Ezeknek a zenészeknek küldetésük van.
Nem csak azért gondolom, mert Egervári Gábor maga mondta, hogy céljuk az örök értékek közvetítése. Nem is azért, mert a progresszív zene sokszínű forgatagában is merészen egyedi zenét alkotnak.
No de kezdjük az elején. Volt szerencsém szombaton a békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola Bartók Kamaratermében meghallgatni az After Crying zenekart. Ahogy a helyszín alapján sejtettem is, koncertekhez képest szokatlan körülmények közt rendezték az eseményt, semmiféle speciális világítás vagy füstgép nem volt, és a teremben csak nagyjából százötven néző fért el.
A legjobb magyar és külföldi zenekarok itthoni koncertjeinek szervezője, Böszörményi Gergely néhány szavas bevezetőjében elmondta, hogy a nézőtéren ülő tanárok minden bizonnyal rengeteg olyat fognak hallani, amitől minden diákot óva intenek - de hát pont ezért szeretjük őket. A zenekar az intro után a színpadra lépett, és néhány új dallal indított, amelyek mind nagyon jól szóltak. A Three Desires című nótában mintha egy régi kedves ismerős tűnt volna fel, a King Cimson-féle Red főtémáját fedeztem fel, ha ezt bárki meg tudja erősíteni, vagy cáfolni, kíváncsian várom. Egyébként is remekül tudnak beépíteni ismert dallamokat a saját műveikbe, mint ahogy korábban már említettük a Bolero felbukkanását, de több magyar népdal is feltűnik a dalaikban. Az A-moll concerto Torma Ferenc-féle átdolgozása is nagyon hangulatos. Ezeken kívül még egy nagyon érdekes dallamot hallottam, amiről inkább egy néhány nap múlva esedékes cikkben írnék.
Az élet megy tovább című dal előtt kedves jelenet volt, ahogy Pejtsik Péter kért egy másik széket a megreccsent sajátja helyett, azonban az egy viszonylag magasra emelt zongoraszék volt, amit - dobpergéssel és trombitával kísért - nagy küzdelmek árán sem sikerült letekernie. Szerencsére a közönség soraiból egy hölgy a segítségére sietett.
Természetesen olyan régi darabok is felbukkantak, mint a Fly. Nem egyszerű dal. Nekem az első néhány alkalommal nem tetszett, de később rájöttem, inkább féltem tőle. Mint egy mesterien kidolgozott tőr, amit az emberbe vágnak, és megforgatnak. A tanulási, vagy inkább megismerési folyamat itt abban rejlik, hogy az megérezzük, erre szükségünk van.
Az örök kedvencem a Titkos Szolgálat című monumentális mű. Az eddigiekhez nagyon hasonló volt az előadás, az albumváltozathoz képest a, "vagy-e még"-monológ az újdonság, amelynek végkicsengése, hogy a test nem azonos a lélekkel.
A Stonehenge című Pejtsik-szóló is megint remekre sikerült, voltak bizonyos részek, ahol dorombra emlékeztetett a cselló hangja, néhol meg szinte el sem hittem, hogy egy ember játssza ezt egy hangszeren. Ezzel együtt is biztos vagyok benne, hogy maga a zenész élvezte a legjobban - szerintem mindannyiunk szeretné egyszer átélni azt a katarzist, amit ő.
Összességében is remek koncert volt, ritkán látni olyat, hogy szinte minden dal után vastapsot kapnak a zenészek. Megérdemlik, mert kitettek magukért. Külön ki is emelték, hogy nagy örömmel érkeztek nyolcadik alkalommal Békéscsabára, de ez enélkül is kétségtelen volt. Ugyanezt éreztem korábban a Vigyázó Sándor Művelődési házban is, ahol szintén visszatérő vendégek. És ezért is kezdtem úgy a beszámolót, ahogy: olyan zenészek, akik a világ élvonalába tartoznak, és a komoly és könnyűzene teljesen egyedi ötvözetét játsszák, a szívüket is kiteszik százötven embernek, hogy átadjanak valami fenségeset.
Dallista:
- Preludio Furioso
- Favágó
- Three Desires
- Elveszett paradicsom
- Szonáta
- Júdás
- Noktürn
- Bach a-moll concerto
- Szabadesés
- Az élet megy tovább
- Titkos szolgálat (vagy-e még...)
- Fly
- Stonehenge
- Tépd el a képeket
- Minden jót
Ráadás: Új kor születik
Képek:
