Kötelező olvasmány

- A hátsó sorból - Ruth on Roxy
- Zappa: Egy interjú - jó, 1973
- ROCK - és más négybetűsek 1968
- Road Tapes #2 - by Milán  << 
- Terry Bozzio & Borlai - videó
- Műszál Bob / Szomorú Jane
- Zappa idézetek - megmond.

Zappa Stream Radio

Creative Commons Licenc

Hozzászólások

Címkék

100%zappa (12) 1950-es (3) 1963 (2) 1964 (1) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (3) 1970 (6) 1971 (3) 1972 (1) 1973 (1) 1974 (1) 1975 (3) 1977 (1) 1978 (4) 1980 (1) 1981 (2) 1982 (2) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (1) 1986 (3) 1987 (1) 1988 (1) 1989 (2) 1990 (4) 1991 (5) 1992 (2) 1993 (1) 1994 (5) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (2) 1998 (1) 2000 (1) 2004 (2) 2005 (3) 2006 (10) 2007 (8) 2008 (2) 2009 (4) 200 motels (25) 2010 (20) 2011 (45) 2012 (19) 2012 újrakiadás (4) 2013 (31) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (16) 2017 (5) 4xmix (3) 60as évek (22) 70es évek (37) 80as évek (24) 90es évek (4) aaafnraa (1) after crying (7) ahmet (12) ajánló (7) állat (10) Anaïs Mitchell (4) anekdota (43) animáció (14) audiofil (3) autogram (4) a zenéről (85) bakelit (16) baltimore (2) bármimás (1) betegség (7) bulvár (40) cd (21) cenzúra (13) dalfordítás (313) dezinfó (16) dili (72) díszkiadványok (9) diva zappa (6) dob (21) dramatika (31) dvd (6) dweezil (33) dzsessz (17) ed palermo (13) életrajz (20) english articles (15) étel ital (18) évforduló (33) e don quijote (6) film (28) főhajtás (29) fotó (11) francia (3) fülszöveg (40) FZ-kampány 2016 (2) fzDVD (6) fzfilm (13) fzfotók (46) fzinhungary (3) fzkarikatúra (24) FZkönyv (11) fzrajzok (7) fz 70 (34) fz dokumentumműsor (34) fz feldolgozás (198) gail zappa (25) gitár (5) gitárlemezek (4) gitárszólók (46) grammy díj (7) grande mothers (22) gyász (20) gyűjtőoldal (13) halloween (20) hamburger (3) hangmérnök (9) hangszer (3) hatások (26) hiperkarma (7) honlapfejlesztés (19) honlapok (20) hungarikumok (94) igazi fzkönyv (7) improvizáció (20) interjú (17) irodalom (5) joes sorozat (5) kábszer (12) kalóz (81) képregény (1) képzőművészet (19) kiadatlan (22) klasszikus zene (81) koncertvideók (20) konfliktus (15) könyv (39) kották (22) lemezipar (7) letöltések (70) magyarember (18) magyarzenész (73) magyar sajtó (46) mások zappáról (71) midi (4) moon zappa (10) nemzappa (80) nemzappadal (44) oktatás (4) online zene (199) orosz (2) párhuzam (36) pink floyd (73) politika (52) pop (5) popkult (95) posztumusz kiadványok (41) próba (7) promóanyagok (33) rádió (5) raktár (2) rejtvény (2) rendezvény (2) road tapes (3) rockzene (48) Roxy (8) sajátcikk (20) sajátinterjú (4) sajtó (32) sdb (43) sorlemezek (99) synclavier (16) syrius (3) szövegelés (46) tab (5) tánc (4) teljes koncertek (13) tervek (1) tévé (36) the band from utopia (7) turné60as évek (20) turné70 (3) turné70 71 (30) turné72 (14) turné73 (41) turné74 (19) turné75 (3) turné75 76 (16) turné76 77 (8) turné77 78 (11) turné78 79 (13) turné80 (19) turné81 82 (18) turné84 (15) turné88 (32) új kiadvány (29) utazás (3) válogatáslemez (3) vasfüggöny (18) véleményezés (68) ycdtosa (9) yellow shark (14) youtube (18) zappanale (15) zappa budapesten (12) zappa család (32) zappa day (2) zappa emlékzenekar (17) zappa family trust (19) zappa interjúk (90) zappa plays zappa (64) zappa szövegek (45) zene (1) zenészinterjúk (75) zenésztársak (110) zz későbi cuccok (8) Címkefelhő

The Late Show - BBC dokumentumfilm, 1993 (fordítással)

2011.12.21. 01:00 mB

Ugyanez a film A&E Biography címmel is ismert.


A 45 perces műsor ismertetése az Information INK-en - itt pedig a teljes szöveg olvasható angolul, alant pedig magyarul (2006 körüli fordítás, 2011-ben javítva, frissítve). 1993-as felvétel.


The Late Show

Jó estét. E hónap elején halt meg Frank Zappa Los Angelesi otthonában, nem sokkal 53. születésnapja előtt. Zappa, a neves amerikai zenész egyike volt a rockkultúra legegzotikusabb, legeredetibb és legösszetettebb figuráinak. Zenekarvezetőként, gitárhősként, zeneszerzőként, szatírikusként és politikai véleményformálóként egyaránt sikeresen kerülte el a beskatulyázás veszélyét több, mint három évtizeden át. A rocksztárok között egyedüliként fityiszt mutató zenész karrierje messze túlnőtt a popzene keretein.

Utolsó éveiben visszavonultabban, a rákkal küzdve is folyamatosan dolgozott, élete végéig. Ezév januárjában elfogadta a Late Show felkérését egy exkluzív beszélgetésre, ami végül élete utolsó televíziós interjúja is lett. Nyomába eredtünk hát az embernek, a mítosznak - és a bajusznak; hiszen ezek együtt jelentik Frank Zappát.

... Egyes tudósok szerint a világegyetem legfőbb alkotóeleme a hidrogén, mert ez a legelterjedtebb elem. Az én elméletem szerint viszont a világegyetem ostobaságból áll, mert ebből még a hidrogénnél is több van. És ha tényleg több van, miért ne beszélhetnénk róla? ...

... Örömmel botránkoztatom meg a botránkozni vágyókat ...

... Vegyük csak a Káma Szútrát. Hány ember halt meg a Káma Szútra miatt, szemben a bibliával? Melyik nyer? ...


Matt Groening (a Sipmsons rendezője):
https://m.blog.hu/snippets/blog/fr/frankzappa/2010/11//d4/d4e7ca723f92c1db5c114e1c4c8924ee.pngAz amerikai kultúra történetében számos nagyszerű bajusz van. Mark Twainnek remek bajsza volt, Charlie Chaplinnek, Ben Turpinnek... De Zappáé... övé az amerikai történelem legnagyszerűbb bajsza. Van egyrészt a bajusz, meg az a kis izé az állon, azt hiszem "imperial"-nak hívják, na ez a legklasszabb. A huszadik század nagy ikonjainak egyike.

Frank Zappa harminc éven át finomította zenéjének eklektikus stílusát. Mióta a '80-as évek végén megvált a színpadi zenéléstől és '91-ben rákot diagnosztizáltak nála, szinte kizárólag Hollywood Hills-i otthonában dolgozott. Megszállott levéltárosként szinte minden élő fellépését rögzítette az elmúlt tizenöt évben, és a lemeztársaságoktól is visszavásárolta minden albumának mesterszalagjait.

[két hangmérnök a pincében, fejlámpával: "Mit is mondott Frank, hol van?"]

Ez csak egyike háza négy hatalmas pincéjének, többszáz órányi Zappa-zene otthona; mindegyik digitális újrakeverésre és CD-kiadásra vár. Ez lesz az Old Masters-sorozat, a házi technikusainak segítségével.

FZ:
Hogy nem zenészekkel, az még nem jelenti, hogy egyáltalán nem dolgozom. Rengeteg tennivaló van, amit nagyon módszeresen, a speciális berendezéseimmel kell elvégezni. Nem az a helyzet, hogy nem érintkezem emberekkel, hiszen megvan a magam csapata, akik segítenek ebben. Szeretem csinálni, ráadásul elég nagy könnyebbség, hogy nem kell egy rockegyüttes számláit fizetnem, és nem kell foglalkoznom olyam problémákkal, amikkel egy rockegyüttes vezetőjének foglalkoznia kell.

Egészen más klasszikus zenekar karmesterének lenni, mint egy rockegyüttest vezetni, ez két teljesen különböző feladat. Sokkal boldogabbnak érzem magam itt a magasan képzett technikai személyzetem körében a Utility Muffin Research Kitchenben. Nagyon szeretek velük dolgozni.

Távol a zenei világ főáramától, saját csúcsminőségű stúdiójában, saját lemezcégével és terjesztési hálózatával Zappa egészen különleges mértékben képes munkáját felügyelni. Zenei függetlenségéért folytatott harcában megjárta az engedékenység, de az ihlet, sőt a zsenialitás szélsőségeit is.

A jelenleg Laurel Canyon-i lakos Zappa fiatalkorát, középiskolai éveit egy egészen másfajta Kaliforniában töltötte. Itt, az elhagyatott Lancasterben, az Edwards Légibázis mellett a Mojave sivatagban. Apja kísérleti vegyészként a hadseregnek dolgozott. Frank tíz éves volt, mikor családja átköltözött a keleti partról a nyugatira.

FZ:
Tudom, hogy különc voltam. Ismered a rap-zenészek egyenruháját - kapucnis anorák, kapucni felhajtva, napszemüveg - na én így jártam suliba. Volt egy kis kecskeszakállam, egy kis bajszom, és a gitáromat is magammal hordtam, még a suliba is - nem elektromos volt -, és az órák közti szünetekben ezen prüntyögtem.

Jim 'Motorhead' Sherwood (szaxofon, Mothers of Invention 1964-69):
Mikor Franket megismertem, két évvel felettem járt a gimiben. Lancaster iszonyú sivár hely volt, alighanem Los Angeles és San Bernardino összes tahóját ideküldték, hogy egymás idegeire menjenek. Nem igazán lehetett ott bármit is kezdeni. Egyfolytában csak a sivatagban mászkáltunk, és próbáltunk valami elfoglaltságot keresni. Talán éppen ezért kezdett a többség vagy zenélni, vagy inni. Hétvégenként nagyjából ennyi volt a választási lehetőség. Iszonyú unalmas hely volt, elhiheted.

FZ:
Nem mondhatnám, hogy sok zene volt a környezetemben, ahol felnőttem. Opal és Chester, egy Chili-bár tulajdonosai, megengedték a zenegép karbantartójának, hogy betegye a gépbe pár kedvenc számomat, mert megígértem nekik, hogy szorgalmasan tömni fogom negyeddollárosokkal, hogy hallhassam azokat. Így aztán lehetővé vált, hogy miközben a jó kis csilit kajáltam, hallgathassam Johnny Guitar Watson "Three Hours Past Midnight"-ját, végig a gimis éveim alatt.

[Zappa saját lemezei láthatóak: Three Hours Past Midnight by Johnny "Guitar" Watson, Motor Head Baby by Young John Watson, Rat Now by Johnny (Guitar) Watson, Woman Trouble by Guitar Slim & his Band, What Have I Done Wrong [by ?], Walking With Frankie by Frankie Lee.]

Charlie Parker-lemezeket is hallgathattam volna meg ilyesmiket, de nem igazán érdekeltek. Nem bírtam követni. Azt éreztem, amit a mai emberek is mondanának rá: "mit csinálnak ezek? Csak tekernek össze-vissza." Ma már persze értem, miért tekernek, meg hova tekernek, és hallom a különbséget a jó tekerés meg a rossz tekerés között, de minden zenei fogózó nélkül az egész akkor csak tekerés volt a fülemnek.

A feketék R&B-jén kívül a fiatal Zappa Sztravinszkijt is kedvelte, valamint a 20-as évek francia zeneszerzőjének, Edgar Varèse-nek a disszonáns hangkísérleteit.

FZ:
Nem is tudom, hogy is ismerem meg, alighanem úgy történt, hogy olvastam egy Varèse-albumról egy magazinban. Aztán megkerestem és megvettem a lemezt. Képzelheted, milyen sokk volt a rythm 'n' blues után, mikor otthon meghallgattam az Ionisationt meg az Octandre-t, meg ezeket. Imádtam. Senki nem kellett hogy elmagyarázza, nem olyan volt, mint a dzsessz. Itt is volt valami tekerés, de úgy tűnt, mintha ők tudnák is, hogy mit csinálnak.

Egyszerűen nagyon tetszett. A disszonanciát annyit gondoltam, hogy ezek az akkordok nagyon dögösek. Tetszenek ezek az akkordok. És a dobok hangosak voltak ebben a zenében, a dobokat gyakran lehet hallani, ami másfajta komolyzenékben nemigen fordul elő.

Bármennyire is gyökeresen különböző zenékért lelkesedett, Zappa, zenésszé válása során a hagyományos utat járta; helyi együttesekben kezdett játszani, el kellett viselnie a bárzenész-élet minden nyűgét.

Minden hollywoodi együttesnek a lemezszerződés volt a vágya, úgyhogy ott még lehetett is hallani eredeti szerzeményeket, de kint Pomona környékén ez elképzelhetetlen volt. Mások zenéjét kellett játszani, egyébként a közönség nem táncolt, márpedig akik nem táncoltak, azok nem is ittak, és ha a közönség nem ivott, akkor a bártulajdonos igen elszomorodott, amit igazán nem tehettünk meg vele.

Zappa 1964-ben Los Angelesbe ment, és ott találkozott néhány újat akaró zenésszel.

Meggyőztem a srácokat, hogy játsszunk pár saját számot is, így aztán mindenhonnan ki is rúgtak bennünket. 

Ez volt az az együttes, amit később Zappa vezetésével a Mothers of Invention, azaz Az Ötlet Szülőanyjai néven ismert meg a világ.

Mikor végül lemezszerződést kaptunk az MGM-től, valami nagyokos kitalálta, hogy egy olyan név, mint az Anyák nem jó egy együttes számára, mivel egyetlen rádió sem játszana soha egyetlen számot sem tőlünk, a nagy kockázat miatt. Akkoriban ugyanis az igazán jó zenészeket motherfuckereknek hívták, és az Anyák név voltaképpen a "motherfuckerek"-re utalt. És hát valóban merész lett volna így hívni a bandát, ugyanis nem voltunk annyira jó zenészek, hogy rászolgáljunk a nevünkre. Persze a korabeli bárzenészeknél fényévekkel előbbre tartottunk, de igazi zenei minőségben még a béka segge alatt voltunk.

Így aztán a szükség úgy hozta, hogy a nevünket Az Ötlet Szülőanyjaira változtassuk. Azzal, hogy ezt a szót hozzábiggyesztettük, boldoggá tettük a lemeztársaságot. Természetesen a rádiók így sem játszották a számainkat, mivel a lényeg amúgy sem az együttes neve volt, hanem a dalaink témái, és a megszólalás.

A Mothers bemutatkozó albuma, a Freak Out! újfajta kollázsát valósította meg a popnak, bluesnak és pszichedeliának, s tette mindezt értelmes szövegekkel. A zenéhez paródiát és fekete humort adagoltak, hogy éles társadalmi szatírájukat megjelenítsék. Otthonosan érezték magukat a kommersz popzenében, ugyanakkor mélységes megvetéssel viseltettek iránta. Még a lemeztársaságot is meglepte a Mothers csípős stílusa.

FZ:
Csak akkor jöttek rá, mikor megkezdtük a felvételeket. Egészen pontosan a második dalnál. Az első szám azt hiszem az Any Way The Wind Blows, a második pedig a Who Are The Brain Police?, és akkor megláttam Wilsont, a producert, amint az üvegfal mögött a telefonért nyúl, hívja a New York-i főnökséget, és azt mondja, "... ööö, izé, nem fogjátok elhinni..."

Matt Groening:
A Freak Out!-ban az volt a döbbenetes, hogy akkoriban a rockzenében semmi hasonló nem létezett. Egyszerre volt nyers, visszataszító, és hihetetlenül kifinomult is. Na és - szóval a Beatles is vicces volt, de azt a bizonyos gúnyos mosolyt csak Frank Zappa zenéjében lehetett megtalálni.

Noha a Mothers-hangzás jellegzetesen Los Angeles-i volt, egészen 1967-ig, egy hathónapos New York-i tartózkodásig, és a Garrick Színház-béli fellépésekig kellett várni arra, hogy a közönség felfedezze őket.

FZ:
Los Angelesben sosem lettünk igazán népszerűek, mivel Los Angelesben New Yorkhoz képest eléggé konformista volt a társaság. San Franciscóban méginkább, Los Angelesben kevésbé, de amikor átmentünk New Yorkba, ott aztán semmi élet nem volt, se hosszú haj, se semmi. Az emberek úgy bámultak minket, mintha a Vénuszról jöttünk volna. Aztán mire ott is kialakult valami, sokkal érdekesebb hely lett, a maga etnikai sokszínűségével, kulturális különbségeivel; a város minden részében történt valami művészileg érdekes dolog. Mindenféle kísérletek zajlottak, nem feltétlenül csodás, de legalább újszerű dolgok, az emberek megpróbáltak új dolgokat csinálni.

[Film: Garrick Theatre. Zene: Call Any Vegetable]

Ez a dal a zöldségekről szól,
nagyon egészségesek, és rendszeressé teszik az emésztést

Szólj a zöldségekhez!
Mondd ki a nevét!
Hívjad ma még!
Ahogy a városba lépsz!
Szólj a zöldségekhez! És jó az esély
Hogy a zöldség válaszol neked

Sokakat nem izgat a szilva... nem is tudom...
Én úgy vagyok vele, hogy ha... [Call Any Vegetable]

Bármit megtehettünk, amit csak akartunk. Semi nem számított. Hiszen a közönség azért fizetett, az izgalomért. A közönség kétféle dologra vágyott: hogy valami olyan zenét hallhasson, ami ismerős neki, és ez olyan színpadi akció keretében történjen, amit senki más nem tudott volna megadni nekik. Meglepetésre vártak, akár zenei, akár színházi, akár bármi más értelemben; meglepetésre vágytak, és én örömmel megadtam nekik.

Motorhead:
Egy idő után a nézőtérről szólítottuk fel az embereket. Kezdetben ebből volt pár probléma, mert eleinte mindenféle cuccot hajigáltunk a nézők közé, amit ők meg vissza akartak hajigálni. Bunkot egyszer eltalálták egy jégdarabbal, valaki feldobta a színpadra, miután a nagy meleg miatt mi magunk kezdtünk jégdarabokat dobálni a közönségre, valaki meg visszadobta. Érdekes időszak volt, de a közönség vevő volt az ilyesmire. Imádták. Minden éjjel hosszú sorokban álltak a háztömb körül, csak hogy lássák, milyen újabb furcsa ökörséggel állunk elő.

FZ:
Nem úgy volt, hogy felmegyünk a színpadra, és előttünk hullámzik a hosszú hajú, hippidivatba öltözött emberek óceánja, ahogy azt a hollywoodi filmeken manapság látni. Hát ilyen nem volt. A közönség nagy része a külvárosokból jött, a kíváncsiság hajtotta őket, és semmilyen szubkultúrának nem voltak a tagjai, hacsak nem a saját kis közösségüknek, és csak álltak ott leesett állal...

Néhányukból hippi lett, másokból freak, megint másokból átlagpolgár, de abban az időben még csak a csodálkozás volt.

Ruth Underwood:

Talán én is egyike voltam azoknak az elég lapos külvárosi figuráknak - néhányan igazán megértettük, és újra és újra visszajártunk. Emlékszem, nagyon felzaklatott, mikor lejárt a melójuk a Garrick Színházban, és visszamentek Los Angelesbe. Az volt az érzésem, hogy New York City igazi szelleme vonult ki velük, nekem meg vissza kellett térnem a Konzervatóriumi zenei tanulmányaimhoz, ami ezek után meglehetősen unalmasnak tűnt.

Soha nem lehetett tudni, mire számítsunk, egyik nap csak a zene volt, másnap meg Motorhead beszélt az autójavításról, mialatt Jim Black ütötte a dobokat a háttérben. Máskor Frank leült egy székre, és a közönséget bámulta. Az is előfordult, hogy a színpadon többen voltak, mint a nézőtéren, így aztán Frank néhányunkat már névről is ismert! Annyira kevés hardkór Mothers-rajongó volt még akkoriban, hogy azt a keveset személyesen ismerte.

Emlékszem, Sztravinszkijt játszottak, a végtelenségig szólt valami monoton zene, és akkor egyszer csak elkezdődött az a dal, aminek később Oh, No lett a címe, mint a felhők mögül kibukkanó napfény, igazán megrázó volt, hogyan lehet valami ilyen gyönyörű, és az is, hogy ilyen gyönyörűség hogyan származhat ilyen szörnyű kinézetű emberektől.

Miután azonban Zappa elérte, hogy a Motherst a '60-as évek egyik legnagyszerűbb és legeredetibb együtteseként ismerjék el Európában és az USA-ban is, egy rá jellemző gesztussal, öt év és hét album után hirtelen feloszlatta a bandát.

Motorhead:
Addig jutott a dolog, hogy szerintem Frank úgy érezte, nem arra tart, amerre szeretne, nem tud olyan kreatív lenni, amilyen akar. Kábé így oszlottunk fel. Egyszerűen elfáradt, és azt mondta: "Srácok, menjetek más együttesekbe, szivárogjatok be máshova is, gyűjtsetek új ötleteket. Aztán nézzetek vissza, talán három-négy év múlva újra összejöhetünk, szállítjátok az új együtteseitek új ötleteit, aztán meglátjuk, hogy lesz." De aztán mégsem így történt.

Az eredeti banda jó buli volt, de azért nem valami állati tehetséges zenészekből állt. Tehát nem tudtunk kottát olvasni, a maga dolgában mindenki jó volt, de nem igazán tudtunk felnőni Frank elvárásaihoz, azt hiszem.

Zappa azzal lepte meg népes rajongótáborát, hogy az első, saját neve alatt megjelenő lemeze, a Hot Rats kifejezetten gördülékeny zenét tartalmazott. Nagyrészt instrumentális volt, hosszú szaxofon-, hegedű- és gitárszólókkal, élvezetes dallamokkal és kifinomult zenei minőséggel.

FZ:
Az USA-ban nagy bukás volt, de valamilyen okból Angliában és Hollandiában Top Ten helyezést ért el, és arrafelé ma is szívesen emlékeznek rá. Az igazán forradalmi azonban a rájátszásos felvételi technika mennyisége és textúrái voltak. A 16 sávos felvétel egészen újszerű volt. Az a 16 sávos rögzítőberendezés, amit az albumhoz használtunk, gyakorlatilag egy prototípus volt. Kábé akkora volt, mint az a kandalló ott, igazi szörnyeteg.

A Hot Rats teljes mértékben mentes volt attól a bomlasztó, dadaisztikus hangulattól, ami a Mothers-albumokat jellemezte. Az egyetlen énekes számot, a Willie The Pimp-et egy régi középiskolai cimbora, Captain Beefheart adta elő. Ezután pedig, noha adott volt a szóló-karrier lehetősége, Zappa újraalakította a Motherst, csakhogy egy teljesen új összetételben, két énekessel, akiket a '60-as évek tinipop együttesétől, a Turtles-től igazolt. Az új banda számára egy új, teátrális stíust talált ki. A korábbi szürrealizmust egyre trágárabb, vásári humor váltotta fel.

Szevasztok, barátaim! Beszéljünk végre őszintén: belegondoltatok-e már abba, hogy a péniszetek - vagy egyes finom hölgyek esetében maguknak a ciciknek a mérete - számtalan tudatalatti feszültség forrása lehet? Különös, kifacsart szorongások - amelyek miatt egy emberi lény könnyen válhat
politikussá...
rendőrré...
jezsuita szerzetessé...
Dominus vobiscum et cum spiritu tuo.
vagy rock'n'roll gitárossá! [Call Any Vegetable]

A 200 Motels, a turnézenekarok életének e vulgáris filmbéli és zenei dokumentálása Zappa legnagyobb bukása lett. Rengeteg pénzbe került, kritikai fogadtatása pedig vegyesre sikerült. Ugyanakkor fontos állomás is volt Zappa számára,mivel ekkor dolgozott először szimfonikus zenekarral. A '70-es években Zappa zeneszerző és rockzenész énjei jól megfértek egymással. Fellépései során zenekara a legösszetettebb zenéket éppúgy képes voltak eljátszani, mint a sodró lendületű, pikáns dalokat.

kis fehér dobozkákba
elteszem
Csak magam leszek nem lesz társtulaj
és fellendül a fogselyem-ipar
fellendül a fogselyem-ipar!
fellendül a fogselyem-ipar! [Montana]

Ruth Underwood:
A helyzet az, hogy minden lehetséges módon és szögből és helyzetből Frank irányította a zenekart. Volt egy csomó kézjel, meg a testbeszéd is nagyon fontos volt. Mindig Franken tartottuk a szemünket. Muszáj is volt, mert soha nem lehetett tudni, mi következik. Például egy százszor elpróbált és kitalált dolog közepén egyszercsak megfordult, csinált valamit, mutogatott, grimaszolt, beleszólt a mikrofonba, cukkolni kezdte valamelyik énekest, és ezektől az egész koncert teljesen új fordulatot vett.

fellendül a
fogselyem-ipar!

Ruth Underwood:
Így aztán volt egyfajta szabadsága a dolognak. Iszonyúan kötött volt, ugyanakkor szabad is volt. Érdekes egyensúly.

Ruth, segíts!

aztán bedobok egy kávét
s a kis lovat is hagyom
hadd ugráljon át a fogselyem-bokrokon
és végül a nyeregbe ugrok
és szállok mint egy cowboy
mert vár rám a hajnali Montana... [Montana]

Ruth Underwood:
A leglényegesebb dolog az volt, hogy mindenkiből ki akarta hozni a lehetséges legjobbat. Ez mindennél fontosabb volt számára, és szerintem ezért is ért el olyan különleges eredményeket. Látta, mire vagyunk képesek, és annál kevesebbel nem érte be.

FZ:
Számomra mindig érdekesebb olyan zenésszel találkozni, akinek valamilyen különleges képessége van, aztán megtalálni a módját, hogy megmutathassa, mit tud, és aztán beleépíteni a kompozícióba azt a bizonyos képességet. Így aztán később az a szerzemény mindörökre annak a személynek a lenyomatát fogja hordozni, akire az a szerzemény szabva lett.

Kis takarócska
Betaki-kar [City of Tiny Lites]

Steve Vai (gitáros, 1980-82):
Elképesztő az éleslátása, a megérzései a zenészeivel kapcsolatban. Ott voltam, mikor meghallgatást tartott, zenészek, basszusgitárosok tömkelegének. És úgy tűnt, képes arra, hogy meglássa a zenészekben a tehetséget, és hogy azt kibontakoztassa a végletekig.

Ahogy mondtam, Frank volt a zenekarvezető, én meg csak egy zenész. Igazán szerencsés voltam, mert ráadásul még szerettem is a zenéjét. Emlékszem, mikor azt mondta a telefonba, miután meghallgatta a játékomat, hogy "remek vagy, nagyon szeretnélek kipróbálni az együttesben", és aztán így folytatta: "de honnan tudhatnám, hogy nem lesz-e belőled egy szerencsétlen seggfej, ha az én zenémet kell játszanod?" Érted, én csak egy eszköz voltam a zeneszerző kezében.

Noha kommercializálódással nem lehetett vádolni, Zappa azért ismerte a közönségét. Szándékosan gyártotta a szexuális szatírákat, a mítoszokat a turnézó rockzenekarok mindennapi életéről, írta dalai végnélküli sorát a grupikról, motelekről, turnébuszokról, és a hihetetlenül perverz zenészekről. A kritika haragját leginkább szexuális témájú műveivel váltotta ki.

FZ:
Nézzük a statisztikákat. A legutóbbi leltár alkalmával nagyjából 1200 darabom volt. Meg lennék lepve, ha ebből száznál több foglalkozna a szex-szel.

Én... én egy egyszerű ember vagyok, nagyon kis elvárásaim vannak az élettől: a csöcsök és a sör - érted? [Titties & Beer]

A társadalommal foglalkozom, az általam kritizált társadalmat pedig imádják a szexuális forradalom fogalmával leírni - ami nem más, mint szexuálisan inkompetens egyének találkozásai diszkó-környezetben. Erről ne írjak dalokat?

Egy jó szerető
Sajnos ritka ma már
Hisz az igazi nő
Lelki támaszra vár

De a támaszt páran
inkább várják hátulról…
hát a lényeg az, hogy nedves legyen
s hogy tekerjed meg jól!

nedvesebben majd könnyebben lesz benn... [Keep It Greasey]

Matt Groening:
Frank szatíráiban az a klassz, hogy olyan célpontokat választ, akik nem bírják a nevetségessé tételt, ez a humor igazán nagy titka. Meg kell találni azokat a figurákat, akik a legjobban felháborodnak és kikelnek magukból, ha nevetség tárgyává tesszük őket, és Zappa ezt csinálta újra meg újra. Az ő célpontjai közül én nem céloznám meg mindet, de párszor nagyon beletalált, és így igazi ihletforrás volt számomra.

A nők emancipációja szépen
Végigsöpört a népen
De nem éreztem időben a bajt
Mikor megdugtam a Freddy-t, a leszbi csajt

Aki egyet szónokolt is nekem
Hogy mondjam meg végre, mi is legyen
A tökeimet egy satuba befogta
Én meg túl gyorsan sülök el azóta [Bobby Brown (Goes Down)]

FZ:
Figyelj, láttál már embereket dugni? Húú!... Hát, először is nagyon hülyén néz ki: hülyén néz ki, tényleg, nagyon hülyén. Valljuk csak be! Létre lehet hozni egy csomó elméletet arról, hogy mennyire ünnepeljük meg ezt a dolgot. De például mi van, ha jó érzés? Attól még béna. Szóval akkor ideje belekukkantani ebbe az újságba. Nézd meg:

[FZ a kamerának egy 'Future Sex' című magazint mutat.
A címlapon egy 3D szemüveget viselő pár, a főcím: "Cybersex"
.]

Ez a '90-es évek. Itt tartunk. Ezek vagyunk mi. Miért ne beszélhetne bárki azokról az emberekről, akik ezerdolláros bigyókat vesznek, rácsatlakoztatják a számítógépre, és 3D-s szemüveggel bámulják? Van erről egy album valahol ott.

Don't fool yerself, girl, It's goin' right up yer poop chute

FZ:
Nagyon egyszerű engem olyan dolgokért gyűlölni, amikért imádnak gyűlölni, mivel valójában elég önfejű vagyok, és hidegen hagy a dolog. Meglehetősen jól el vagyok látva ilyen irányú érzéketlenséggel.

egy másik hülyegyerek
fekete volt a szentem
így szólt egyszer magában:
"fehérnek kéne lennem!" [You Are What You Is]

1978-ban, miután pert nyert a Warner Brothers ellen, Zappa megalakíthatta saját lemeztársaságát. Ettől kezdve beindult a gépezet. A '80-as években évente 3-4 lemezt adott ki, közte egy triplát a gitárszólóival - 80 perc terjedelemben. Zappa bebocsátást nyert a gitárhősök panteonjába.

Steve Vai:
Frank játék közben remekül bánt a feedback-kel. Nagy élmény volt leülni hallgatni őt. Akár a színpadon is. Néha nem volt semmi dolgom, csak álltam ott és bámultam.

Mikor mellőle, a színpadról hallgathattam a gitárjátékát, mindig úgy tűnt, hogy a koncentrációja... szóval a szólók 9-10 percen át is tarthattak, vagy még tovább, de megvolt a folyamatossága, ami egy idő után sokaknak már talán nehezen követhető. De nála megvolt ez a folyamatosság, és ez óriási koncentrációképességet jelent.

Szerintem elég old-school a játékmódja, azaz olyan bluesos. Persze nagyon sokoldalú volt, keményen torzított rockot is tudott játszani, tényleg keményet, és aztán voltak ezek a bluesos futamai, érted, régiesen, de... de nagy erő volt benne, mint egy cayenne borssal ízesített étel marása, tudod...

Dweezil:
Ő nem úgy tekint a hangszerre, mint, szóval a hagyományos módon, azaz hogy felvesszük a gitárt, aztán ezekre és ezekre a helyekre tehetjük az ujjainkat és akkor már megy is a játék. Frank nem törődik az ilyen technikai jellegű dolgokkal, az egész érdekli, azokat a hangokat játssza, amiket játszani akar, mert mindent meghall a körülötte szóló zenéből, és így hozza létre (a saját szóhasználatával) azokat a "légszobrokat", mikor játszik.

Ahmet:
Annyira klassz.

Dweezil:
Be kéne tiltani.

Ahmet:
A próbákon is... játszott, aztán egyszer csak eltorzult az arca... "Úristen!"; mert valaki hibázott, és... ez eltalálta, mintha a hamis hang fejbevágta volna, és aztán "Áaaaa... még egyszer, még egyszer!", érted. S mikor játszik, olyan állati hangerő van, arra gondolok, hogy "hogy a francba hall bármit is?", a hangfalak se túl jók...

Dweezil:
A zene, amit az együttes próbál, jellemzően állati bonyolult, és akkor ő meghallja az egyetlen rossz hangot, az egészből, pedig, érted, nem is mindig szól az összes hangszer ugyanazon a hangerőn, és ő mégis elkapja azt a bizonyosat.

Ahmet:
Őrült.

Dweezil:
Ijesztő. Csodafüle van.

Zappa végül 1988-ban fejezte be a turnézást. Kifáradva a vándorélettől és a zenekari torzsalkodásoktól, az üzlet és a politika felé fordult. Megalakította saját cégét, ami Kelet-Európával kereskedett, aztán az 1991-es látogatása a posztkommunista Prágában váratlan szövetséghez vezetett a cseh kormánnyal.

FZ:
Prágai látogatásom során a kormány számos tagjával, Havellel és mindenféle gazdasági miniszterekkel ismertettek össze. A megbeszélések eredményeképpen felajánlottam nekik, ha valamifajta nyugati képviseletre van szükségük, a befektetések megszerzéséhez vagy bármi egyébhez, akkor engem érdekelne ez a feladat.

A miniszter adott nekem egy okmányt, miszerint "kereskedelmi, turisztikai és kulturális" ügyekben képviselem a kormányt. Ez egy ilyen kis egyszerű levélke. És aztán el is kezdtem telefonálgatni, hogy megszervezzek nekik ezt-azt. Csakhogy lett is egy csomó fű alatti hátbatámadás, meg más furcsa dolgok, amikről nem is tudtam.

[filmbejátszás: "A kommunizmus halálát jöttünk el megnézni".]

Soha nem féltem kimondani a véleményemet. Azon a bizonyos munkaebéden Havel elmondta, hogy Dan Quayle szándékozik meglátogatni őket, és erre én kifejtettem álláspontomat, miszerint igazán szerencsétlen helyzet az, mikor egy Havel elnökhöz hasonló személynek akár csak néhány percig is egy olyan ostoba ember társaságát kell elszenvednie, mint amilyen Dan Quayle.

Aztán csak annyit tudok még, hogy Dan Quayle végül nem jött. Ellenben, na hogyishívják, James Baker III. átszervezte a moszkvai útját, hogy beronthasson Prágába, és szó szerint megzsarolta a cseh kormányt.

Azt mondta, most vagy az USA-val bizniszeltek, vagy Frank Zappával. Melyik legyen? Nos, így alakult rövid, ám szerencsétlen kapcsolatom a cseh kormánnyal.

Betegségének 1991-es bejelentése óta Zappa arra összpontosított, hogy újrakeverje az archívumában található zenéket, és a rockzenétől távol eső szerzeményeket készítsen. Legfrissebb munkájaként számítógépre írt zenéi egy részét hangszerelte át a németországi Ensemble Modern számára. Ezeket tavaly szeptemberben Frankfurtban és Bécsben mutatták be.

FZ:
A Yellow Shark nem egy darabnak, hanem az estének, az eseménynek a neve.

Olyasfajta zene, amit a gépen nem lehet megcsinálni. És ezt a zenét, úgy gondolom, semmilyen más együttes sem tudná lejátszani. Éppen őrájuk van szabva. Vésd az emlékezetedbe, mert ilyesmi bármikor megtörténhet! Csak azért érdekelt a dolog, mert maguk a zenészek érdeklődtek, és a zenéhez való viszonyuk is érdekes volt. Olyasmi, amire mindig is vágytam, hogy találkozom egy zenekarral egyszer, egy szép napon, de, hm... Szóval az egész munka részét alkotta az egyes zenekari tagok egyénisége, meg az esztétikai felfogásuk.

Annak ellenére, hogy megbetegedett, és nem tudott többet színpadra lépni, Zappa nem vesztette el a kísérletezésre való hajlamát. Mostanában tartott egy általa "Szalon"-nak nevezett eseményt, mikoris egyszerre rögzítette az ír Chieftains, egy tuvai mongol torokénekes együttes és régi barátja, Johnny Guitar Watson zenéjét.

[Szerintem az lenne igazán szép, Frank, ha a duda kezdene, aztán jönne a zümmögés, és aztán belépne Matt a fuvolán, na mit szólsz?]

FZ:
Eddig, nézzük csak, az utóbbi pár hónapban befejeztem három albumot, úgyhogy egy csomó újdonságunk lesz idén. Éppen most veszünk szalagra a merevlemezről a Civilization Phase III című projektet, és a hónap végén találkozom néhány emberrel a Bécsi Operától, hogy esetleg színpadra visszük. És ha érdekli őket, akkor ez lesz a következő nagyobb dolog, amivel foglalkozom, ha nem, akkor meg találok valami mást.

Köszönjük, hogy eljöttek a mai estére, reméljük, hamarosan jön a következő.

Jó éjt.

Creative Commons LicencZappa PONT - a munka a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.

1 komment

Címkék: tévé 1993 életrajz zappa interjúk fz dokumentumműsor

A bejegyzés trackback címe:

https://frankzappa.blog.hu/api/trackback/id/tr183270912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyar-magyar szótár 2011.12.21. 08:28:53

Köszönjük. Az én jézim a Holland Tévé Riportot fogja tojmi.