Stresszoldásnak csináltam egy kis fordítást: a múltkori Vai-szöveg mellett itt van John Frusciante írása, a vadonatúj Dub Room Special CD-ből.
Nagyon kedves szöveg, engem mindig megindít, meglep az a melegség, szeretet, amivel a kedvelői, zenésztársai Frank Zappa muzsikája, személye kapcsán nyilatkoznak.

• Adalék korábbról: Frusciante arról mesél, hogy miért NEM ment meghallgatásra Zappához.

Dub Room Special

Tizennégy évesen úgy döntöttem, hogy megszerzek minden egyes Zappa-kiadványt. 1984-ben ez elég melós volt, mert a hatvanas és hetvenes évekbeli lemezei már nem voltak kaphatóak. Körbebuszoztam ezekért a lemezekért Los Angelest és a völgyet oda-vissza, és minden egyes darabnak igen komoly, erős hatása volt rám. Az egyes lemezekre rátalálva úgy éreztem, mintha a számomra létező legtökéletesebb mikrokozmoszt találtam volna meg. A lemezek mindenét: a szagukat, a borítókat, a belső képeket és persze különösen a zenét színtiszta mágiaként éltem meg. Folyamatosan hívogattam a 818 Pumpkint és rendeltem tőlük, amikor csak volt pénzem. Többek közt az Old Masters dobozt (amiben az első 5 lemezének újrakevert változata volt), a Baby Snakes filmet és a Dub Room Special videót. Ezt a két videót újra és újra megnéztem, és folyamatosan mutogattam mindenkinek, akinek volt az ilyesmire hajlandósága.

Tizenöt éves koromra megvolt minden lemez, és az időmnek úgy 70%-át a zenéjének a tanulásával töltöttem. Abban az időben a csapataitól elvárt közismert perfekcionimusa nagyon erősen motivált és hajtott abban, hogy annyit gyakoroltam. Úgy tanultam meg kottát olvasni, hogy összehasonlítottam a Frank Zappa Guitar Book hangjegyeit az adott dalok felvételeivel. Az abban a könyvben szereplő összetett ritmusok (amiket Steve Vai jegyzett le gyönyörűen) és az instrumentális kompozíciói hihetetlenül kitágították a tudatomat. Úgy hiszem, ez vezetett be a zenei formálás tágas, végtelen lehetőségeibe.

Tizenhat éves koromra szinte minden kompozícióját el tudtam játszani. Ez a tanulási folyamat és az ő zenéje iránt érzett elkötelezettség és szeretet zenészként kiemelten fontos lépés volt a saját világom, a saját hangom kialakulásában. Ezeket az elvileg sok nehézséggel teli éveket ugyanakkor folyamatosan valami belső derű, nevetés járta át, a humora miatt közeli barátomnak éreztem. Ezen túlmenően az önbizalma és magabiztossága adott erőt ahhoz, hogy teljes mértékben higgyek magamban és hogy ne hagyjam, hogy bárki szarságokkal tömjön. A munkaetikája számomra külön inspiratív az életem mostani szakaszában is, és ma is folyamatosan tanulok ebből a végtelen kincsestárból – a zenéjéből. A szólói: a legélvezetesebb, legkétségbeejtőbb, legtöbbet nyújtó gitárjáték, amit el tudok képzelni. Azt hiszem a harmincéves pályafutása során több fantasztikus szólót játszott, mint akárki más.

Sok más gitárossal ellentétben minden egyes szólója, a turnék minden estéjén tökéletesen új volt. Sosem ismételte önmagát.

A Dub Room Special CD a Dub Room Special DVD hanganyaga. Ez az 1974-es banda, kiegészítve két 1981-es dallal. A 81-es felállásban remek zenészek játszottak, a kedvenceim Ed Mann ütős és Tommy Mars billentyűs. A 74-es felállás nagyon erős volt. A kedvenc összetevőim ismét az ütős és a billentyűs kettőse, azaz Ruth Underwood és George Duke. Mindkét zenekarnak remek énekesei voltak, Ray White (’81) és Napoleon Murphy Brock ('74).

A mai napig nagy tisztelettel gondolok ennek a két felállásnak minden tagjára és Frank gitárjátékára, máig ugyanolyan kirobbanónak és felvillanyozónak érzem, mint amilyennek mindig is.

Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy lehetőségem volt megírni ezt a kísérőszöveget, és hogy megoszthattam az ezt olvasókkal a gondolataimat és azt a bennem (még sokáig) élő hatalmas szeretetet, amit Frank Zappa csodálatos zenéje ad nekünk.

- John Frusciante

fordítás: Marosi Bálint - a munka a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.