Kiváló, kiváló koncert - most hogy meghallgatni is sikerült. Egészen elképesztő pillanatokkal - CSAK a nemszokványos darabokkal egy remek (és a 73-as korszakot gazdagabban bemutató) kiadvány születhetne. Ó, bár csak egyszer lenne koncepció a Zappa család ténykedésében!)

A WILLIE THE PIMP fúvósokkal is megtámogatott riffje persze csak szólóürügy (de milyen kis ráérős, nagyvonalú!), de aztán már egész meglepő a SLEEP DIRT kis morzsányi felbukkanása, még ha csak elrejtve is az amúgy kellően grandiózus BIG SWIFTYben.

Még ennek a nem-mintaszerű zárásán (annak hiányán) se jut eszünkbe búslakodni, mert hirtelen felbukkan az EAT THAT QUESTION, csodás fanfárokkal - ehhez méltóan pompás szólókkal. Meglepetés: elhalkulva van vége... Hogy?!? Egy koncerten? Fokozatosan elhalkul a zenekar? (bizony el!)

Egy tévesztés után sikerül elkezdeni a ZOMBY WOOFot, ugyancsak kuriózum ekkorból élőben. A három ráadásszám már "csak" zseniális, szokás szerint - a CHUNGA'S RENVENGE szólójának végén teljes a tömegkarambol.

Hölgyek, urak: HÁROM ÓRÁS KONCERT!!!

PLUSZ élmény nekem a trombitahangsúly, hisz 73 nyara után Sal Marquez már nem volt tagja a csapatnak - itt szépen és jól hallatszik, remekül kövéríti a fúvós vonalat.

És most tudatosult bennem, hogy a Big Swiftyvel indul a ráadás... ami így szinte egy önálló koncertnyi anyag.

Ez a koncert... kábulat...

A Road Tapes nyomán* ki lehetne adni egy Ráadások (vagy Ráadás) sorozatot is, aminek kiemelkedő darabja lehetne fent akár csak a Big Swifty - Eat That Question - Zomby Woof hármas is, az utána következő csomaggal kiegészítve meg pláne. Atomtöltetű szólók, laza belefeledkezések és elkalandozások, gyönyörű és inspiratív egymásbafolyások... Tudná teljesíteni azt a (sajnos soha nem kimondott, s talán nem is létező) szándékot, hogy a kockafejű fanatikusok mellett a mit sem sejtő zenebarátoknak is képet tudna adni arról, hogy mit tud (most történetesen) ez a felállás. S persze a kockafejűeknek se piskóta (bőven nem az) a fenti hármas, az utóbbi kettő ettől a csapattól élőben nemigen szokott előfordulni. Na megyek, visszateszem a leszakadt fejemet.

*persze a teljeset is, a Road Tapes részeként

B+ helyett betájolnám egy gyenge A-ra. A trombita mellett különösen üdítő ilyen szépen hallani a basszust. Nagyon jó kis csapat ez, egy apró leheletnyivel talán a Napoleon féle bandánál is jobban bírom. Itt még megvan az illúzió, hogy széteshet a zene. Vokálban nem olyan erős, talán (!!) humorban sem, nekem viszont nagyon tetszik a nóták ilyen nyers tálalása és az összetettség, ami még sokkal inkább jön ösztönből, mint rutinból. Persze ez is csak illúzió.
Ha időm engedi belemászok ebbe a koncertbe.