Pár klasszikus egy múltkori felvetésre reagálva. Hejj.
A politizáló punk ugyanis úgy, ahogy van, Jello Biafra (énekes) számlájára írható. Sajnos ma már szokás elfelejteni, de mielőtt 1979-ben megjelent volna a Dead Kennedys első kislemeze, California Über Alles, a punkoknak volt jobb dolguk, mint hogy hazájuk vezetőit vizsgálgassák.
Már nevükkel is provokáltak, hiszen a Kennedyk Amerika leghíresebb, szinte már mitikus "hősei" voltak. A négy zenész azonban nem csak őket gúnyolta ki: kapott mindenki, akit álszentnek, képmutatónak vagy éppen fasisztának gondoltak. Márpedig ilyen ember rengeteg akadt - első kislemezük, a (megint csak) legendás California Über Alles az aktuális állami kormányzót (akire egyébként senki nem emlékezne) vádolta azzal, hogy arról álmodik, hogy totális ellenőrzése alá vonja a teljes lakosságot.
Mindezt tették húzós-zúzós-zajos punkzenei aláfestés mellett. Ám nem csak a zene volt gyilkos, hanem a frontember Jello Biafra humora is. Nem túlzás azt állítani, hogy jórészt ő a felelős a sikerért. (sulinet)
Biafra volt elnök- és polgármesterjelölt is - de más "közös" dolgaik is voltak Zappával: a nyolcvanas években a cenzúra elleni küzdelemben:
A Zappával való találkozás az egyik kevés reménykeltő dolog volt a bíróságról kilépve. Ő keresett meg engem és a No More Censorship Defense Fund-ot, nem nekünk kellett utánamenni. Adott pár igen hasznos tanácsot, például ezt, amire ilyen helyzetben mindenkinek emlékeznie kéne: áldozat vagy (...) Két vagy háromszor meglátogattam Franket nála otthon, nagyon különleges élmény volt. Mutatott pár elképesztő keresztény aerobic videót: "Egy-két, egy-két, imádjuk az Urat!"
— Jello Biafra, Punk Politics, Alternative Tentacles, 2004.
Nem hiszem hogy a generációm kitermelt volna egy olyan kalibert mint Frank Zappa vagy Jim Morrison, és ennek egyik oka hogy egyszerűen nem voltunk elég sokan: ez a baby-boom után volt, és persze a Reagan korszak.
— Jello Biafra, Positive Cultural Terrorism, interview by Joshua Berger, Plazm #8, 1995.
