Kötelező olvasmány

- A hátsó sorból - Ruth on Roxy
- Zappa: Egy interjú - jó, 1973
- ROCK - és más négybetűsek 1968
- Road Tapes #2 - by Milán  << 
- Terry Bozzio & Borlai - videó
- Műszál Bob / Szomorú Jane
- Zappa idézetek - megmond.

Zappa Stream Radio

Creative Commons Licenc

Hozzászólások

Címkék

100%zappa (12) 1950-es (3) 1963 (2) 1964 (1) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (3) 1970 (6) 1971 (3) 1972 (1) 1973 (1) 1974 (1) 1975 (3) 1977 (1) 1978 (4) 1980 (1) 1981 (2) 1982 (2) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (1) 1986 (3) 1987 (1) 1988 (1) 1989 (2) 1990 (4) 1991 (5) 1992 (2) 1993 (1) 1994 (5) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (2) 1998 (1) 2000 (1) 2004 (2) 2005 (3) 2006 (10) 2007 (8) 2008 (2) 2009 (4) 200 motels (25) 2010 (20) 2011 (45) 2012 (19) 2012 újrakiadás (4) 2013 (31) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (16) 2017 (5) 4xmix (3) 60as évek (22) 70es évek (37) 80as évek (24) 90es évek (4) aaafnraa (1) after crying (7) ahmet (12) ajánló (7) állat (10) Anaïs Mitchell (4) anekdota (43) animáció (14) audiofil (3) autogram (4) a zenéről (85) bakelit (16) baltimore (2) bármimás (1) betegség (7) bulvár (40) cd (21) cenzúra (13) dalfordítás (313) dezinfó (16) dili (72) díszkiadványok (9) diva zappa (6) dob (21) dramatika (31) dvd (6) dweezil (33) dzsessz (17) ed palermo (13) életrajz (20) english articles (15) étel ital (18) évforduló (33) e don quijote (6) film (28) főhajtás (29) fotó (11) francia (3) fülszöveg (40) FZ-kampány 2016 (2) fzDVD (6) fzfilm (13) fzfotók (46) fzinhungary (3) fzkarikatúra (24) FZkönyv (11) fzrajzok (7) fz 70 (34) fz dokumentumműsor (34) fz feldolgozás (198) gail zappa (25) gitár (5) gitárlemezek (4) gitárszólók (46) grammy díj (7) grande mothers (22) gyász (20) gyűjtőoldal (13) halloween (20) hamburger (3) hangmérnök (9) hangszer (3) hatások (26) hiperkarma (7) honlapfejlesztés (19) honlapok (20) hungarikumok (94) igazi fzkönyv (7) improvizáció (20) interjú (17) irodalom (5) joes sorozat (5) kábszer (12) kalóz (81) képregény (1) képzőművészet (19) kiadatlan (22) klasszikus zene (81) koncertvideók (20) konfliktus (15) könyv (39) kották (22) lemezipar (7) letöltések (70) magyarember (18) magyarzenész (73) magyar sajtó (46) mások zappáról (71) midi (4) moon zappa (10) nemzappa (80) nemzappadal (44) oktatás (4) online zene (199) orosz (2) párhuzam (36) pink floyd (73) politika (52) pop (5) popkult (95) posztumusz kiadványok (41) próba (7) promóanyagok (33) rádió (5) raktár (2) rejtvény (2) rendezvény (2) road tapes (3) rockzene (48) Roxy (8) sajátcikk (20) sajátinterjú (4) sajtó (32) sdb (43) sorlemezek (99) synclavier (16) syrius (3) szövegelés (46) tab (5) tánc (4) teljes koncertek (13) tervek (1) tévé (36) the band from utopia (7) turné60as évek (20) turné70 (3) turné70 71 (30) turné72 (14) turné73 (41) turné74 (19) turné75 (3) turné75 76 (16) turné76 77 (8) turné77 78 (11) turné78 79 (13) turné80 (19) turné81 82 (18) turné84 (15) turné88 (32) új kiadvány (29) utazás (3) válogatáslemez (3) vasfüggöny (18) véleményezés (68) ycdtosa (9) yellow shark (14) youtube (18) zappanale (15) zappa budapesten (12) zappa család (32) zappa day (2) zappa emlékzenekar (17) zappa family trust (19) zappa interjúk (90) zappa plays zappa (64) zappa szövegek (45) zene (1) zenészinterjúk (75) zenésztársak (110) zz későbi cuccok (8) Címkefelhő

A Mark Pinske óriásinterjú, 2003

2011.09.20. 10:00 mB

1980 és 87 között dolgozott Zappánál hangmérnökként (lásd: Mark Pinkse a "Zappa Wiki Jawaka"-ban), így igen sokat tud a felvételi technikákról, a keverésről - és persze Zappáról.

A sokat látott hangász most egy nagyon hosszú interjúban mesél el mindent Chris Michie-nek.
(MixOnline Magazine)

Szó esik a mindennapi munkáról, a zenészekről, az amerikai és európai koncertek közötti különbségről, a kalózkiadványokról, egyes elszúrt CD-kiadásokról, Gail-ről, és egy csomó sosemhallott dologról. Nyomtasd ki - és olvasgasd esténként!

Mark Pinske nagyinterjú

Melissa Manchesternél dolgoztam. Sok élőzenés tapasztalatot szereztem, de úgy éreztem, hogy nem ebben van a lehetőség, ha ismertebb szerettem volna lenni, akkor lemezfelvételeket kellett csinálnom. Ezért elmentem Los Angelesbe. Egy gyártónál vállaltam állást, csak hogy odakerülhessek, ez volt a Quad Eight Electronics, itt hangmérnökként dolgoztam. Ekkor sikerült bejutnom egy meghallgatásra Frank Zappához.

Sokat tudok a zenészek meghallgatásáról, nagyon sok ilyen interjú van az interneten, de arról nem tudtam hogy a hangmérnököknek is tartott meghallgatásokat.

Bizony így volt. Kicsit kemény volt, mert épp akkor lett kész a stúdiója.

Ez egy high-end otthoni stúdió volt?

Ez egy 3,5 millió dolláros stúdió a Woodrow Wilson Drive-i házában. Nagyon professzionális stúdió, Rudy Brewer tervezte. Egy nagy 48-sávos Harrison konzolja volt - mikor az én meghallgatásom volt, épp akkor fejezték be a stúdiót. (…) Emlékszem, a meghallgatásomkor az ment, hogy minden hangmérnök egy napot kapott a stúdióban, aztán lementünk a sound stage-ba hogy lássa hogy élőben mit tudunk, készítenünk kellett egy felvételt.

Másnap a sound stage-ben minden fel volt állítva. Akkor indult egy turné. "Oké - szóljon jól" - és járkált ott a zsinórnélküli gitárjával. Aztán szalagra vetette velem az egészet, és azt mondta hogy ezt elviszi magával a stúdióba és úgy két hét múlva visszahív. Na, a két hét elmúlt és nem hívott, úgyhogy azt gondoltam, hogy akkor nincs meg a meló. Aztán egyszer csak megcsörrent a telefon a Quad 8-nál az irodámban - komolyan mondom, annyira vicces volt. Csak ennyit mondott a telefonba: "Készen állsz, indulhatunk?". Azt se mondta, kicsoda, csak annyit, hogy "Készen állsz?" Nekem meg semmi más nem jutott eszembe: "már jár a motor", vagy valami ilyesmit. És nála voltam vagy három évig.

Megegyeztem vele hogy együtt repülök a zenekarral. Mondtam neki hogy elegem van már a buszos utazásokból, abból hogy más büdös zoknijait szagolgassam. És tényleg a minél jobb munkára akartam koncentrálni, ő meg csak annyit felelt: "Oké", úgyhogy így utaztunk. Ez a '79-es turné volt, és 80-ban meg 81-ben megcsináltunk pár turnét mielőtt a mobil stúdiót megcsináltuk volna.

A "Tinsel Town Rebellion"-ön Steve Vai játszik gitáron, igaz?

Az nagyrészt élő felvételekből álló összeállítás. Steve egy kicsit később jött. Steve önmagában is egy nagyon érdekes történet, az igazat megvallva. Mi csináltuk a meghallgatását. Kölyök volt még, a Berkeley-re járt és leírta Frank néhány zenéjét. Volt pár ilyen figura szerte az országban, akiknek kazettákat küldtünk, ők meg lekottázták és visszaküldték nekünk. Steve is egy ilyen srác volt, és hibátlan kottákat küldött. Egy nap Frank azt mondta: "Idehozom, küldök neki egy repülőjegyet". Én meg nem értettem, mi a fenének kell neki mégegy gitáros. Hát így jött össze Steve meghallgatása. 19 éves volt. Akkor jött Chad Wackerman - mikor Vinnie Colaiuta elment, meghallgattunk vagy, hű, valami 31 dobost. Rengeteg dobost. Nagyon nehéz volt Vinnie-t pótolni, mert ő tényleg nagyon jó volt. Végül Chad Wackermannál maradtunk, aki akkor 21 éves volt. Ugye ott volt még Steve Vai aki akkor lett 20, a basszusos Scott Thunes meg 21 volt. Csupa fiatal srác nyert a meghallgatásokon. Ekkor jöttek tehát a fiatalok.

Vinnie and Chad között volt egy David Logeman nevű dobos is.

David Logeman játszik a "You Are What You Is" albumon. Ő inkább stúdiódobosnak mondható, de csináltunk vele egy turnét is.

Beszéltél a mobil stúdióról - ebben három 24 sávos felvevő ment párhuzamosan?

Egymásra fedtek a szalagok. Eredetileg 2-incses analóg szalagokkal kezdtünk, 30ips-mal. Két Ampex MM1200-unk volt, és egy 3M M79-es gép hátul, ez volt a tartalék. Fogtuk tehát a 24 sávot, és a szalagokat úgy egy vagy két perces átfedésekkel indítottuk, így később bármikor összevághattuk ezeket.

Az első háromhónapos turnén 946 mesterszalagunk volt, ha jól emlékszem. Némelyik sávon használtunk Dolbyt, de a legtöbbször nem. (Frank) utálta a Dolbyt a cintányéroknál. Próbálok visszaemlékezni... egy koncert úgy nyolc tekercsre fért rá, átfedésekkel. Attól függően hogy milyen hosszú volt a koncert. Amerikában sokszor léptünk fel kis színházakban. A Fox Theater, a Palladium, ilyen helyek, és sokszor volt egy nap két koncert. Így két teljes koncertet lehetett felvenni, Franknek meg szokása volt, hogy nem nagyon ismétel számokat két egymás utáni koncerten, így a két koncerten nagyon sok számról készült felvétel.

A mobil stúdióban az volt a klassz, hogy hazaérve ezeket a szalagokat meg lehetett hallgatni, ezekből kiválogattuk a jó előadásokat és a részekből raktuk össze a számokat. Akkor raktuk össze a "Mammy Nun" balhét, ami egy hatoldalas Broadway-szerű dolog akart lenni.

Ja, a "Thing-Fish"?

A "Thing-Fish", igen. "Thing-Fish" volt a címe, egy hatoldalas album. Alapvetően azokból az élő felvételekből állt, amiket a mobil stúdióval vettem fel. De aztán a stúdióban más szövegeket vettünk rá. Amúgy ahogy az egész "Thing-Fish" album kezdődik, a "The Mammy Nuns" számmal (valójában a "Prologue" - mb), amiben a gitár Bécsből, a beállásról származik, a Sporthalléből. Az egy elég nagy hely, ha valaki leejt egy széket, az nyolc másodpercig visszhangzik. A próbán Frank csinált egy kis gitár-részt. Nagyon szerette annak az üres teremnek a hangzását, mikor nem volt még ott senki. Én meg PCM mikrofonokat tettem a színpadra, a nézőtér felé irányítva, így hallani lehetett az egész termet. Aztán elkezdte ezt a gitár-dolgot és abból csinált egy loop-ot ami csak szólt és szólt. Az egész album ezzel a beállásról származó élő loop-pal kezdődik.

(Frank) szerette a hangsúlyokat eltúlozni. Mint a „Thing-Fish”-ben Ike Willisszel. Mikor a Barry-t csináltuk (mi „Barely [alig] White”-nak hívtuk, mikor azt a Barry White–paródiát csinálta), Ike nyelvét odaragasztottuk a szája széléhez, amitől még hülyébb hangja lett.

A "Thing-Fish" amúgy eredetileg egy frankó, rendes, feszes show volt ahogy először megcsináltuk. Aztán nyúlt meg ahogy belekerültek egyes korábbi dalok új verziói. És én azt éreztem - de nem is így visszanézve, hanem már akkor is - hogy ez egy nagyon, nagyon klassz kétoldalas album lehetne. Aztán dupla album lett belőle (azaz tripla - mb).

A zappás hírcsoportokban (newsgroups) többen kezdtek arra célozgatni, hogy a Helsinki koncerten hallható lábdob valójában valami hangminta vagy ilyesmi.

Így igaz. Disco Boomboxnak hívják. A dbx gyártja. Ha csak beleköpsz, már annak is lábdob hangja van (nevet). Bármit betáplálhatsz, és a lábdob hangja jön ki.

A Synclavier-rel csináltunk pár mintát, ki akartuk próbálni. Kicsit talán túlzásba is vittem. De a dobhangokat a... - az én dolgom az volt, hogy a Helsinki koncertről leszedtem az eredeti dobhangot, elkülönítettem a sztereó felvételről, fogtam a grafikus equalizert, és megkerestem a pergőt. Aztán minden mást kitöröltem. Egy röhejes hangú equalizerünk volt, a pergő minden hangjára reccsent egyet, ezt egy külső, egy stúdióban felvett jó pergőhanggal helyettesítettem. Aztán megpróbáltuk a hangzásukat egy kicsit valószerűbbé tenni, mert elég borzasztóan szóltak. Megpróbáltuk a lehető legjobban definiálni ezeket, de néha nagyon könnyű volt elszállni, kicsit túl előre, vagy túl messze hátra tenni őket. Azt hiszem, a legjobb dobhangzást a The Man From Utopia lemezen értük el.

Van valami sztorid arról hogy Scott Thunes és Chad Wackerman hogy került a csapatba?

Chad eljött egy meghallgatásra. 31 dobost hallgattunk meg. Őt kétszer is. Sehogy sem tudtuk pótolni Vinnie Colaiutát. Scott akkor jött mikor Artie Barrow elment - illetve ő be is nézett, és Jeff Berlin is bent volt egy rövid ideig. Jeff Berlinnel sosem turnéztunk, de egy darabig játszott együtt Vinnie Colaiutával. Aztán ők ketten kitalálták, hogy hogy egy kerekebb összegre vágynának, különleges bánásmódra, meg ilyesmikre, ami viszont nem igazán illett az összképbe. Vinnie meg, és ezt az ő védelmében mondom, nagyon sok ajánlatot kapott a városból, hívták tévéműsorokba, filmzenékhez, ilyenekhez. Szóval elég jó munkái voltak, elég jó fizetésekkel.

Jól kerestek a zenészek Franknél?

Nagyon jól meg voltak fizetve. A turnékon nagyon jól kerestek, és a stúdiómunkákon is. De ne felejtsük el, hogy én kaptam egyedül állandó fizetést, úgyhogy a turné végeztével minden zenész szinte munkanélküli lett. Nem kaptak éves fizetést, csak a turnéra meg a stúdiómunkára. Sokan szerettek is volna ezért sokat stúdiózni, de sajnos egyre több élő felvételt csináltunk, így egyre kevesebb stúdiómunka volt. Nagyon sok élő felvételt használtunk, és esetleg behívtunk valakit még rájátszani, ilyen volt Chad, vagy Ed Mann, vagy Artie Barrow. A legtöbb újrajátszás a vokálokon volt, ez Ray és Ike és Bob Harris fladata volt. És persze Steve Vai volt az újrajátszás mestere. Csak leült mellém a keverőpulthoz, és kitaláalta a szólamokat. És mindent el tudott játszani. Hihetetlen volt. Az egy nagyon örömteli időszak volt. Szóval jól meg voltak fizetve, kaptak napidíjat is - nem milliókat, de hetente ezer dollárokat. Tehát nem voltak rosszul fizetve, de érted, ha a turnén az ember 2-3000 dollárt kap egy hétre, aztán egyszer csak semmit, akkor azért az hamar elfolyik.

Közben Bobby Martinnak összejött egy másik zenekara, Bette Midlerrel ment el. Vagy mások: Bob Harris Warren Zevonnál játszott. Tehát az okosabbak csináltak más turnékat is. És Chad Wackerman persze játszott Allan Holdsworthszel, de vele én is csináltam egy lemezt, ez volt a "Road Games".

Franknél 87-ig dolgoztál - tovább akartál lépni, vagy untad, illetve akarsz egyáltalán erről beszélni?

Több dolog volt egyszerre. Úgy volt hogy már nem turnézik többet, bár aztán mégis megcsinálta a 88-as turnét - kicsit már kezdett romlani az egészsége, de a fő ok az volt, hogy nagyon sok régi anyagot vettünk újra elő, ami még azután is évekig ment hogy elmentem, ugyanazok a régi számok jelentek meg. Nekem meg lehetőségem adódott meglehetősen több pénzt keresnem, ami szintén közrejátszott. Elmentem a Men At Workhöz, aztán dolgoztam Bobby Brownnal és Bel Biv Devoe-nak.

Az egyik zenész írja egy honlapon, hogy az európai turnék állomásai jellemzően megegyeztek a Rolling Stones és a Grateful Dead koncertek helyeivel, és nézőszámban rendszeresen megvertétek őket.

Abszolút! 18.000-es stadionokban játszottunk, teltházak előtt. Mikor először voltam ott, az első európai turnémon 80 őszén (még nem volt meg a mobil stúdiónk), olyan volt, mintha egy kapu nyílt volna meg. Nagyon furcsa volt, mert Amerikából jöttünk, ahol kis, 3000-es helyeken játszottunk, mint a Tower Theater. És egyszer csak ott voltunk ezeken az óriási helyeken. Képzeld el, egyik alkalommal megyek fel a gépre - nem viccelek, a YAWYI azt hiszem akkor jött ki - és odalépett hozzám valaki és kért egy autogrammot. Én persze rögtön mondtam neki:

- De hát én nem tartozom a bandához, csak velük utazom.
- Nem ön Mark Pinske?
- Hát, de igen, én vagyok Mark Pinske.
- Meg szeretném kérdezni, hogy milyen mikrofonokat használt a YAWYI harmadik számán (Doreen) Ray White gitárjához?

Én meg csak néztem: mi a fene ez? Ezek az emberek ismerték a lemezt, és tudták, miről beszélnek! Egészen megijesztett. Azt hiszem életemben akkor adtam először autogrammot. Mondtam a srácnak hogy egy hamburgert majd talán kap egyszer érte. Mindenesetre megrázott a dolog, mert ugye az történt, hogy hirtelen megértettem a hatalmas különbséget. Mintha valamiféle kapuk nyíltak volna meg, ahogy láttuk a hihetetlenül lelkes közönséget, és ahogy visszatértünk Amerikába, ezek a kapuk újra bezárultak. Frank tehát a világ többi részén, különösen Európában egész mást jelentett. Ez a közönség tudta, miről beszél. Tudták, mi az, amit hallgatnak. És ez engem borzasztóan inspirált. El sem tudom mondani, mennyire inspirált, hiszen ha ismerik a munkámat, ha valaki meghallgatja a munkáimat és felismeri a különbséget, akkor elragad az érzés, magával ragad az az érzés, hogy megérte. Minden apróság megérte.

Úgy tudom hogy az első LSO album '83 júniusában jelent meg. Milyen volt a fogadtatása?

Az egy szomorú dolog volt, mert nem tudtuk árusítani az USÁban.

Miért nem?

A CBS-szel volt szerződésünk, és a belföldi részleg épp perben állt a nemzetközi részleggel. Ha hiszed ha nem, a két részleg egymást perelte. Ugyanaz a cég. Ezért csak a tengerentúlon tudtuk kiadni, ami az eladásokat persze keményen befolyásolta. A fogadtatás ettől függetlenül jó volt. Na de visszatérve, Pierre Boulez meghallgatta a lemezt és tetszett neki, ami után felvette a kapcsolatot Frankkel és felkérte egy darab megírására vagy valami ilyesmire. Azt hiszem ez votl Frank egyik legboldogabb pillanata. Az LSO albumon Kent Nagano vezényelt, az egész ügy nagyon klasszul sült el. Mindent összevéve. De ahogy talán tudod, Frank klasszikus ízlése valahogy elég fura volt (nevet). Ha hallanád ahogy elmeséli hogy miről is szól a "Mo 'n' Herb's Vacation", meghalnál a röhögéstől. Ahogy elmesélt egy történetet… senki nem tudott úgy történetet mesélni.

Mikor elmesélte a nagyzenekarnak… volt benne egy jelenet, amelyikben két meleg sétál a tengerparton, az egyik a másik hátsóját fogta és markolászta. Olyan volt mintha egy képregényt mesélt volna el. És ahogy mesélte, és ahogy a zenekar közben játszotta, az egész valahogy értelmet nyert. De az átlaghallgatónak nem igazán lehet fogalma arról hogy mi a fene történik, érted. Kicsit mindig túlfeszítette a kereteket. Másrészről viszont halálosan komolyan is vette. Teljesen másképp viszonyult a klasszikus dolgaihoz, mint mondjuk a "normál" dolgaihoz.

Említetted Pierre Boulezt. Később, 1984 januárjában készült vele felvétel. Ehhez volt valami közöd?

Nem, Bouleznek volt egy saját hangmérnöke, és vele szeretett volna dolgozni, de nincs ezzel semmi baj. Frank nagyon boldog volt hogy vele dolgozhatott.

A lemezre végül négy Synclavier darab is került, amit előzőleg az UMRK-ban vettetek fel.

Igen. Azoknak a Synclavier daraboknak a nagy része, amiket én vettem fel. Nem vagyok benne biztos hogy ez nem volt hiba…

Hogy a Synclaviert keverte…

Hogy keverte - igen. Érted mire gondolok. A végignézed az albumokat, Frank gyakran csinált ilyesmit. Olyasmiket hajigált egy-egy lemezre, amiket nem biztos hogy bele kellett volna hajigálnia, és akkor egy teljesen különböző album született volna.

(…)

Sosem adta fel, nem igaz?

Ez volt a legzseniálisabb és legelképesztőbb az egészben. Mert ha kreativitásról van szó, akkor [Frank] sosem szűkölködött ötletekben. Kifogyhatatlan volt. És szinte mindenben úttörőnek számított. Minden szempontból: ahogy felvette, ahogy írta a dalait, ahogy megjelenítette a gondolatait. Vagy ahogy nekiállt dolgoknak, például valamelyik musicalnek. Mindig valami újban, valami másban, valami innovatívban gondolkodott. És ez az évek során sem változott. Én pedig ennek voltam a kellős közepén, de nem gondoltam volna akkor, hogy így fogok erre visszagondolni: "Öregem, hihetetlen mázlista vagy, hogy részese lehettél ennek!"

Nagyon kevés olyan helyzet van az életben, amikor olyasvalakinek lehetünk a közelében, akinek rendelkezésre áll a szükséges pénzmennyiség, és azt mind kísérletezésre fordítja. Minden nap valami újdonság kipróbálására. Hát nem ez a csúcs? Különösen egy hangmérnöknek, vagy egy zenésznek, aki folyamatosan a legújabb dolgokat próbálhatja ki. Mint egy művész, aki képes megfesteni, amit csak akar, vagy megírni, amit csak akar. De hangmérnöki szempontból is ez a csúcs. Volt kellemetlen oldala is persze, mivel a kontrollszoba mindkét oldala tele volt zsúfolva effektekkel, ott volt a világ minden felszerelése, az összes valaha gyártott mikrofonnal az RCA DX-77-től fölfelé, tehát a kellemetlen oldala az volt, ha nem sikerült a megfelelő hangzás, akkor az ember csomagolhatott is... (nevet).

Volt olyan helyzet, mikor a csapatból valakinek haza kellett mennie, mert nem jól dolgoztak vagy mert a személyes szokásaik nem egyeztek az elvárttal?

Igen, igen. Ike Willisnek egyszer mennie kellett.

Pont a turné elején, igaz?

Azt hiszem amikor a Berkeley-ben voltunk. Már aznap este sem játszhatott, ami azt illeti. Frank nagyon ideges volt emiatt. Ha elkapott valakit, akkor annak mennie kellett. Nagyjából azonnal. Aztán persze el tudták ásni a csatabárdot Ike-kal, hiszen később ismét dolgoztak együtt.

Volt idő amikor véglegesnek tűnt a szakítása Ike Willisszel vagy Roy Estradával. De aztán mikor újra találkoztak akkor megint marhára örültek hogy láthatják egymást.

De volt egy nagyon kellemetlen szituáció, Thomas Nordeggel, például. Az egyik legelkötelezettebb ember volt , és Gail kirúgatta. Az volt talán Frank legszomorúbb napja.

Mi miatt történt?

Gail nem találta meg valami élelmiszer-bevásárlás blokkját, és meg volt győződve hogy (TN) átverte Franket. Emlékszem, nagyon feldúlta a dolog, emlékszem ahogy kérdezte Gailt: "Most boldog vagy?" Frank nagyon ideges volt. Persze három hónap múlva meglett a blokk. De nem volt semmi bocsánatkérés vagy ilyesmi.

Mi volt az ő dolga?

Ő temette el Frank papagáját. Ő volt a mindenes, mindent ő csinált Franknek. Nyolc vagy tíz évig ő csomagolta ki a cuccait, vigyázott a családra, ő hozott pizzát, intézett mindent. A világon az egyik legmegbízhatóbb ember (később Steve Vai, most Dweezil gitártechnikusa - mb).

balint, 2005, augusztus 6 - 19:56

Szólj hozzá!

Címkék: interjú hangmérnök

A bejegyzés trackback címe:

https://frankzappa.blog.hu/api/trackback/id/tr793237209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.