Olli Virtaperko, az Ensemble Ambrosius csellistája és zenekarvezetője mesél a zenekar honlapján arról, hogyan zajlott Zappa zenéjének lejegyzése, valamint áthangszerelése - barokk hangszerekre.
Személyes véleményem szerint ritka intelligens és finom humorú kis írás, s noha mentes a Zappa zenéjét illető folyamatos magasztalástól, valójában ritka nagy megbecsülésről árulkodik.
Olli Virtaperko:
Mikor 1995-ben megalakult az Ensemble Ambrosius, és megfogalmaztuk azon szándékunkat, hogy Zappa zenéjét fogjuk játszani, hamarosan kiderült, hogy a Zappa-kották meglehetősen ritkák, nehéz őket megszerezni, amikhez pedig hozzá lehet jutni, nevetségesen drágák, az áruk messze meghaladja anyagi lehetőségeinket. Így aztán egyetlen megoldásként az kínálkozott, hogy az eredeti felvételekről mi magunk jegyezzük le a zenét.
Ensemble Ambrosius - Echidna's Arf:
- ld. még: részletesen az egyes darabokról -
A ZENE KIVÁLASZTÁSA
Először is el kellett dönteni, mely Zappa-számokat kottázzuk le. Már akkoriban is léteztek Zappa-feldolgozások, és legtöbbjükben egyetlen dolog volt közös: minden tekintetben alulmúlták Zappa saját verzióit, és újat sem tudtak azokhoz hozzátenni. Miközben kollégáink hibáit tanulmányoztuk, pár dolog egyből világos lett számunkra: semmi értelme olyan, akusztikus hangszereken játszott feldolgozásokat készíteni, melyekben
- a hangsúly egyértelműen a szövegeken van
- Zappa sajátos, egyedülálló egyénisége rányomja bélyegét a darabra, legyen szó akár az énekről, a gitározásról vagy arról a bizonyos "beolvasztásról" (Zappa saját kifejezése egy dal félig éneklésére-félig elmondására - szerk. megj.)
- a zene egyes zenészek különleges rögtönzéseinek végeredménye
- a zene megváltoztathatatlanul elektromosan erősített hangszerparkra íródott, mivel olyan technikákat vagy öszetevőket szólaltat meg, amiket csak a popzenében használatos hangszerekkel lehet megfelelően élvezni (Zappa esetében ilyenek gitárszólóinak többsége, a country- és gospel-paródiái, a blues-dalai)
A fenti megkötéseket figyelembe véve Zappa mintegy 2000 katalogizált szerzeményének többségét levettük a listáról, így aztán könnyebbé vált azon darabok kiválasztása, amiket le akartunk kottázni.
A LEKOTTÁZÁS NEHÉZSÉGEI
A zene lejegyzése az élet leginkább frusztráló dolgainak egyike. Csak részben magyarázható azzal, hogy leírni a szerkezetet, a ritmust, a dallamot és a harmóniákat iszonyatos mennyiségű munkaidőt igényel. A szenvedés legfőbb forrása ugyanis annak tudata, hogy ez az egész időpocsékolás elkerülhető lenne, ha az eredeti, létező kották egyszer csak felbukkannának. Másképpen szólva, a kottázásra fordított idő teljesen kárba vész, mivel valaki más - mondjuk a zeneszerző - már rég rendelkezik egy tökéletesen pontos példánnyal abból, amivel a vég nélküli küzdelem folyik. Egy magamfajta embernek, aki pontosan beosztja az idejét, a kottázás igazán csak nyűg. Hogy az időpocsékolást a javamra fordítsam, a kottázás nagy részét akkor csináltam, mikor amúgy is inaktív voltam ilyen-olyan betegségek miatt. Szerencsére 1995 és '99 között gyakran voltam beteg, így aztán a gyűlöletes munka szép lassan végbement. A folyamat mindig a következőképpen zajlott: leültem a keyboard elé (illetve néha fogtam a csellómat), hallgattam a CD-t, és hangról hangra vagy rövid dallamtöredékekben haladva lejegyeztem amit hallottam, ellenőrzésképpen pedig visszajátszottam. Összetettebb zenék esetében mindezt még megelőzte az ütem és a ritmikai képletek kitalálása. Végül meg kellett még találni a harmóniákat is. Mindennek eredményeképpen keletkezett egy gyakorlatilag olvashatatlan kuszaság formájában felvázolt nagy rakás zenei jellegű anyag. Itt megtekinthető az Alien Orifice lejegyzésének egy eredeti oldala (2.38 - 3.08).
Ensemble Ambrosius - Alien Orifice:
ZAPPA-FELDOLGOZÁSOK AZ ENSEMBLE AMBROSIUS SZÁMÁRA
Általában szólva úgy gondolom, hogy semmi értelme feldolgozásokat készíteni bármilyen zenéből, ha az új előadás semmi újat nem tesz hozzá az eredeti zenei anyaghoz. Az új feldolgozásoknak és hangszereléseknek új távlatokat kell megnyitniuk, nem csak az egyes darabokat, hanem a zeneszerző általános profilját illetően is. Annak érdekében, hogy megmutathassam, az Ensemble Ambrosius a maga barokk hangszereivel mit tehet hozzá Zappa zenei világához, néhány szót kell szólnom a barokk hangszerekről, valamint a régi zene és a popzene előadásbeli hasonlóságairól.
A hangszerek
A "barokk hangszerek" elnevezés a hangszerek olyan csoportjára utal, amit a barokk időszakban használtak, azaz a zenetörténeti időszámítást tekintve 1600 és 1750 között. A mai komolyzenében használatos modern hangszerektől a barokk hangszerek néhány jellegzetes dologban különböznek. Hogy csak egyet említsek, hangolásuk alacsonyabb volt, mint manapság (a normál A hang rezgése 415 Hz volt, tehát minden hang fél hanggal lejjebb szólt). Így a zene hangzása valamivel komótosabb. Például a húros hangszerek húrjai kevésbé feszesek, így tovább és kevésbé erősen zengenek. Tehát a barokk cselló "dzsezzes" pizzicato (pengetett) hangzása teljesen különbözik a modern cselló feszes pizzicatójától. Hozzátéve még azt is, hogy a barokk húrok bélhúrok voltak (többnyire báránybél húrok), érthető, hogy a modern és a barokk húros hangszerek hangzása igen távol áll egymástól. A barokk hangzás a játékomat is meghatározza, a The Zappa Album-on nem tudtam volna ugyanúgy csellózni, ahogyan tettem, ha egy modern hangszert használtam volna. A laza, szinte bőgőszerű pizzicato stílus kizárólag a barokk cselló sajátos tulajdonságaival volt megvalósítható.
A hatáskeltés
A barokk hangszerek különböző színeket és hangzásokat hoznak létre, ezeket az emberi érzékelés egyfajta "hatáskeltésként" fogadja be, más szóval, mikor a barokk zenei nyelven fejezik ki magukat, a hangszerek képesek érzelmi többletet adni a zenéhez. A "Zappa Album"-on a Zoot Allures és az Idiot Bastard Son jó példák a barokk hangszerek érzelmi kifejezőképességére. Azt hiszem, hogy a mi feldolgozásaink olyan zeneszerzőt mutatnak be, aki képes igen mélyen érző ember módján kommunikálni anélkül, hogy szentimentálissá válna - ugyanúgy, ahogyan az Zappa legszemélyesebb gitárszólóiban, mint például a Watermelon In Easter Hay-ben vagy a St. Etienne-ben hallható.
A barokk zene és a popzene közötti hasonlóságok
Zappa zenéjének lejegyzése, áthangszerelése és eljátszása közben bizonyos hasonlóságokat fedeztünk fel a barokk zene és a jelenkori popzene játékmódja között, és ezeket fel is használtuk munkánk során. A barokk időkben a kísérőzenészeket basso continuo csoportnak nevezték. Ez különböző hangszereket foglalt magában, ők játszották a basszusmenetet, kísérték a dallamot és meghatározták az alapvető ritmikai szerkezetet. Szerepük nem nagyon külkönbözött a rockzenekarok ritmusszekciójának szerepétől. Nagyjából hasonló szabályaik és szabadságaik voltak a dallam kíséretét illetően. Elég korán alkalmazni kezdtük a basso continuo-csoport elvét Zappa-feldolgozásaink során. Így az Ensemble Ambrosius "ritmusszekciója" a következőkből áll: barokk cselló, barokk fagott, lant, cimbalom, csembaló és kamaraorgona.
Ezek közül különösen a csembaló érdemel figyelmet, mivel határozott, ütőshangszerekre emlékeztető hangképzése van. Következésképpen hangszereléseimben a csembalót gyakran használom ütőshangszer gyanánt, amivel a dob szerepét utánzom. Eképpen lehetséges a csembaló adottságait kihasználva egy bizonyos mértékben előállítani az állandó lüktetést.
A basso continuo számára a harmóniákat a basszusmenet fölé írt számokkal jelezték. Ezek a számok jelenítették meg a kívánt harmóniákat, eléggé hasonló módon a jelenlegi popzenében használt akkordjelzésekhez. Mindkét esetben csak maga a harmónia kerül feltüntetésre, így elég sok lehetőség marad a harmónia lejátszási módját illetően - a zenészre van bízva mind az akkord terjedelme, mind a szólamvezetése, sőt, még a hangszerelése is. Ez pedig kihangsúlyoz egy újabb hasonlóságot a régi zene és a popzene előadásmódja között: nem osztják a romantikus "zseni-mítosz" gondolatát, miszerint a zeneszerzők, a virtuóz játékosok és karmesterek isteni teremtmények, isteni tulajdonságokkal, melyek az egyszerű halandók számára hozzáférhetetlenek. Ez az az ideológia, ami ahhoz az állásponthoz vezetett, miszerint a zeneszerzőnek a zene összes tulajdonságát ellenőrzése alatt kell tartania: ezért aztán eltűntek a rögtönzött részek, a figurált basszus és basso continuo, a teljes hangszerelést szigorúan a zeneszerző határozta meg. Alapvető fontosságúvá vált az összes kottajel betartása. Más szóval a szórakoztatás helyébe a művészi forma lépett. A zeneszerzőket, akiket addig mesterembernek tartottak, ezen túl "lángelméknek" nevezték, elmebeli képességeiket pedig "isteninek" tartották. Következésképpen a romantikus hagyomány elvetette azt az alapvető hozzáállást, ami mind a régi zenének, mind a popzenének sajátja: a zene szórakoztatás, a zenészeknek pedig nem kéne magukat annyira komolyan venni.
"MEGFORMÁLÁS" ÉS A "HELYES HOZZÁÁLLÁS"
Bármennyire is alapvető Zappa-feldolgozásaink számára a régi zene és a popzene hasonlóságainak felismerése, ezek nem mások csupán, mint a zenélés folyamata során felhasználható egyszerű eszközök. Az emberekkel végzett munka során a végső zenei termék mindig az egyes zenészek teljesítményeinek függvénye. Zappa is erre utalt, mikor a "megformálásról" és a "helyes hozzáállásról" beszélt. Mint a zenék hangszerelője, illetve egyfajta "főnök" (azaz aki a számlát fizeti), feladatom abban állt, hogy kitaláljam, az egyes zenészek képességei hogyan tudják a lehető legjobban szolgálni a zenét.
(fordította: ungawa - köszönet Marczi Mariannak a nyelvi-szakmai lektorálásért!)
Ensemble Ambrosius - Inca Roads:
