Rátosi Milán · http://benwayrecords.blog.hu/ 2011.10.27. 10:29:26

Kicsit már unom, hogy minden új album megjelenésekor le kell (egy kicsit) szednem a keresztvizet az egyik kedvenc előadómról, de hatvanakárhány albumon megszoktam bizonyos dolgokat: minden lemeznek van egy kontextusa, van egy koncepció, egyáltalán komplett albumokat hallunk, dramaturgiával, megfelelően elhelyezett hangsúlyokkal.
Egyébként számít ez bármit is? Ez csak zene. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy Frank Zappáról van szó, amiken itt el lamentálgatok sok (a legtöbb) más előadónál/zenekarnál nem biztos, hogy számítanának. Itt viszont hozzá szoktam bizonyos dolgokhoz, ráadásul az agyam hajlamos a maga fura rendszerében látni a dolgokat, a "családi tröszt" meg folyton elveszi tőlem a kapaszkodókat. A raktár tele van kiváló nyersanyagokkal, de nincs és nem is lesz már senki, aki ebből a rengeteg nyersanyagból valami olyat hozzon létre, amilyet csak Frank Zappa tudott. Ez a sok album így nem több, mint sok-sok vázlat. Meg sok-sok jó zene, ha már itt tartunk.
Hogy ezen az albumon mennyire van jó zene, még nem sikerült eldöntenem, folyton az új Ulvert hallgatom, pedig az nem is tetszik. Nem érzem a késztetést. Létezik ez a bizonyos Resolver + Brutality nevű kiadatlan dolog, gyakorlatilag a synclavier által nyújtott lehetőségének próbálgatása. Amellett, hogy a címadó, a Resolver egy leheletnyivel gazdagabb változata, más téren is érzek rokonságot a kazetta és az album között. Az első három dal nem igazán van kidolgozva, inkább csak ötletelés, nyersanyagok. Mi sem mutatja jobban ezt, mint, hogy a Buffalo Voice és a Secular Humanism is megjelent a Civilization Phase III albumon, de mindkét dalnak a fele eltűnt a digitális purgatóriumban, mire lemezre kerülhettek. Utóbbi dal nagyon szépen beleépül a Civilization... szerkezetébe, ott helye van. Itt kilóg, helyenként kifejezetten idegesítőek ezek a szétszabdalt/torzított beszédfoszlányok. Kicsit hasonlít a Fripp & Eno féle Healthy Colours-re, bár kevésbé minimalista és kevésbé jó. A Buffalo Voice egyébként kifejezetten tetszik így vágatlanul is. Nagyon jó a reggeli kávé és cigaretta mellé.
Az utolsó két szám viszont elüt a többitől. Van dramaturgiájuk, a dinamizmus szó egyáltalán eszembe jut, miközben hallgatom őket. A Worms From Hell egy afféle vonós darab lenne, nem tudom nem kihallani Bartók vonósnégyeseit belőle. Persze ha nem lennék félművelt "komolyzeneileg", könnyen lehet, hogy más dolgokat is kihallanék. Nagyon szépen építkezik a dal, a végére szinte csak ez az idegbeteg "kaparászás" marad, a varjak kárognak, tetszik, na. A Samba Funk sokkal inkább egy helyben toporog, nem alakul ki, de pont ettől lesz mégis "valamilyen" - ezt de szépen megfogalmaztam, bocs.
Az egész album tulajdonképpen szexet aláfestő zenének javallt, és ez a legtöbb, amit még el tudok mondani róla.