Ahogy arra számítottunk, a Vigyázó Sándor Művelődési Házban - akárcsak Békéscsabán - a zenekar csúcsformában játszott.
A repertoár szinte ugyanaz volt, viszont ezek a dalok ekkora szeretettel eljátszva nem lesznek unalmasak sokszázadjára sem.
És itt a dalok és a zenészek nagyságán kívül tényleg rengeteget számít, hogy mekkora szeretet sugárzik belőlük a Zene felé. Volt szerencsém élőben látni olyan legendákat mint Ian Anderson, Adrian Belew, Tony Levin vagy John Mayall, és mindegyik hatalmas élmény volt, de ekkora szeretet az After Cryingon kívül egyedül talán csak Bobby McFerrinben éreztem.
Mondanom sem kell, a koncert megint fantasztikus volt, talán ezt nem is ragozom most tovább, inkább az érdekességekről. Az előző koncerttel ellentétben itt Lengyel Zoltán is játszott, így szerencsére hallhattuk a Burlesque című négykezest.
Egy dal premierjének is fültanúi lehettünk, kellemes duett Pejtsik Péterrel és Winkler Balázzsal, aki egy általam ismeretlen fúvós hangszeren játszott. Várjuk már nagyon az új albumot, Egervári Gábor még erre az évre ígérte, úgy legyen!
A Stonehenge - mint mindig - most is más volt, olyannyira, hogy Péter kérte is, hogy ha valaki készített hangfelvételt, az küldje el neki. De jó is lenne, ha a zappai utat követve készülne az ő koncertjeikről is sok-sok jó felvétel...
Madai Zsolt nem szokott sokat explicite szólózni a koncerteken, ehelyett inkább folyamatosan brillírozik a háttérben, viszont most az "elköszönődal"-ban teljesen elvesztette a fejét valahol félúton, és hatalmasat alkotott. Amikor mindenki azt hitte, nem lehet tovább fokozni, neki sikerült, még a zenekar is nevetett rajta.
Egervári Gábor szokásosan csak a koncert végén lépett színpadra, és elmondta, hogy novemberben a Művészetek Palotájában ünneplik a 25. születésnapjukat.