Kedves feleim, a Lumpy Money lemez megjelenésével kapcsolatban már elhangzott pár dolog, és a jobb áttekinthetőség végett gondoltam átemelni ide pár véleményt a korábbi beszélgetésből, itt vannak tehát összegyűjtva, ezt lehet még tovább bővíteni, gazdagítani - minél részletesebb, annál jobb!
bálint mondja:
Nem mondom hogy igazán szisztematikusan hallgattam végig a lemezeket, de végighallgattam, többször, és pár gondolat megfogalmazódott bennem, és friss az élmény - nagy az élmény - ezért kikívánkozik. Egyúttal azon is töprengtem persze, hogy érdemes-e a lemezt megvenni, a maga materiális valóságában. A válasz a végén.
első lemez - "original"
Azt hiszem, nagyjából ez az, amire vártunk: az eredetileg kiadódni szándékozott anyag. Nagyon jó, és szépen meg lett polírozva, szépen szól, tehát azt mondanám hogy egy reális árért ezt a lemezt már érdemes lenne beszerezni. Hogy monó, azt én nem éreztem, pedig fülhallgatóval (is) hallgattam. Szép zene, jó sok ütőssel, és úgy ismerős, hogy közben sok dolgot itt hallok (így) mégis először. Az egyetlen fájdalmam, hogy a hülye számcímekből egyáltalán nem lehet a zenei tartalomra következtetni: hol csendül fel az Oh No, hogy a Pound For a Brown?...
A We're Only In It For The Money itteni változatát az "eredetinek" tekintem, nagyjából ez volt meg nekem 95-ös Rykodisk kiadásban, az apróságokkal most nem törődünk. :-)
második lemez - a "84-es keverés"
Ez a lemez az, ami talán a legtöbbekben kiverte a biztosítékot, ugyanakkor ez az, mi számomra a legnagyobb revelációt jelentette. Nem éltem a hatvanas években, nem voltak meg az eredeti bakelitek, nem vágyom mindenáron muzeális "eredetiségre" - a szép zenére, arra igen! És ez a lemez?... Elképesztő, gyönyörűen szól - de a részletekről később.
Azért is volt számomra a dolog nagy reveláció, mert CD-n mindkét lemezből az "eredeti" keverés van meg, és míg ugyan kedveltem ezeket, de ez inkább egy távoli tisztelet volt, semmin hatalmas meggyőződés vagy szeretet. Nagyon "hatvanas évek" volt, a hangszerek nem vehetők ki szépen, és akárhogy is: az eredeti Mothers legendás csapat, de zeneileg nekem nem ez az elsőrendű élmény.
És akkor betettem ezt a "második lemezt"… Már az első taktusoktól leszakadt a fejem: "Ike Willis dúdolja a nyitódallamot??? Micsoda???" A kíséret is kicsit megváltozott, átalakult, és míg igen, ismertem a zenét, az egész valahogy új volt, más, friss. Nagyon szépek az egyes hangszerszólamok, nagyon szépen különválnak, és tényleg muszáj néha felröhögni ha Ike Willis (oké, azért ritkán, de) felbukkan. Barrow basszusa nagyon finom, érzékeny, ahogy Wackerman dobjátéka is - még ha olyan helyekre is bekerül, ahol annak idején egyáltalán nem volt (!!!). Meglepő, hogy a mondott ritmusszekció a Lumpy Gravy-t is átdolgozta, holott erről korábban senki de senki nem ejtett szót, egyetlen interjúban sem. Ezzel együtt - vagy pont ezért - a dolog a zeneiség és a frissesség élményével ajándékoz meg. Nagyon klassz, élmény - és élmény az is, hogy a "régi" és az "új" nagyon szépen egybeolvad: nem egy foltozgatott ósdi műemléket látunk (hallunk), hanem zenét, amiről az agy tudja, hogy egyes részei különböző korokban keletkeztek, a fül viszont csak egyvalamit hall: a muzsikát.
És még valami: miközben fellángolnak az indulatok az "eredeti - nem eredeti" tengely mentén, addig jusson eszünkbe, hogy az első lemezen ott a nagyon-eredeti We're Only is, úgyogy mindenkinek jut egy kis csoki. És egy lehetőség, hogy a saját preferenciája mellett rácsodálkozzon egy lehetséges másik világra, hangszerelésre.
harmadik lemez - az "extrák"
Önmagában talán nem sok jóval kecsegtet egy felújított lemez mellett megjelenő "extrákat" felvonultató bónuszlemez, márpedig ez a lemez az: az extra, a bónusz. De véleményezzünk a végén, hallgassuk meg előbb a zenét magát:
Az első darab nem más, mint egy 25 perces zenekari előadás, 1967 február 13-án. Mint egy stúdiókoncert - Zappa szokás szerint úgy játszik a "zenészeken", mint önálló hangszereken. A program nagy ívet ír le: a finom, szólisztikus részektől a harsányabb szakaszokig sokminden előfordul, ahogy teret kapnak a szólisták is egy-egy combosabb improvizációra, miközben a kor ismerős dallamai is felcsendülnek. Nagyon kíváncsi lennék a felvétel körülményeire, mert nagyon izgalmas anyag, talán pont az improvizáció és a kötött zene kettősége teszi azzá, miközben az élő zene lüktetése is a sajátja.
Fantasztikus, eleven - és sosem hallott - zene, a hangulata sok tekintetben a Petit Wazoo időszakot idézte meg bennem: nagy zenekar, sok szín, önfeledt játék a lehetőségekben. Sok-sok fúvós - és a dobok: püfölik az ütősök mint a veszedelem, ahogy kell. És a rend és káosz és fegyelem és játék mögött minduntalan felsejlik maga a majsztró, aki az egészet egybetartja, irányítja, prezentálja nekünk.
A lemez hátralevő "extrái" is izgalmasak: pár ismerős dallam, pár újdonság, pár interjú - de nagyon erőteljes, finom rajzos megszólalással, tényleges, igazi ZENEI élmény, szépen kitöltve a lemez hátralevő részét. Nem "maradékot" kapunk tehát, hanem további játékok eredményeit, önfeledt zenélést, új zenét. Ilyen egy jó "díszkiadás", így kell ezt csinálni.
Mindez egyébként a jövő egy nagyon kedvező lehetséges olvasatát tárja elém. Szinte hallani vélem a 200 Motels felújított változatát (arra jócskán rá is férne), a hozzá csatlakozó zenekari felvételekkel, a 75-ös szeptemberi Orchestral Favorites koncert teljes anyagát bemutató CD-t, az ezt megelőző januári próbákkal… Bár megvannak ezek a lemezek, de ha ilyen kibővítésekkel, ilyen hangminőségben készül új díszkiadás belőle, istenuccse, megveszem.
Ahogy a Lumpy Money-t is. Szép.
Steve says: January 30th, 2009 at 7:47 am
"Az autómban hallgattam meg a lemezt úton hazafelé. Az újrakevert változat nekem vokálban erősnek tűnik, de másnak más lehet az ízlése.
Szerintem ezt FZ saját kompozíciójának, tulajdonának tekintette, így azt csinált vele amit akart. Talán hiba ezt is "Money"-nek hívni, lehetne "Money (átdolgozva)" vagy valami ilyesmi. De azt hiszem mindkét változatnak - helyesebben a monóval együtt mindháromnak - megvan a maga értéke. Az új (84-es) keverés "zeneibb" lett, több minden történik a zenében, és persze jobban, a nyolcvanas éveknek megfelelően "kövérebben" szól az egész. Innen nézve kellemes élmény. Megértem azt is, akinek a remix jobban tetszik, hiszen a hatvanas évek hangja jóval soványabb a nyolcvannégyes keveréshez képest.
A remix olyan, mint egy koncertváltozat, amit valaki más kevert, aki jobban koncentált a zenére. A hang jóval teltebb és teresebb. A textúra vastag - ez szerintem tiszteletreméltó. De nem kellett volna ugyanazzal a címmel megjelentetni. ANNYIRA különbözik."
Benway, 2009, január 29 - 19:57
"Meg is hallgattam egyszer a lemezt, háááát a 2es cdről nem szólnék az lefutott ügy, a Lumpy Gravy nagyon jó, én az eredetin pár helyen éreztem azt, hogy nem homogén, hogy időnként szétesik, itt ennek nyoma sincs, kár, hogy csak 22 perc.
A ...Money az 10/10 volt mindig is, a hangzás egy fokkal természetesebb, mint az (ismétcsak) eredeti verzión(nem a 84es remixen), hallhatóan más, de falrangető újdonságra ne számítsunk, nekem legalábbis elsőre nem hallatszott ilyesmi.
A harmadik cd-n szerencsére nagyon sok nóta van ezért a sok duma mellé felfért jópár zene is, ami nagyon nagyon tetszik az a Theme from Lumpy Gravy, ezt amúgy már ismerjük de így külön... nagggyon jó kis dallam. Valamelyik fórumon azt olvastam, hogy a harmadik cd-n a baba, aki sír nem más, mint a kis Moon - mind1 igazából. Érdekes, hogy a cím így összekapcsolva új értelmet nyer, más kérdés, hogy ebben a formában nem feltétlenül fedi a valóságot."
balint, 2009, január 31 - 16:05
"Na most hallgatom a második CD-t, a 84-es keverést... (egyelőre a Lumpy Gravy-t).
Hááát apppááámm!! Ebbe Zappa meg Ike Willis meg ki tudja még ki rendesen beleköönyökölt!!! :-))) :-DDDD
Eszelős, csak nézek. Mindenesetre: nagyon szépen szól!! És hogy kell-e a 67-es beszélgetés alá Wakkerman lábdobja? Mittudomén, de hát ZENE ez is, és nagyon szépen szól. No még csekkolgatom, csak ez hirtelen kiszalad belőlem.
(Az első, "eredeti", meg-nem-jelent LG viszont kicsit vázlatos nekem, egy-kis-ez, egy-kis-az, most még távolról nézzük egymást, tűnődve.)"
balint, 2009, február 2 - 10:51
The Lumpy Money
Egyszer hallgattam meg mindösszesen az új kiadványt,ezért véleményem néhol felületes és hevenyészett lehet,későbbiekben akár változhat is.
Először úgy gondoltam,az album címe beszélő cím.A kapzsi család lerántja magáról a leplet...Ennyi előítélet után tettem be az első cd-t és kellemes meglepetés ért.A "primordiális" verzió ma ,szerintem jobb, mint az eredetileg megjelent volt.De úgy gondolom ez akkor így nem jelenhetett meg.A megjelent Lumpy Gravy sokkal inkább át van itatva azzal a korral,amiben született.Az a kollázs a sok megtöretéssel,szöveggel kicsit megfakult,de visszarepít a 60-as évekbe.A "primordialis" Lumpy viszont egyszerűen remekmű,időtlen mestermunka.Imádom.
Az első lemezen hallható We're Only... semmi különös.A kiadott Lumpy Gravyval van szoros rokonságban(korhangulat),nem azzal amivel most egy CD-re került.
Második CD: 84-es verzió.Nekem ez a néhol habos diszkóhangzás nem jön be,súlyosan ront az első lemezen hallott remekművön,újra teledumálva,meg vinnyogva úgy,hogy ennek itt már aztán tényleg semmi szerepe nincs.A három Lumpy legrosszabbika.Egyébként sem kedvencem a 81-84-es hangzás.
Aztán újra büfizzük vissza a We're Only...-t.Uncsi!
Harmadik CD:Ismét magasra kerül a mérce,csodálatos ez a desszert-csomag.Betekintés a kiválasztott, leghűségesebb zappa-híveknek a mester porlepte hangtárába a tárgyalt témakörben,értő kezekkel,fülekkel,szívvel válogatva.
Összeségében nálam:****
Rengeteg hang de nincs karmestere.Az a helyzet, hogy ez így egy összevissza montázslemez. Az eredetihez viszonyítva van csak értéke, de ahhoz képest is csak a margón kívül van, mert nincs benne a koncepcióban. Kimaradt belőle. Sallang. Lehet érdekes, meghökkentő, jó minőségű és újszerű, mert az is, de nem egy kerek egész, hanem egy összevisszaság. A tartalmát paradox módon nem azok a számok alkotják, amit megjelentettek, hanem amit kihagytak. Hagyjuk a miérteket, biztosan vannak olyanok is, akik a Waterlooi csatát is újrajátszanák, mert akkoriban nem mindenki ért oda időben...
Ráadásul ez így sok. Rengeteg hang de nincs karmestere. Nagyon sokszor kellett meghallgatnom, hogy most már félretegyem és nagyon sokáig ne vegyem elő. Pont mint a Guitar (1988) - magával ragadott a gitártechnika, elég közelről, szinte nagyító alatt nézhettük a szólók születését. De most már le kell tenni a nagyítót és egészében élvezni a műveket. Arra pedig az ilyen "alkotásmaradék-részletek" nem alkalmasak.
Akkor nézzük ez a bizonyosAkkor nézzük ez a bizonyos 2es cd-t, amit sikerült úgy agyonhallgatnom az előző hozzászólásomban: a Lumpy Gravynek szerintem kifejezetten jót tett, hogy Ike Willis "belekönyökölt", a nyitódallam, amire ráénekel-aerobic zene, fantasztikus. Szerintem sikerült úgy felturbózni az anyagot, hogy a dob nem üt el az anyag többi részétől, pont ez a legfőbb baj a Money lemez-és ebben a pillanatban bontottam ki a januári gázszámlát 96 ezer forintról :) úgyhogy folytatás következik, de most kiokoskodjuk itt a crew-val, hogy mit tehet ilyenkor 4 csóró egyetemista...
Szóval a Money lemezzel a
Szóval a Money lemezzel a fő bajom az, hogy az egész hangzás valahogy, nem áll össze, egész egyszerűen hallgathatatlan, pedig a '68as kiadás a kedvenc Zappa lemezeim egyike. A dob teljesen külön szól a többi hangszertől, én személy szerint nagyon szeretem ezt a tipikusan '80as évekbeli szintetikus dobhangzást, ehhez a lemezhez azonban sokkal inkább illik a poros, archaikus megszólalás ami a '68as kiadást jellemezte. Arról, hogy mi az eredeti vagy sem, szerintem felesleges vitatkozni, ez csupán egy lemez két különböző keverése, számomra ennek a zenének egyik fő vonzereje mindig is az volt, hogy Zappától " mi sem állt távolabb, mint a végleges formákba merevülés" az egész életmű mindennel együtt tekinthető úgy mint egyetlen hosszú zene (és egyéb) folyam egy-egy állomása-egy-egy merítés. A harmadik cd-t még nem sokszor hallgattam meg, leginkább az első óta forgott gyakran, Egymás után 5ször is fel lehet tenni (próbáljátok ki) mindig más valami ragad meg az emberben, mindig egy új hangulat válik ki, mintegy vezérfonalként a többi közül. Megyek és fel is rakom...
Bocs, de tényleg nem!Érlelgetem magamban a hozzászólást már a kezdetek óta, de lehet, hogy még most sem sikerül a rendezett vélemény-nyilvánítás...But, what the fuck!
Legfelül ugye azért indult ez a rovat, hogy megvitassuk, rendeljünk-e. Nézzük csak a hozzászólásokat:- Benway a gázszámlán lamentál. Rendesen igaza van, az én szemszögömből kb. így néz ki a dolog: Háromszor ennyiből veszek egy fasza bringát a kislányomnak. Az utóbbi kell, ez a lemez viszont minek is(?). EMBEREK! 22 perc olyan újdonság van csak rajta, ami egységes művet képez, és eddig soha, ill. valszeg semmilyen formában sem hallottunk. Ez az eredeti Lumpy Gravy.
- Spice nyomott egy korrekt konstruktív irányba mutató negatív kritikát. Persze, hogy vannak klasz kis dolgok a 3. lemezen, ún. "rare gem-ek", de azért még nem fossuk le a bokánkat. Pont azért, mert ugyan ügyes dolgok, de sem önmagukban, sem együttesen (3. lemez) nem alkotnak koherens egészet. Szerintem egyébként ezek az instrumentális darabok olyan dokumentumok, melyekről egyből érződik, hogy nem instrumentálisnak írt számok szöveg nélküli verziói. Szigorúan nézve kísérleti verziók, amiből jó ha sok van, mert majd később lehetne valamit kezdeni velük, mikor majd megcsináljuk a lemezt.
- Tehát nem véletlenül lett olyan a Were're.., mint amilyennek is Hukhes is szereti (csak, hogy az ő hozzászólására is figyeljünk!), és így legalább beleillett a Zappa koncepció akkori (értsd: abba a korszakba beleillő) megnyilvánulásába. Vagyis nem lóg ki abból.
- A 84-es Were're érdekes kísérlet akár arra is, hogy mit képes még befogadni egy adott zenehallgató réteg. De ettől még mindig nem rohanok az internetes boltba!
- Biztos fasza a booklet és az egész körítés is. Máskülönben kevésbé eladható lenne a cucc. De ebben a lemez beszerzése és birtoklása után már csak fejben gyönyörködénk, mert jobb esetben az embernek nincs ideje minden este elővenni azt és elégedetten mosolyogni.
Mit is lehet/érdemes tehát tenni? Venni a Cora-ban egy igényes, átlátszó, dupla cd-éknek járó tokot! Ebbe átrakjátok az eredeti Lumpy cd artwork-jét és magát a lemezt az első helyre. A második helyre pedig égetünk ki-ki a maga izlése szerint egy kb. 50-60 perces anyagot az értékelhető részekből. Én felhasználom majd ehhez az eredeti Lumpy-t (ami persze szuper!!!!!!) és a harmadik lemezről a 25 perces számot és azon darabokat, ahol az eredetit szolgailag lekövető instrumentális részeket megbolondítja valami hangszerszóló, vagy extrém ötlet. Különös tekintettel azokra, melyek nincsenek valahogy hirtelen félbevágva. Meg azokra is, amelyek a már ismert eredeti anyagokon és a Lost Episodes-on is megismert békaszerű és torzított gargalizálást nem ismétlik kínosan unalomig. Gondolhatjátok, hogy a rendkívül igényes Cheerleaders vinnyogás sem fog felkerülni!
Hát ez van.Vegyük észre, hogy Zappa sem véletlenül vágta meg saját anyagait és koncertjeit! Maximum nem adott ki néhány olyan anyagot, amitől a körülmények elvették a kedvét és inkább másra koncentrált.
A letölthető koncertek között is elvétve van csak olyan, amit teljes egészében érdemes hallgatni. (A Buffalo egy ilyen gyöngyszem!). Szigorúan nem ide tartozik, de a pár napja meghírdetett Poughkeepse koncert is hiába jó, meg jó hangzású, javasolt belőle csinálni egy egycédés válogatást, hiszen ezen is lehet érezni, hogy nem lehetett a Mester által kívánt/elvárt iszonyú magas színvonalat gyakorta több, mint két órán át fenntartani. Ez egyébként az ilyen eklektikus módon kísérletező zenei felfogás hátrányaként is felfogható. Egyszerűen nem tudod tartani folyamatosan a maximumot!
Tehát jön a több helyről összevágás, meg az overdub (utóbbi azért nem a kedvenc műfajom).
Miért kellett két cédés verzióban kiadni az OZ-t?!?!?!?
Bocs, de még mindig igen! :-)Kösz a hozzászólásokat! :-) Azért csak gazdagodik ez a vélemény-csomag! Betettem a linkjét a "legfrissebb kiadványok" közé, hátha ott keresi MAJD valaki.
Azért kicsit vitatkoznék is még - pár dolog maradt a fülemben.Spice: "nincs karmester, nincs koncepció":
Szerintem ez BÁRMELYIK Zappa-lemezre elmondható :-) - a Tinseltown, A Mothers Of Prevention, satöbbi satöbbi. Ha Zappa valamiben sokat bénázott, az a lemezek összeszerksztgetése (engem legalábbis sokat idegesít) :-) Sőt: a Lumpy Money nem csak ezekhez, de sok más lemezhez képest is sokkal irányítottabb, tervezettebb, hiszen nagyon világos a struktúra: egy originál, egy újdondász, egy maradék. Nekem ez koncepciónak bőven elég.I. Zoli: "Zappa nem véletlenül vágta meg saját anyagait"
lehet hogy nem véletlenül, de meglehetős inkonzekvensen - gonduljunk csak a SOK lemezre, aminek a CD változata más lett mint a bakelit (Guitar, Broadway, New York), vagy amit ő maga méltóztatott utólag elszúrni :-) (Uncle Meat). Szóval csinált a majsztró vicces dolgokat - hogy mást nem mondjak, örök düh-forrás nekem, hogy a 73 Sydney-ből CSAK az a 2 jelentéktelen cafat jelent meg eleddig. Felfoghatatlan.
Node:
Számomra 2 dologban fogható meg ennek a lemeznek a lényege, és ennek (nekem) semmi köze nincs az "eredetiséghez" vagy ilyesmihez:1.) a zene maga. Az meg szerintem remek - és nekem van egy saját olvasatom is a dologról, ami régi ugyan, de itt újra megerősíttetett - ezt úgy hívom hogy "bálványtalanítás". FZ úgy viszonyult (szinte) minden újrakiadás lehetőségéhez, mint nyersanyaghoz. Ezért kevert újra mindent ami a keze ügyébe esett (Sleep Dirt, Unlce Meat, Ruben & The Jets, satöbbi), ahogy koncerteken is mindent áthangszerelt. Mert nem az "eredetiség" a lényeg hanem a zene, és hogy mi hozható ki még belőle. Ez számomra egyrészt tök vicces is (sérelem sem esik, hisz az eredeti is megmarad), másrészt tényleg laza mozdulattal lesöpri az "eredetiség" vágyának, vagy valamiféle ikonná válás lehetőségének a gondolatát is. 84-ben ráénekelni a Lumpy Gravy-re??? Eszelős!! :-D De tök mindegy - a lényeg - már a fentiek miatt is: no more bálvány - csak a zene van! Az meg igen remek! Nekem olyan kiadások voltak meg, amelyikhez képest nekem mindhárom (!!!) lemez tök új, és tényleg izgalmas összehasonlítgatni őket, újrahallgatni őket - és nekem nagyon tetszenek az instrumentális variációk is. Sokkal "zeneibek" mint az ún. "eredetiek", sokkal jobb hallgatni. Ezen a 3 lemezen én az "eredetit" hallgatom a legkevésbé.
2.) a tény hogy ez nem is akar abszolúte nóvum lenni, "csupán" egy díszkiadása 2 lemeznek. Mint ilyen viszont remekül teljesít - felesleges elvárni ugyanakkor hogy csupa újdonság legyen rajta, és nyilvánvalóan nem is lehet célja, hogy ezzel áltasson bárkit, gondolom frissen ismerkedők nem is ezt fogják megvenni. Jó drága is, meg amúgy is, nyilván csak az igazán elszántak mennek neki. Ami rajta van, az "díszkiadásilag" ugyanakkor nagyon korrekt, MINDEN, ami hozzá tartozik a két lemez múltjához. Zenebarátoknak, kutatóknak, zenetörténészeknek... Mint egy Jókai kritikai kiadás. :-)
Szóval nem baj hogy van ilyen, sőt - ahogy nem baj hogy vannak egyes lemezeknek kvadrofón meg audiofil meg bakelit kiadásai. Ez meg egy díszdoboz, és mint ilyen, nékem elégedettséget okoz.
Heuréka!Többedik hallgatás után megvan az én megoldásom:
A Rycodisk kiadású Lumpy Gravy-t berakom a duplatokba és a másik lemezre meg rámásolom a szóban forgó kiadvány eredeti Lumpy Gravy-jét és az improkat összefoglaló How did that get in here számot. Ez utóbbi legalább kicsit értelmesebb módon próbálja összefoglalni mindazon alternatív verziókat és az akkori studio session-ök vélhető hangulatát, melyeket a harmadik lemez igyekez elég szolgai módon bemutatni.Bálint eredeti kérdése mégiscsak az volt: Vegyünk lemezt or not? Én sem a második, sem a harmadik lemezen nem találtam olyan maradandót, ami miatt sürgősen meg kéne vennem. Inkább csak olyanokat, amik eléggé elkeserítenének, ha vakon megvettem volna a teljes boxot.
Az ár kapcsán már csak egyre szeretnék utalni: A Wazzo-t jelenleg is 4 dollárral olcsóbban lehet kapni az amazonon, mint amennyiért a család küldené (plusz még a postaköltség is olcsóbb!).
Szóval inkább várok a beigért újabb kiadványokra, ést majd akkor vonnék össze pár ütemet.
Zárásként valami pozitívat is: mindenki figyelmébe ajánlom a qualityboots oldalról leszedhető 1984.09.01-i Saratoga-i koncertet. Szuper program, őrült gitárszólók. jó szórakozást!
