Utálok utazni. És tudja, az USÁból Európába eljutni nem egyszerű dolog: sok unalmas órát kell eltölteni a repülőtereken, a vámnál.

Gondolta volna a kezdet kezdetén, hogy huszonhárom évig is eltarthat a siker?

Egy számomra eddig ismeretlen interjú második része, persze az FZ in Hungarytól. Szerzője Ligeti Nagy Tamás, becslésem szerint 1988-ban készülhetett, mondjuk Bécsben - ha többet megtudok, kiegészítem.

Az elején semmire se gondoltam. Csináltam, csináltam, és egyszer észrevettem, hogy egyre nagyobb és nagyobb leszek. A mi kis országunkban kereslet és kínálat határoz meg mindent. Amit mi csináltunk, arra volt kereslet: vették a lemezeinket, és eljöttek a koncertjeinkre. Ez ilyen egyszerű.

Mit jelent ma a fiataloknak Frank Zappa, hiszen a mostani korosztály már alig-alig ismeri a rock fénykorát.

Ma már valóban másként viszonyulnak a rockzenéhez a fiatalok. Nem is merik a régieket. Egy Zappa-rajongó például csak a legutóbbi négy lemezemet tudja meghallgatni. De fontos, hogy legalább ezeket ismerik, és jó, hogy szeretik és tetszik neki, ha talán mást jelent is, mint a mi korosztályunknak.

Mi a rock and roll ma?

Üzletté vált. Az USÁ-ban a rockzene ma már nem művészet, hanem reklám. Lehet, hogy ez szégyenletes, de tény. Régebben az úgynevezett polgárpukkasztó rock nyíltan támadta a begyöpösödött eszméket – zenében és életformában. Ez véglegesen a múlté. A zenészek abban a reményben írnak dalokat, hogy felbukkan majd valahol egy sörgyáros, aki hajlandó a reklámkampánya során a muzsikájukat felhasználni, s így dollármilliókhoz juthatnak. Sokakat már kizárólag ez vezérel a dalok komponálásakor. Már nincs szó művészetről, csak az üzlet művészetéről.

Nem hajlandó ebben részt venni?

Először is: utálom a sört, és számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy megkeressen egy sörgyáros, és azt mondja: a számommal akarja reklámozni a sörét.

Mégis, mit mondana, ha egyszer ez megtörténne?

Attól függ, mennyire beteges az ötlet. Ha azzal az ötlettel állna elő, hogy miért ne használhatnánk jazz-zenét egy sör hirdetésére, talán azt mondanám: oké. Így talán hallhatnék a tévében jazzt, ami mellé történetesen sört is isznak.

Mik a tervei? Utolsó lemezének az a címe, hogy „Nem tudod a színpadon megcsinálni”. Ez azt sugallja, hogy nem lehet tovább csinálni ezt a stílust?

Nem. Azt jelenti, hogy mi olyan produkciót nyújtunk a színpadon, amelyet más zenészek már nem tudnak, vagy nem akarnak. Mi még tudjuk, hogyan kell ezt csinálni.

Megdöbbentett, amikor dolgozni láttam: két és fél órát töltött a próbával, végigvett minden számot.

Igen, és ez mindennap így van.

Nem használnak playbacket?

Nem.

Ez olyan mint maga a történelem. Ön a rock ritka „fehér elefántja”?

Hát igen. Mi ilyen régimódi zenészek vagyunk.

Ön szerint ez a zene más, mint a többi?

Nézze meg: kimennek a színpadra, és úgy csinálnak, mintha valódi lenne az egész.

Nem, baj, hogy mások másként zenélnek? Esetleg kevésbé színvonalasan?

Nem. El kell fogadni, hogy van olyan közönség, amelyik a playback zenét kedveli. Számomra ez fel sem merül, de az a fontos, hogy emlékeztessük őket: van más módja a zenélésnek. Amit mi kezdtünk, és ma is él.

L. N. T. (Ligeti Nagy Tamás)