Érdekes írás egy kiváló - és remek megjelenésű, kiemelkedő grafikájú-tipográfiájú - könyvből. A 250 oldalas kiadvány 1968 januárjában jelent meg (alcíme: Az elektromos generáció zenéje); szerkesztője-tervezője J Marks volt, a fotókat bizonyos Linda Eastman készítette: igen, a későbbi Mrs McCartney. Már csak a grafikai ereje miatt is: önmagában tárgyként is bőven megérné megszerezni. (A fordításban van pár homályos rész.)
Frank Zappa (afka.net; - 132-135 oldal):
Ha meg kéne fogalmazni hogy mi a sajátos, a legfontosabb vonás ebben az új zenében, akkor az szerintem valami olyasmiben fogható meg, hogy ez eredeti, hogy ezt olyan emberek szerzik akik maguk is adják elő, még akkor is létrehozzák ha meg kell küzdeniük érte a lemeztársaságokkal, tehát egy igazán kreatív tett, nem egy kereskedelmi szarkupac amit olyan üzletemberek hánytak össze akik mindenkinél „jobban tudják" mi is kell Kovács Jánosnak vagy Gipsz Jakabnak. A mai zenei időszámítás szerint nagyon rég csináltuk a „Freak Out!"-ot. A legújabb dolgaink nem jelentek még meg, sok idő míg elkészül, közben meg van aki most talál rá valamelyik régi lemezünkre ami már messze mögötte van annak amit most csinálunk.
Ami a mai Amerika zenéjét illeti, annak talán a rock a leginkább élő, a legelevenebb ága, de a legtöbb esetben fogalma sincs arról hogy mi is az amit csinál... Nem vagyok puszipajtása a legtöbb csapatnak, de akiket ismerek azok nem úgy tűnik hogy tudatában lennének mi is voltaképpen a zene. Nem értik az esztétikáját annak hogy zenészként mit és miért is csinálnak. Egyszerűen nem mélyednek bele addig a szintig. Megelégszenek azzal, hogy „teszik a dolgukat", bármit jelentsen is ez.
Amit aztán csinálnak az végül valószínűleg sokkal jobb náluk, ha érted mire gondolok. Mert nincs eszközük vagy hátterük hogy esztétikai szinten felfejlesszék magukat. Nálam ez más. Nagyon komolyan veszem a zenét, minden zenét. És segítettem, tényleg azt gondolom hogy hozzásegítettem pár kölyköt néhány olyan fontos zenéhez amit korábban nem ismertek. Tudod, gyerekként egy hónapig spóroltam hogy megvehessek egy blues lemezt, és ugyanaznap egy Anton Webern összkiadást. Ez talán jelent valamit. Talán mond valamit a zenémről. Ha meg valakiknek csak zagyvaság, hát, rendben is van, HA meghallgatják. Legalább tudják hogy élek.
Azt is észre lehet venni, hogy a rock hogy változtatta meg a közönség zenehallgatását. Érted, sokaktól nagyon meredek volt azt várni hogy furulyát vagy Bach korabeli trombitát vagy más ilyen hangszert hallgasson. Valami okból megpróbáltatás számunkra néhány hangszer hangja, kivéve az elektromos zenéé. Sokat fejlődtünk. Vegyük észre, a srácoknak már nem szenvedés klasszikus vonósnégyeseket hallgatni. Ami nagyon kemény.
Mint a régi időkben, mikor atonálisan gondolkodtak, azt tartották hogy minden hangnem és minden akkord jó ... valamikor ez nagyon korszerű gondolat volt. De aztán azt mondták hogy már nem is kell hogy hangnemben gondolkodjunk. Hogy mind a 12 hangot egyenlőként kezeljük. Nem sok mindent tettek viszont a hangok közti szünetekkel: továbbra is szigorúan tekintettek a ritmusra. Van néhány olyan dolgom amiben van mindenféle akkord olyan hangnemekben amikre ott senki nem számítana, és vannak más dolgok is, használunk pár olyan dolgot amik még csak nem is zajból épül fel. Számomra a kompozíció művészete a bármiből való építkezés művészete. A csomagolás bizonyos értelemben magának a munkának a kiterjesztése. Ha valaki kap tőlünk egy terméket az otthonába és megvan a nézőpontja hogy hátradőlve és tágabb perspektívában lássa a csomagolás egészét, akkor azt hiszem egész forradalmi gondolatokat találhat.
Mindig is létezett egy lírikus Frank Zappa egy dolgot kivéve. Nagyon is lehetséges egy teljesen tetszőleges dalt egészen borzasztóan előadni. A hangszerelés tudomány: maga a ruha, amibe egy tetszőleges dalt felöltöztetünk, ami meghallgatva igazi különbséget fog jelenteni. Például: vehetünk egy teljesen lószar dalt és valami csinos hangszeren eljátszva vagy vonósokkal feldúsítva tényleg szép lehet; vagy ha veszünk egy igazán érdekes dallamot amiben akkord-szinten tényleg történik valami és torzított gitárral játsszuk: egy teljesen más hatáshoz jutunk. Tehát: a szerzeményeim nagy részét még soha nem játszották el rendesen – nagyrészt szándékosan. Azt is meg kell értened hogy sokan szeretik a szatírát észrevenni a dolgaimban. Azaz nem igazán érdekli őket a zene, túlságosan megfogja őket a zene színházi oldala. Egy kabaréjelenetet hallanak és így is akarják hallani, mert sajnos sok ember nincs felkészülve bármilyen művészeti struktúra befogadására. Te is olyan jól tudod mint én hogy a közönség számára semmi sincs ami könnyebben befogadható mint a kabaré.
fordítás: Marosi Bálint - a munka a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.
