapasztaltam, hogy a betegsége ellenére örömét lelte ebben a tevékenységben – célja volt, inspiráltnak érezte magát. Az évek során tanúja voltam, Frank hogy ugrál egyik projektről a másikra, hogy teszi parkolópályára az egyiket hogy egy másikra fókuszáljon. Volt ott egy alaposan kidolgozott Dio Fa című darab; egy Uncle Sam című opera (egy disztopikus jövőjű Amerikáról, New York szélsőségesen szennyezett kikötőjével). Egy „21. századi dob-minták útmutatója ritmus-szadistáknak” című könyv a hozzá tartozó hanglemezzel. Persze ezzel még alig karistolom a felszínt és egyiket sem tudom illően méltatni. A Dance me This véleményem szerint Franknek arra volt lehetőség, hogy ezekből a félretett projektekből kincseket mentsen meg és tegyen meghallgathatóvá. És azt hiszem, ez némi boldogságot adott neki.
- A Dance Me This fülszövege, írta Todd Yvega - az eredeti szöveg a zappa.com fórumán;
Figyelemreméltó, hogy Frank milyen koherens ívet tudott létrehozni olyan szélsőségesen különböző anyagok egymás mellé vagy egymásra helyezésével, amik közül egyeseken évek óta dolgozott, míg mások az előző hét véletlen történéseinek gyümölcsei voltak. Esetleges volt, hogy mi kerül a kreatív mixbe (FZ jellemző elhajlása volt a változó folyamatokra való nyitottság és bármilyen aktuális történés nyersanyagként való felhasználása). A Zappákat korábban abban az évben dél-szibériából a Tuvai Köztársaság torokénekes-triója látogatta meg, akik egy amerikai turnén voltak éppen. Természetesen felvétel lett a dologból, és a tuvaiak éneke számos itteni darabban felbukkant. Dweezil bekötötte a gitárfelszerelését a stúdióban, Frank pedig úgy döntött, hogy penget egyet az épp aznap készülő felvételre. Amennyire tudható, ez volt az utolsó alkalom, hogy gitáron játszott. Ez a 100. hivatalos kiadvány.
Az utolsó, Calculus című darab is a spontaneitás beépítésének egy példája. A dolog a Frank által csak „betörő-zenének” hívott mutatvány egy újabb darabjaként kezdődött. A „betörő-zene” elmagyarázása némi kitérőt igényel – de még ez a kis sztori is megmutatja Franknek a tudományokhoz (jelen esetben a matematikához) való vonzódását. Egy phasing nevű zenei technikával foglalkoztunk épp, ebben több szólam megy egymással párhuzamosan: végtelenítve, de mindegyik más ismétlődési hosszal. Bár az egyes hurkok viszonylag rövidek lehetnek, a darab egésze nem ismétlődik egészen addig, amíg minden ismétlődő rész vissza nem kerül az eredeti helyzetébe. Az ismétlődési hosszakat egymáshoz viszonylag közelire választva a teljes ismétlődés akár nagyon hosszú is lehet (órák, akár napok vagy még több). Ez egy "éles bevetésre" emlékeztetett engem és a következő történetet meséltem el Franknek:
Egy időben minden nap egy több stúdióból álló komplexumban készítettem felvételeket. Reggelente azt vettük észre, hogy az éjszakai műszak egy vagy több tagja végigpásztázta a szobánkat és jobb esetben a mikrohullámos pattogatott kukoricáinkat nyúlta le, rosszabb esetben kölcsönvette vagy piszkálgatta a felszerelésünket. Abban a reményben, hogy a benti munkavégzés hangjaival a tettes(ek) elrettenthetők, a fent említett technikát alkalmazva kigondoltam egy spéci Synclavier-darabot, amit egész éjszaka bekapcsolva hagytam. Ez egyes darab-részleteket játszott úgy 20 másodpercig, megállt, várt, a visszacsévélés hangját játszotta, várt, újraindult... mindezt látszólag véletlenszerű hosszúságú szünetekkel, soha nem ismételve magát pontosan.
Franknek tetszett a betörőknek-komponálás tréfája. A "betörő-zene-koncepció” ezek után úgy mutálódott, hogy a cél inkább volt intellektuális stimulálás semmint az elrettentés, és hagyománnyá is vált az UMRK-ban. Valahányszor hazaindulóban voltam éjjel, az utolsó dolgomként összecsaptam valami dallamot (az előbb említett vagy ahhoz hasonló technikákat alkalmazva, rendszerint algoritmikus kontrollal) és otthagytam a Synclavieron, hogy elkápráztassa a reggel megérkező Franket. A szabályok a következők voltak:
(1) Ha tíz percnél tovább tart összerakni, akkor nem minősül betörő-zenének.
(2) Kell hogy legyen benne valami bonyolult vagy furmányos, pusztán a létét igazolandó. (Nem pocsékoltam volna az idejét valami tartalmatlan csilingeléssel.)
A Tuvai torokénekesek ottlétükkor készült egyik felvétele Anatolii Kuular a-capella előadása volt. Az elénekelt hangok és a többi vokális gesztus egy folyamatosan változó tempót hozott létre. Frank egy olyan tempó-térképet akart készíteni, ami aztán ráhúzható lehet bármelyik Synclavier-darabjára, s az így rásimulna az énekszólam által létrehozott tempóra. Ennek eléréséhez manuálisan jeleket helyeztünk a fő ritmus-sarokpontokhoz, addig állítgatva azokat, amíg jónak nem éreztük, a gép aztán kiszámította a burkológörbét, ez puhán ráfeküdt a horgonyokra és (a tempóváltásoknál) minimalizálta közöttük a hirtelen görbület-váltásokat. Ugyanez a technika, amit a tudósok és statisztikusok használnak mikor görbeillesztéssel közelítenek egy sor tapasztalati értéket. Frank már elment aludni mikor a tempótérkép elkészült, én meg szerettem volna hagyni neki valami demót, csak hogy hallja reggel, hogy lássa, hogy működik. Nem akartam időt tölteni valamelyik darab-gigászának előkeresésével és betöltésével, így demóként előkaptam valami umm-ca ritmuskíséretet basszussal és algoritmikusan hegedű-pizzicatókat tettem mellé: ez volt az aznap esti betörő-ajánlat.
Arra számítottam, hogy Frank másnap az egyik meglevő darabját passzintja majd Anatolii énekszólama mellé, de mikor odaértem, Ruth Underwood jött épp látogatóba, és Frankkel valahogy beleszerettek a demóba. (Ruth azt mondta, hogy imádja amit csináltam. Elmagyaráztam neki, hogy a dolog nagy részét algoritmus generálta a betörő-szisztémánk szerint, úgyhogy a szó hagyományos értelmében nem igazán csináltam. A válasza: "Hát akkor imádom amit nem-csináltál.") Frank úgy döntött, hogy a demót az album zárásaként fogja használni, aminek a kívánt hatását valahogy így magyarázta el: „az album ezt megelőző kalandozásai után pont erre a butuska ummca-ummcára van szükségünk.”
Mivel a görbeillesztés számítást is tartalmazott, Frank a darabot Calculusnak nevezte el. Nem tudtam nem észrevenni, hogy ez a cím finoman kapcsolódik Frank kreatív produktumainak egy visszatérő szálához. A calculus szónak egy másik jelentése is van: a fogkőnek, a fogtisztításkor eltávolított ásványnak a szinonimája. Eszembe jut a festmény az EIHN borítóján a nagyító alatti fogakról; a Szájhigiénés Dilemma animációs részlete a 200 Motelsben; a fogselyem termesztés a Montanában. Lehet hogy az egybeesés puszta véletlen, de nekem attól még ugyanúgy tetszik.
Todd Yvega
