Komolyan azt gondolom, hogy mi Zappa rajongók privilegizált helyzetben vagyunk (és mindez hatványozottan igaz ránk King Crimson rajongókra), nem kell éveket várnunk az új lemezekre, évente több alkalommal is kapunk egy-egy csomagot, ráadásul az életmű hihetetlen sokrétűségét tekintetbe véve talán nem is csoda, de rendszeresen olyan réseket töm be a családi tröszt, amiről talán nincs is feltétlenül tudomásunk, legfeljebb ott motoszkál valahol az agyunk mélyén.
vélemény a Philly '76 lemezről (2009) - ez meg az én véleményem;
Ezzel együtt (vagy épp ezért) is mindig öröm valami újat hallani, főleg, hogy egy jelen esetben lemezen soha korábban nem hallott felállást hallhatunk először hivatalosan, jó minőségben. És tényleg, szerethető ez a lemez, kellemes, jó, hogy Bálintot idézzem vannak rajta kifejezetten "intim" pillanatok (én sem tudok jobb szót erre). Kicsit féltem tőle főleg a gyér hangszerelés miatt, ez a félelmem be is jött, néha olyan, mint egy felvétel amire még pár overdub ráfért volna. Bozzio egyébként abszolút zseniális dobjai nagyon előtérben vannak, részben a kevés hangszer, részben Terry bá eszeveszettül kemény stílusa miatt.
A zenészek mind kiválóan teljesítenek, Lady Bianca nagyon jó, elképesztőeket énekel, egy teljesen újfajta hangulatot kölcsönöz a Mester zenéjének, még félelmem első számú tárgya Eddie Jobson is teljesen ok, bár a billentyűs kvalitásai felől nem voltak kétségeim, hegedűszóló egy van csak a lemezen a Black Napkinsben, az a tipikus sehonnan-sehova tartó 2-3 perc, de nagyon szépen van visszhangosítva.
A dalok között van jópár töltelék, azonban mégsincs meg bennem az a kínos érzés, nem nyúlok a forward gomb felé. A húzónóták egészen elképesztőek. A Torture Never Stopsnak ez a legjobb általam hallott élő felvétele, itt abszolút jót tesz a dalnak a szellősebb hangszerelés, az első szóló még rövid, nem teljes értékű téma, a második viszont egy abszolút elmélkedős darab, Zappa gyönyörűen bontja ki az ötletet, ugyanez a helyzet a Black Napkins-szel, ott Zappa még messzebbre megy, Lady Bianca pedig zseniálisat nyomat az elején. Kurvajó!
A City of Tiny Litesban meg Ray White az, aki nagyon odateszi, kicsit lassabb ez a verzió, mint megszoktuk, de elképesztő groove van benne. Patrick O'Hearn az Advance Romance-ben kap szólólehetőséget, nagyon dirtyzik a fiú, nagyon rendben van a téma. Lady Bianca szerencsére több dalban is énekel, mint gondoltam, végig zseniálisan.
3 Joes Menage-t simán megér a lemez (többet is), Gail, évi 3 lemezt mostantól s'il vous plait.
Ti, hogy érzitek?
Benway on 2010, January 9 - 19:30.
Szerződésteljesítés:)
CallAnyPoodle, 2010, január 10 - 20:25
Az érdekes, hogy ezzel a véleménnyel is tudok azonosulni, pedig látszólag nem feltétlen fedi az enyémet.
Valóban van az eddie-s korszaknak egy kis töltelék íze, mégis nekem vállalható.
A kedvencek közé miért nem fér be a Didn't try to call me? (Az eredeti is olyan szép, de ez a Ladybiancablúz kegyetlen) A Dirty Love-nak ismét extra ereje van a Lady miatt, a Find her Finer is sokkal kellemesebb, mint a Zoot Allures-on
Újdonság még a Chrissy Puked Twice, hogy szőrözzek egy kicsit, bár azért a Titties and Beer verzió jobban tetszik.
Az egyezések: Az OZ tényleg lapos tud lenni, pedig én becsülettel nekiestem. Az Osakás koncertet meg imádom:)
balint, 2010, január 11 - 12:11
Köszönjük - várjuk a többieket! :-)
noble68, 2010, január 11 - 23:29
Egyszer sikerült hozzájutnom egy kalóz Zappa CD-hez, az Unmitigated Audacityhez. Akkor megfogadtam, hogy többé nem hivatalos kiadvány - értsd: akár kalóz, akár sz@r minőségű (és inkább utóbbin a hangsúly) felvétel - után nem fárasztom magam. Így valószínűleg sok jó koncertről lemaradtam, következésképp olyan összehasonlítási alapom sincs, mint az előttem szólóknak. Gondolom a hozzám hasonló hallgatókat célozták meg a Philly lemezzel. Hogy miért pont ezt a koncertet adták ki, azt nem tudom, meg persze azt sem, hogy melyik lett egyáltalán normális minőségben rögzítve. Nem lehetséges, hogy nem kell összeesküvés elméletet keresni, csak egyszerűen ez lett felvéve? Persze sejtem, hogy nem csak ez lett rögzítve, de az meg (a marketing szempontjából ) milyen jól hangzik, hogy ebben a formációban eddig egyetlen anyag sem lett kiadva hivatalosan.
Mindent összevetve: lehet, hogy tudatlanságomnak köszönhető, de nekem ez a lemez tetszik, az főleg hogy a hangminősége is jó. Van nála jobb - különben nem őrizték volna eddig dobozban -, de vannak rajta egészen kiváló momentumok is (elsősorban a Black Napkinsre és a What Kind of Girlre gondolok), ami miatt már megérte kiadni.
balint, 2010, január 12 - 21:41
Na ez tök érdekes, nálam is pont ez a „lemez” verte ki a biztosítékot! (Unmmitigated). Ronda is, szar is… dühítő. A dolog akkor fordult meg (a kalózlemezekhez való viszonyomban), amikor kezdtem hozzáférni teljes koncertekhez, és találtam elképesztő minőségű – és persze zeneiségű - dolgokra. De a fentit talán ha egyszer meghallgattam (nekem egy ismerős vette kazettára még jó rég).
.
A Philly lemezzel amúgy nem is az a fő gondom, hogy rossz lenne (végül is nem az), hanem hogy jól tudható hogy mi minden más lehetett volna helyette – és valószínűleg már nem lesz soha. FZ amúgy BIZTOS hogy minden koncertjét felvette, az persze lehet hogy nem 16 sávon mint ezt, de ki a frászt érdekel? (A Sheik Yerboutin szerepel hogy „A Sh Y Tango és a „Rat Tomago” felvétele egy hordozható négysávos Scullyn készült. A felvétel minősége ezért nem olyan tiszta mint az album többi része, de ki nem szarja le…” De készült (és jelent meg) felvétel monó magnóval felvéve az öltözőben elhelyezett hangszóróból is, mikrofonnal (!), úgyhogy tényleg nem faxniznék.
.
Ha CSAK annyi történik, hogy mondjuk a 77 februári londoni koncert jelenik meg (amiről származik a Pink Napkins, tehát tuti hogy KÉSZÜLT jó minőségű felvétel), már akkor sokkal összeérettebb lett volna a csapat, sokkal gazdagabb lett volna a repertoár, satöbbi satöbbi. (És miért ne lehetett volna Biancától is mellétenni 2-3 számot? miért ne lehetett volna egy „vegyes” lemezt csinálni, ami nem egy koncertet, hanem egy turnét mutat be?) Mondjuk ehhez már kellett volna valami kis koncepció, ami szinte minden újabb kiadványból hiányzik.
.
Így viszont már SOHA nem fogjuk hallani a Purple Lagoon gitárszólós változatát, a Peaches, a Pound For a Brown, a Dong Work For Yuda, a My Guitar, a Jones Crusher, vagy akár a Willie The Pimp (!!!) itteni feldolgozását… Ez az én szívfájdalmam.
koncepciót!
Benway, 2010, január 15 - 00:36
teljesen egyetértek Bálinttal, én is hiányolom a koncepciót az új lemezekből, pedig nyersanyag bőven(!!!) áll rendelkezésre. a kiadó mintha, nem is tudom, bezárkóztak volna az elefántcsonttornyukba, néha beletúrnak a raktárba kivesznek valami cuccot leporolják aztán...kissé ad hoc jellege van ezeknek a kiadványoknak, és akkor még az oly sokat emlegetett koncepció-folytonosságot nem is említettük-mára teljesen nyoma veszett. ezek a kiadványok részben megmutatják Zappa azon arcát, amit ő mindig szeretett kicsit kicsinosítani, ezt semmiképp se vegyétek szúrkálódásnak, sokkal inkább a Zappa maximalizmusára gondolok.
Philly '76 - 200 Years Old
McWazoo, 2010, január 17 - 20:42
Hallgatom a lemezt , közben olvasom hozzászólásaitokat, melyek közös kérdése mi a koncepció. Annyit megállapíthatunk, hogy a kiadványok megjelentetését már nem FZ vezényli,sajnos.
Az anyag elején számomra egy friss, fiatal „rock combo” erőteljes, vidám hangjai szólnak. A kevés zenész/hangszer ellenére mindig is szerettem ezt a felállást. Bozzio-ék érkezésétől számíthatjuk Zappát már mértékadó „öregnek” a szakmában a mester-tanítvány koordinátarendszerben. Ez már nem az egyívású zenésztársakkal való útkeresés, majd teljes pompában való virágzás (1973-1975), bár mint tudjuk FZ akarata, zenei krédója ott is végig döntően meghatározó volt. Ez itt már csak az ő iskolája fiatal tanítványokkal. Nem tudok itt sem mást mondani, mint amit már a Zoot Allures lemezről itt is leírtam korábban: őszinte. Igen ez a meghatározó élményem ezekkel a felvételekkel kapcsolatban.
9 koncertet ismerek az 1976-os évből, ebből az erre a turnéra eső (1976.okt.12-nov.25.) időszakból 4-et.(Összesen adtak 21-et, az utolsó 5-ön Bianca Thornton már nem vett részt.) A felállás egyébként változatlan volt az 1977.január-februári európai turné végéig.(Ez utóbbiról rendelkezem még 3 koncerttel, de nem értem ezek közül bármelyik mennyivel lett volna jobb, amiket én ismerek,azok szerintem gyengébbek.)
Bár nem ismerem a kiadás pontos családi (ZFT) koncepcióját a YOU DIDN'T TRY TO CALL ME hallgatása közben véltem azt megtalálni. Az ok maga Lady Bianca. Unikum-felállás.Átütően szép, tiszta hang.Az énekesnő főszerepet kap ezen a koncerten, nem vendég, a zenekar tagja.
Ezért gondolom úgy, hogy jó, hogy ez a lemez megjelent, bár én a valamivel rövidebb, de hibátlan október 24-i első bostoni koncertet jobbnak tartom. Lehet,hogy Zappáék is? A zavaró az lehet, hogy az megjelent bootlegként Boston Tea Party címen!?
balint, 2010, január 18 - 09:56
"Bár nem ismerem a kiadás pontos családi (ZFT) koncepcióját" - a fülszövegben az van hogy ez a turnéról készült egyetlen 16-sávos felvétel - meg hogy egy olyan polcon találták, ahova Zappa a neki fontos felvételeket tette, vagy ilyesmi. TALÁN ez az ok - bár ez valóban mindig misztérium. (és kösz a véleményt!)
