Frank Zappa, Ray White, Patrick O'Hearn, Terry Bozzio, Eddie Jobson
Ruth Underwood, Dave Samuels, Randy Brecker, Mike Brecker, Lou Marini, Ron Cuber, Tom Malone.
letöltés: Zappateers - torrent (FLAC), 1,2 GB;
1976 decemberében Zappáék négy koncertet játszottak a Palladiumban: 26-án, 27-én, 28-án és 29-én, ezeknek az anyagából (némi utómunkával) készült az In New York lemez.
Itt most a 28-ai (a leghosszabb: 2 óra 50 perc) koncert hallatható meg, 34 perces Purple Lagoonnal és Montanával súlyosbítva (a 4 koncertről részletek itt: FZshows és Touring CMYC).
A hangminőség "B+", azaz lehetne jobb is, de így is nagy élmény: a hosszú műsor, a szólók, a picit más megszólalás (hangszerelés): jól hallatszanak az egyes hangszerek, Bozzio szokás szerint sokkal vadabb, mint a lemezről gondolnánk.
(itt egy 2006-os írásom erről. index fórum).
[0:00] Intro
[1:40] Peaches En Regalia
[4:44] The Torture Never Stops
[19:06] The Black Page #2 (twice)
[35:01] Punky's Whips
[48:03] I Promise Not to Come In Your Mouth
[51:51] Honey Don't You Want A Man Like Me?
[56:20] The Illinois Enema Bandit
[1:14:02] Sofa #2
[1:18:04] I'm The Slime
[1:22:17] Pound For A Brown
[1:28:36] The Black Page Drum Solo
[1:32:40] The Black Page #1
[1:34:37] Big Leg Emma
[1:38:46] The Purple Lagoon (solos on ZINY)
[2:13:29] Find Her Finer
[2:19:23] Manx Needs Women
[2:20:58] Titties 'N Beer
[2:27:59] Cruisin' For Burgers
[2:37:22] Dinah Moe Humm
[2:46:49] Montana
Pár érdekesség (a 28-ai koncerthez írtam):
- Peaches - jók a vendégszólamok (fúvós)
- The Torture Never Stops - nagyon izgalmas, hosszú szóló. Huhh, egész elképesztő hanghatásokkal a végén - kiváló és meglepő, szokatlan a számtól.
- The Black Page - Zappa szerint "a hiányzó láncszem az Uncle Meat és a BeBop Tango között"; szintén maga Zappa mondja el itt, hogy a darab címe a partitúrán szereplő rengeteg kottáról kapta a nevét. A lemezváltozattól eltérően itt jól hallatszik a hegedű. Érdekes, hogy a darabot (Black Page #2) itt kétszer játsszák el, mivel a fúvósszekcióból valaki (Lou Marini?) az altszaxofon helyett fuvolán játszotta a szólamát tévedésből, a második változat tehát az "igazi", amin bizony hallatszik is a szaxofon - érdekes hogy aztán mégis az első került a hivatalos kiadványra. (Zappateers)
- Punky's Whips - kicsit más a kíséret a szóló alatt;
- Enema Bandit - szaxofon (!) és egy igen penge gitárszóló... Ezért 15 perc.
- The Purple Lagoon - a szólók, ha jól értem a végén Zappa felsorolását: Tom Malone (harsona), Mike Brecker (szaxofon), Dave Samuels (vibrafon), Patrick O'Hearn (basszusgitár), Dave Samuels (timpani), Randy Brecker (trombita), Lou Marini (altszaxofon). Sajnos a file hibás, a legvége töredezett (a letöltésben nem).
- Montana - különösek: kísérletezőek, csipkedősek, akusztikus-közeliek a mai gitárszólók, s ez alól a Montana sem kivétel. Erről a négy napról simán kijöhetne egy kétórás anyag, amin csak újdonság van - a Montana sem lenne lehagyható. Mellesleg: ez az utolsó turné, ahol Zappa szólózott a Montanában, utána (egy őrült '84 decembert kivéve) soha, sehol!
Apropó humor: láttalak fellépni a Saturday Night Live-ban pár éve. Hogy vetted rá Don Pardót hogy így lealázza magát?
Lealázza magát? Ez nem igaz. Ez tényleg nem igaz. Először is, nagyon jó humorérzéke van. Másodszor, tényleg élvezte a dolgot. És harmadszor, aztán el is jött a műsor utáni New Yorki koncertjeinkre és velünk együtt lépett fel. Tudod, Pardo nem látszott a tévéműsorban. Soha nem látta senki. Az az ember 30 éve dolgozik ott és senki nem tudja, hogy néz ki. Én meg azt gondoltam: fantasztikus, hozzuk fel Don Pardót a színpadra, hadd lássa a világ. Fehér frakkot adtunk rá, ő adta a narrációt néhány számunkhoz, és elénekelte az I'm The Slime-ot. A közönség imádta... a karrierje csúcspontja. Nagyon kedves fickó, nagyon bírom. És nem hinném hogy lealázó lett volna neki. Egy lehetőség volt, hogy MÁS TERÜLETEN is kiteljesedjen.
Zappa Don Pardo szerepléséről (1978, Downbeat Magazine);
