Kötelező olvasmány

- A hátsó sorból - Ruth on Roxy
- Zappa: Egy interjú - jó, 1973
- ROCK - és más négybetűsek 1968
- Road Tapes #2 - by Milán  << 
- Terry Bozzio & Borlai - videó
- Műszál Bob / Szomorú Jane
- Zappa idézetek - megmond.

Zappa Stream Radio

Creative Commons Licenc

Hozzászólások

Címkék

100%zappa (12) 1950-es (3) 1963 (2) 1964 (1) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (3) 1970 (6) 1971 (3) 1972 (1) 1973 (1) 1974 (1) 1975 (3) 1977 (1) 1978 (4) 1980 (1) 1981 (2) 1982 (2) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (1) 1986 (3) 1987 (1) 1988 (1) 1989 (2) 1990 (4) 1991 (5) 1992 (2) 1993 (1) 1994 (5) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (2) 1998 (1) 2000 (1) 2004 (2) 2005 (3) 2006 (10) 2007 (8) 2008 (2) 2009 (4) 200 motels (25) 2010 (20) 2011 (45) 2012 (19) 2012 újrakiadás (4) 2013 (31) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (16) 2017 (5) 4xmix (3) 60as évek (22) 70es évek (37) 80as évek (24) 90es évek (4) aaafnraa (1) after crying (7) ahmet (12) ajánló (7) állat (10) Anaïs Mitchell (4) anekdota (43) animáció (14) audiofil (3) autogram (4) a zenéről (85) bakelit (16) baltimore (2) bármimás (1) betegség (7) bulvár (40) cd (21) cenzúra (13) dalfordítás (313) dezinfó (16) dili (72) díszkiadványok (9) diva zappa (6) dob (21) dramatika (31) dvd (6) dweezil (33) dzsessz (17) ed palermo (13) életrajz (20) english articles (15) étel ital (18) évforduló (33) e don quijote (6) film (28) főhajtás (29) fotó (11) francia (3) fülszöveg (40) FZ-kampány 2016 (2) fzDVD (6) fzfilm (13) fzfotók (46) fzinhungary (3) fzkarikatúra (24) FZkönyv (11) fzrajzok (7) fz 70 (34) fz dokumentumműsor (34) fz feldolgozás (198) gail zappa (25) gitár (5) gitárlemezek (4) gitárszólók (46) grammy díj (7) grande mothers (22) gyász (20) gyűjtőoldal (13) halloween (20) hamburger (3) hangmérnök (9) hangszer (3) hatások (26) hiperkarma (7) honlapfejlesztés (19) honlapok (20) hungarikumok (94) igazi fzkönyv (7) improvizáció (20) interjú (17) irodalom (5) joes sorozat (5) kábszer (12) kalóz (81) képregény (1) képzőművészet (19) kiadatlan (22) klasszikus zene (81) koncertvideók (20) konfliktus (15) könyv (39) kották (22) lemezipar (7) letöltések (70) magyarember (18) magyarzenész (73) magyar sajtó (46) mások zappáról (71) midi (4) moon zappa (10) nemzappa (80) nemzappadal (44) oktatás (4) online zene (199) orosz (2) párhuzam (36) pink floyd (73) politika (52) pop (5) popkult (95) posztumusz kiadványok (41) próba (7) promóanyagok (33) rádió (5) raktár (2) rejtvény (2) rendezvény (2) road tapes (3) rockzene (48) Roxy (8) sajátcikk (20) sajátinterjú (4) sajtó (32) sdb (43) sorlemezek (99) synclavier (16) syrius (3) szövegelés (46) tab (5) tánc (4) teljes koncertek (13) tervek (1) tévé (36) the band from utopia (7) turné60as évek (20) turné70 (3) turné70 71 (30) turné72 (14) turné73 (41) turné74 (19) turné75 (3) turné75 76 (16) turné76 77 (8) turné77 78 (11) turné78 79 (13) turné80 (19) turné81 82 (18) turné84 (15) turné88 (32) új kiadvány (29) utazás (3) válogatáslemez (3) vasfüggöny (18) véleményezés (68) ycdtosa (9) yellow shark (14) youtube (18) zappanale (15) zappa budapesten (12) zappa család (32) zappa day (2) zappa emlékzenekar (17) zappa family trust (19) zappa interjúk (90) zappa plays zappa (64) zappa szövegek (45) zene (1) zenészinterjúk (75) zenésztársak (110) zz későbi cuccok (8) Címkefelhő

Colaiuta a Modern Drummer Magazine-ban, 1982

2006.04.29. 21:36 mB

Vinnie Colaiuta

Interjú a Modern Drummer magazinban, 1982 november.

Vinnie (...) 1978 januárjában végül úgy döntött, hogy véglegesen Los Angelesbe költözik. Ekkor egy néhány hónapos nehéz időszak kezdődött egészen áprilisig, amikor is egy koncerten együtt játszott Tom Fowlerral. Fowler megemlítette neki, hogy Frank Zappa új ritmusszekciót keres.

VC: Mindig is nagy Zappa-rajongó voltam, megvolt az összes lemez. Éppen akkor vettem meg a Live In New York-ot, és imádtam. Vicces volt és zeneileg is baromi jó. Nagy szám volt, mert felhívtam az irodát és addig kérdezgettem hogy hozhatok-e egy szalagot, hogy már az őrületbe kergettem őket. A válasz határozott "nem" volt, de én azért hagytam ott egyet. Naponta odamentem, míg egyszer csak felhívtak: "Oké, Mr. Zappa szerda éjjel meghallgat". A szívem nagyott dobbant és majdnem összeestem. Olyan boldog voltam, nemcsak a munkalehetőség miatt, de mert ez ő volt!

RF: Milyen volt a meghallgatás?

VC: Úgy mentem oda, hogy megteszem ami tőlem telik, de csak azért mert ő Frank Zappa, nem izgatom magam halálra. Teszek egy próbát. Ennyi volt, és hagytam, hadd történjen meg. Odamentem és figyeltem a többieket. A meghallgatások átlagos ideje úgy 15 másodperc volt.

RF: Szerinted mi nem ment nekik? Mi hiányzott?

VC: Azt hiszem nem értették, hogy Frank mit akar tőlük mint zenészektől. Frank egy nevetségesen bonyolult kottát tett elénk - egy XX.századi darabhoz méltó komplexitásút, ritmikailag hihetetlen volt. Ezek a srácok meg ott ültek, és mindenféle groove-ot el tudtak játszani de nem tudtak kottát olvasni - vagy fordítva. Olyan tulajdonságok keverékét kereste egy emberben, ami bennük ezek szerint nem volt meg. Az én meghallgatásom Bozzio dobszerelésén zajlott. Két lábdobos cuccon még nem játszottam korábban, de azt gondoltam: "Bassza meg - megcsinálom!". Ő meg elém rakta a "Pedro's Dowry'-t, és annak a dallamát kellett együtt játszanom a marimbával. Úgyhogy ebből blattoltam egy kicsit. A teljes koncentrációmra szükség volt, és a legnagyobb meglepetésemre egyetlen hibát sem vétettem. Aztán a "The Black Page"-et akarta odaadni. Ennek a leírásával korábban már próbálkoztam, úgyhogy a fejemben volt az egész, és már mielőtt a kottát odaadta volna, elkezdtem játszani. Úgy a kétharmadáig jutottam és azt hiszem ez elég volt neki, mert azt mondta: "Oké, látom, tudsz kottát olvasni:" Aztán elkezdett játszani valamit 21/16-ban és kérte hogy játsszam vele. De elcsíptem, mert csupa kettes és hármas csoportokból állt. Aztán mondta, hogy játsszak egy szólót, amit lejátszottam, mire újra beszállt, aztán azt mondta: "Na jó, ebből elég lesz". Ezután egyik dalt vette elő a másik után, úgy négy dalon mentünk végig. Az egész úgy tizenöt percig tartott, olyasmi volt, mint egy teszt. Aztán félrehívott és megkérdezte, hogy mikor tudnék kezdeni. Teljesen elfehéredtem, és azt feleltem: "Bármikor". Ennyi volt. Az egész életem és a megélhetésem egy pillanat alatt megoldódott.

RF: Terry Bozzio mondta, hogy gyakran szinte úgy érezte, mintha Zappa ezeket a lehetetlenül bonyolult darabokat csak piszkálódásból írta volna, hogy lássa, hogy a zenészei el tudják-e játszani amit írt. Bár biztos vagyok benne, hogy Bozzio sokmindent viccből mondott, de mit gondolsz te erről?

VC: Láttam olyan helyzeteket amikor bennem is felmerült ilyesmi. De egy percig sem kételkednék ezeknek a daraboknak a tiszta zeneiségében. Szerintem brilliánsak és amennyire én meg tudom ítélni, Frank minden idők egyik legtehetségesebb zeneszerzője. Azt hiszem mint ilyent nem igazán ismerték még fel.

RF: Zappánál dupla lábdobon játszottál?

VC: A következő történt: amikor Franknél kezdtem, az első két turnén az a kis Gretsch szerelésem volt egy 20 colos lábdobbal, ezt nagyon szerette. De egy idő után szerettem volna egy nagyobbat, mondjuk 22 colosat. Erre ő: "azt nem, de a hangzását feljavítom". Így aztán rá is szerelt mindenféle vackot és jobb is lett. Nagyon tetszett neki hogy ilyen kis szerkón játszom. Mondjuk öt centivel ültem a föld felett és neki meg nagyon tetszett az a világ, ahonnan jöttem. Azt hiszem, más felfogású dolgokat keresett, a dob tekintetében. Végül, az utolsó turnémon mondtam neki, hogy szeretnék dupla lábdobon játszani. A válasz: "Nem, mert akkor folyton bekapcsolva kell tartanunk egy mikrofont és ez akusztikai problémákat okozna." De aztán meggyőztem és egyszerűen elvittem a próbára. Nem igazán gyakoroltam rajtuk, de Franknél a turnéra való felkészülés úgy kéthónapos próbaidőszakot jelent, napi nyolc órában, mielőtt élesben játszanánk. Így a próbákon hozzászokhattam. Egy darabig azért eltartott. Úgy három hónapig voltunk úton, és a turné közepén már kezdtem jól érezni magam.

RF: A két lábdob kapcsán merül fel, hogy a második lábdobot az ember a lábcin rovására használja. Mi a te megközelítésed?

Photo by Lisa Wales

VC: Az én megközelítésem ahogy múlt az idő, úgy változott. Két lábdobon szerettem volna játszani, de csak kiegészítőként, hogy a mélyeknek adjon egy kis hangsúlyt, és adott is. Néha uniszónóban használom őket, szólóknál pedig nagyon hatásosak függetlenül. Lassan kialakult a bal lábamban is a megfelelő erő és technika - ez jó volt és nagyon erős hangzást adott. Vicces, hogy míg Frankkel voltam, ez az egész felszerelés-mizéria addig fejlődött, hogy a végén volt két lábdobom, közöttük egy "Synare" elektromos lábdob, egy rendes pergő, egy elektromos, "timbale"-ok, négy "syndrum", öt synare üstdob, tom-tomok, roto-tomok, két cin egymás felett, és egy olyan "splash" cin ami a lábcinből lett kivágva úgyhogy elég keményen szólt. Egyre inkább úgy gondoltam erre, mint egy olyan lehetőségre, amivel olyan módon szólalhatok meg ahogy korábban egy lábcinnel és egy lábdobbal lehetetlen lett volna. Mostanában egy lábdobbal, két tom-tommal, [two floor toms, a ride cymbal, two crash cymbals] és egy lábcinnel játszom. Most jól meg kell gondolni ha valami szokatlant szeretnék hiszen vannak hangok amik most egyszerűen nincsenek meg. Egy olyan nagy felszerelésen mint amilyen Zappánál volt, ahol radikálisan különböző hangforrások voltak, ott egészen máshogy lehetett magához a zenéhez közeledni.

RF: A te "Peaches en Regalia" változatod jócskán különbözik Ansley Dunbar-étól. Ez vajon mennyire volt saját ötlet illetve mennyire irányított Zappa?

VC: A "Peaches"-t teljesen áthangszerelte. Játszottuk és mondta hogy szeretne egy teljesen más hangszerelést. Darabjaira szedtük és újra összeraktuk.

RF: Inkább "mi" vagy inkább "ő"?

VC: A hangszerelésért nagyon is ő a felelős, mindenkinek megmondta, hogy "te ezt játszd, te meg azt játszd". Én azt játszottam ami a lemezen van, addig amíg egy olyan részhez nem értünk, ami korábban nem is volt ott. Azt mondta: "oké, most átmegyünk reggae-be", és itt négy ütem reggae-t játszottam. Aztán átment egyfajta "devo-eszk" dologba és én egy fura "devo" dobszólamot játszottam. Pontosan megmondta, mit játsszak. A dal meg azzal a dob-résszel kezdődik amit néha úgy játszottam ahogy a lemezen van, néha meg nem, ő meg ilyenkor azt mondta: "Ne így, úgy játszd, ahogy a lemezen van." Máskor meg nem mondott semmit. Ezen kívül mondogatta, hogy "játszd így" vagy "játszd úgy" tulajdonképpen ez történt ennél a dalnál is. Máskor meg játszottunk egy dalt, én meg egyszerűen előjöttem az én variációmmal. Más daraboknál meg odaadta a kottáját vagy csak elmondta: "játszd ezt ezzel szemben, játssz 5/4-ben [play five against four]. Nem tudom hogy kihívásnak szánta-e, de ha az volt, hát akkor szembe kellett vele nézni!

RF: Szóval kihívásnak tekintetted?

VC: Igen, nagyszerű volt. Baromi sokat tanultam ebből. Óriási kihívás volt. Az összetettebb ritmusokról meg ilyesmikről már egy csomó ismeretem volt mielőtt a bandába kerültem, de az meg se közelítette azt, ahova eljutottam. Azaz elméletben sokmindent tudtam, de olyan megközelítésben ahogy ezt a dobfelszerelésen ő használta, úgy nem. Ezt mind tőle kaptam. Hihetetlenül sokat tanultam azalatt a két és fél év alatt míg nála voltam. Ha látja hogy valakivel érdemes valamit kezdeni, akkor fel kell kötni a gatyát. Olyan mennyiségű információ és tudás áramlott belőle és olyan tempóban, hogy nagyon koncentrálni kellett. Hihetetlen volt. Nem úgy éltem ezt meg, hogy "ó istenem, lépést kell tartanom", csak mentem előre a dologgal és tudtam hogy várnak a kihívások. Élveztem, támaszkodtam rá és tanultam belőle. Észrevettem, hogy olyan mértékben változtatta meg a gondolkodásom, hogy az már a saját nyelvemmé kezdett válni. Játszottam a kíséretet a szólói alatt. Azt mondta: "Szeretném ha figyelnéd hogy mit, hogy milyen ritmusokat játszom. Ha kísérsz engem, nem szeretném, ha találgatnod kellene hogy mik is ezek és valami szokványos ritmikai kitöltést játszanál. Szeretném ha tökéletesen megértenéd hol járok és hogy ezen a szinten kommunikáljunk." Ez arra kényszerített hogy ilyen összetett ritmusok mentén improvizáljak és hogy megpróbáljak ezen a módon gondolkodni, ami nem tekinthető szokásosnak a képzelet bármilyen megfeszítésével sem. Az ember ilyesmit nem szokott csinálni. Mindegy hogy jammelés közben meddig csavarjuk, de így soha nem csinálja senki. A helyzet viszont erre kényszerített, ő meg szerintem észrevette bennem az erre való tehetséget.

RF: Hajlamos volnék azt mondani hogy te olyan otthonosan játszol szabálytalan ritmusokat mint szokványosakat.

VC: Aha, eléggé, igen. Elég sok időt töltöttem gyakorlással míg otthon laktam. Felmentem a padlásra és fél óráig 7/4-ben játszottam.

RF: Mármint gyerekkorodban?

VC: Igen, mert mikor elmentem otthonról, illetve mikor elmentem a Berklee-ből, már nem igazán tudtam gyakorolni. Itt sem tudok. Három éve ebben lakásban élek és itt nem dobolhatok. Munka közben gyakorlok, ami sok szempontból szar, de ez olyasmi, mint egy nyelv. Ha hónapokig nem csinálom és egyszercsak ott egy koncert és valaki bedob egy változó rimusképletű témát, akkor párszor végigszaladunk rajta és bingó. Ez így megy nálam. Ha sokat csinálom, úgy könnyebb. Olyan, mint a kottaolvasás: ha nem kell igazán nehéz dolgokat olvasnom, akkor otthon néha átfutok pár régi anyagon amit már rég nem láttam, hogy felfrissítsem. A blattoláshoz az kell hogy az ember sok olyat olvasson amit korábban nem is látott.

RF: Zappával lehetett pár ilyen élményed.

Photo by Rick MattinglyVC: Igen. Az elején, mikor először csináltam, ment a dolog, de sok volt az üresjárat. De valamit kellett ezekkel kezdenem, különben hogy tudtam volna továbblépni? Aztán nagyjából hozzászoktam. Ültem ott, gondolkoztam, hallgattam a koncertek felvételeit és egyre inkább a sajátommá vált, már a pórusaimból is ez folyt, ami Franknek azt hiszem nagyon tetszett. Nagyon jól éreztem magam ezalatt, mert itt volt egyedül lehetőség arra hogy ilyesmit csináljak. Frank meg nagyon bírta, azt mondta: "ebben a pasasban megvan a képesség, én meg így vagy úgy, de kiszedem belőle." Ki akarta belőlem hozni, és én is elkezdtem fejleszteni. Ha nem ezért lett volna, talán nem töröm magam ennyire. Néhányszor azért elvesztem. Érted, ott vagyunk, négy vagy öt srác együtt játszik, a dobos meg már fönn a Marson, ők meg mit fognak gondolni? Nekik is hozzá kellett ehhez szokni, ha korábban még nem találkoztak ilyesmivel. Elég kemény volt ez nekem az első pár turnén, egészen az utolsóig. Akkor egy kicsit elszakadtam a bandától. Visszajöttem úgy, hogy ezt a fajta dolgot már jó ideje nem csináltam, csináltam viszont egy csomó mást, például sokat játszottam stúdiókban, ami más tekintetben alakított, fejlesztett rajtam sokat. Az egyik kéz erősíti a másikat és ez mind segít hogy erősebb legyen a ritmushoz való viszonyom. Sokkal erősebb lettem ezáltal Frank dolgainak olvasásában és a többi bandatag dolgainak bemérésében. Mert ez nem úgy ment hogy Frank és én nyomtuk a többiek meg csak ültek és ölbe tett kézzelnéztek, hiszen ezek a srácok mind nagyon nagy zenészek voltak. Folytonos kapcsolatban voltam a teljes ritmusszekcióval és ezek a srácok mindig együtt voltak velem. Eljutottam arra a pontra, hogy nagyon magabiztosan és pontosan tudtam követni Franket, plussz a fülem másik részével azt figyeltem, hogy pontosan mit csinál a banda többi része.

RF: Mire gondolsz a színpadon? Számolod a taktust, vagy mit csinálsz? Mi a titka a szabálytalan ütemeknek?

VC: Tényleg azt gondolom hogy a kulcs elsősorban a számolás. Aztán egy idő múlva ez már annyira a sajátommá vált, hogy szinte a tudatalattimba égett. Az ember először számolással tanulja meg aztán már megy érzésből is. Az is ráérezhet, aki nem tud kottát olvasni, vagy tud csak éppen nem valami nagy ász. Volt egy srác a zenekarban, Ike, akinek semmiféle zenei képzettsége nem volt, fogalma sem volt az összetettebb ritmusokról. Én már teljesen elszálltam, az Uránuszra meg vissza, ez a srác meg végig jött velem, mindig. Néha beszélgettünk erről és azt mondta hogy egyszerűen érzi. Mintha a pulzusa lenne.

RF: Akkor tehát teljes szabadságot kaptál, ha ilyesmi jött elő?

VC: Igen, meglehetősen, de csak addig a pontig amíg még teljesen tisztában voltam vele hogy merre is járok. Bizonyítanom kellett, hogy tudom, hogy hol járok, és be is bizonyítottam.

RF: Volt egy dal, a "Keep It Greasy", érdekelne, hogy annak hogy tartottad az ütemét.

Keep it Greasey (Joe's Garage):
Keep It Greasey by Frank Zappa on Grooveshark

VC: Van egy része, ahol az ütemjelző 19/16. Olyan mintha 4/4 lenne, három tizenhatoddal a végén. Aztán volt egy másik rész 21-ben. Ez az egész egy egy darabban felvett élő anyag, minden toldás, hozzáadás vagy bármi nélkül. Éppcsak elpróbáltuk. Játszottuk a turnén is és Frank azt mondta, hogy "oké, ezt a stúdióban egy kicsit elnyújtjuk és lesz itt egy szóló. Ti csak nyomjátok amíg nem jelzek és akkor átmegyünk valami másba" - és bingó, megjött a jel és zipp, máris 19/16-ban voltunk. Ezt csak gitárral, basszussal és dobokkal vettük fel, nem emlékszem, hogy ennek a szólórészében elektromos zongora lett volna. Elmentünk a Village Records-ba egyik nap és egyik dalt nyomtuk fel a másik után, mindegyiket élőben, vágás vagy bármi nélkül.

RF: Zappa stúdiódarabjai sokkal tisztábbak mint az élő felvételei. Mi volt a különbség a te szempontodból? Kötöttebb volt?

VC: Például Joe's Garage lemez egyes dalainál - voltak olyan dalok amelyek inkább érzésből mentek [pretty much groove tunes], és azokat így is játszottam. Nagyon élveztem errefelé kószálni és remek számokat feljátszani. Az egyik számban, azt hiszem a "Token of My Extreme" volt, csak nyomtuk [we just grooved out] és megpróbáltuk olyan érzéssel játszani amilyen jól csak lehetett és nem álltunk ellen annak ha valami még rá akart kerülni. Más daloknál, mint a "Keep It Greasy" olyan volt mintha élőben játszanánk, csak az ütemet kellett nagyon figyelni. Frank mondta egyszer nekem, hogy szerinte a stúdióban nagyon nehéz elérni hogy az emberek csúcsra legyenek pörgetve, úgyhogy sosem lehettünk elég energikusak neki. De tényleg nem volt nagy különbség.

RF: Miért hagytad ott Franket?

VC: Az zavart, hogy folyton úton voltunk, és mikor vége volt a turnénak akkor sem tudtam dolgozni. Végre stúdióba akartam kerülni.

RF: Miért?

VC: Mert nagyon szeretek felvételeket készíteni. Szeretek stúdióban játszani, szeretem a hangzását, a hangulatát. Mikor a keleti parton voltam, három stúdió volt a városban és az ilyesmi mindig is borzasztóan vonzott, zenészként mindig ilyesmit szerettem volna csinálni. Bár turnézni is szeretek, de egy idő után azt mondtam magamnak: "szeretnék végre otthon lenni, különben sosem fogok tudni stúdiókban dolgozni, senki sem fog felhívni ha ilyen sokáig nem vagyok elérhető." Csak azzal hogy élőben szétjátszom a seggem, még nem jelenti hogy a stúdióban is jól tudok játszani, hacsak oda nem megyek és nem csinálom és nem játszom a legkülönbözőbb emberekkel és nem tanulom meg a legkülönbözőbb emberek igényeit kiszolgálni.

(vége)

(megj.: a fordítás kizárólag a Zappához kapcsolódó kérdésekre korlátozódott. A meglehetősen terjedelmes interjú első része Vinnie Colaiuta pályakezésével, iskoláival foglalkozik, míg a Zappa-évek utáni részben a "jó dobos" milyenségéről, a stúdiózenész-státusról, a metronómról, a hangolásról és a legújabb munkáiról, közreműködéseiről esik szó - sok egyéb között.

balint, 2006, április 29 - 21:36

Photo by Lisa Wales

Szólj hozzá!

Címkék: zenészinterjúk

A bejegyzés trackback címe:

https://frankzappa.blog.hu/api/trackback/id/tr82632759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.