Zappa és Sting Bécsben

(forrás: POLIP, valamikor 1988 táján... - köszönet Oborzinnak)

A koncert egy része itt megnézhető!

Zappán, ha jól láttam, picit trottyos Trapper farmer volt és egy valaha fehér kötöttárúgyári trikó; társaitól sem szabójuk címét kérdezném elsőre. A színpadon szinte munkafény, a technikus olykor beleül a kapcsolóba és ilyenkor a szürke újabb árnyalatait köszönthetjük. Az Öreg néha megindul, tesz néhány tétova tánclépést, feltehetőleg orvosi javallatra a növekvő pocak ellen, néha vezényel hercig kis pálcájával, keveset és óvatosan, az ember így ötven felé kétszer is meggondolja a hirtelen mozdulatokat. Antishow.

A tudósítás leíró műfaj, szükségünk lenne hát hasonlatokra; baj akkor van, ha tudósításunk tárgya csak önmagához hasonlítható, ha mércéje semmi más, mint saját maga. Nothing Like The Sun - énekli majd holnap Sting és amikor rábólintunk, eszünkbe jut: nemcsak a Naphoz, Zappához sem hasonlít semmi. Hasonlatok helyett jelzőket keresünk hát Zappa zenéjére és hirtelenjében hármat találunk pontosnak: letisztult, szabad, boldog. Ilyen Zappa zenéje. Eszünkbe jut egy negyedik jelző is, butaságnak tűnhet, pedig ez talán még az előzőeknél is pontosabb: Zappa zene, de olyan zappás. Tudjuk, mert műveltek vagyunk, hogy amit hallunk, az netán Bartók vagy Ravel, esetleg - kis prezent Bécsnek - az atomjaira szétszedett és mulatságosan összerakott Johann Strauss, a régi Led Zeppelin nóta címe ugyan nem jut eszünkbe, de azért azt is ismerjük, naná; de ez itt és most mind Zappa. Intellektuális, maróan szellemes, elgondolkodtató szövegeit jó lenne érteni, ám sajnos kérem, nyelveket mi nem beszélünk, annak is örülünk, ha magyarban összejön az alany és az állítmány, így aztán csak másoktól tudjuk, hogy a szövegek intellektuálisak, szellemesek és el kellene gondolkodnunk rajtuk, na, azért annyira furkók mégsem vagyunk, mert amikor a Mester ahhoz a refrénhez ér, hogy "The Music is best", felüvöltünk. Értjük! A zene a legjobb.

Ha Zappa hátat fordít, látjuk csinosan alakuló tonzúráját; ám egykor volt dús fürtjeivel együtt a távolba vész az egykor volt lilaság, ezoterikus blöff, magáért való polgárpukkasztás is. Szellem és báj ez a zene, mindentudó és bölcs. Sokat beszélni róla nem lehet, csupán elragadtatott dadogások hallatszanak másnap a sorban, ahogy ícékre és pécékre várunk a Sky-ban - drága volt a jegy, csókolom, meg kell keresni az árát -, ugyanazt a pár szót ismételgetjük: zseniális, szuper... öregem! (...)

(nagy valószínűséggel) Hertskovits Iván

2005, június 7 - 17:48