Kötelező olvasmány

- A hátsó sorból - Ruth on Roxy
- Zappa: Egy interjú - jó, 1973
- ROCK - és más négybetűsek 1968
- Road Tapes #2 - by Milán  << 
- Terry Bozzio & Borlai - videó
- Műszál Bob / Szomorú Jane
- Zappa idézetek - megmond.

Zappa Stream Radio

Creative Commons Licenc

Hozzászólások

Címkék

100%zappa (12) 1950-es (3) 1963 (2) 1964 (1) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (3) 1970 (6) 1971 (3) 1972 (1) 1973 (1) 1974 (1) 1975 (3) 1977 (1) 1978 (4) 1980 (1) 1981 (2) 1982 (2) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (1) 1986 (3) 1987 (1) 1988 (1) 1989 (2) 1990 (4) 1991 (5) 1992 (2) 1993 (1) 1994 (5) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (2) 1998 (1) 2000 (1) 2004 (2) 2005 (3) 2006 (10) 2007 (8) 2008 (2) 2009 (4) 200 motels (25) 2010 (20) 2011 (45) 2012 (19) 2012 újrakiadás (4) 2013 (31) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (16) 2017 (5) 4xmix (3) 60as évek (22) 70es évek (37) 80as évek (24) 90es évek (4) aaafnraa (1) after crying (7) ahmet (12) ajánló (7) állat (10) Anaïs Mitchell (4) anekdota (43) animáció (14) audiofil (3) autogram (4) a zenéről (85) bakelit (16) baltimore (2) bármimás (1) betegség (7) bulvár (40) cd (21) cenzúra (13) dalfordítás (313) dezinfó (16) dili (72) díszkiadványok (9) diva zappa (6) dob (21) dramatika (31) dvd (6) dweezil (33) dzsessz (17) ed palermo (13) életrajz (20) english articles (15) étel ital (18) évforduló (33) e don quijote (6) film (28) főhajtás (29) fotó (11) francia (3) fülszöveg (40) FZ-kampány 2016 (2) fzDVD (6) fzfilm (13) fzfotók (46) fzinhungary (3) fzkarikatúra (24) FZkönyv (11) fzrajzok (7) fz 70 (34) fz dokumentumműsor (34) fz feldolgozás (198) gail zappa (25) gitár (5) gitárlemezek (4) gitárszólók (46) grammy díj (7) grande mothers (22) gyász (20) gyűjtőoldal (13) halloween (20) hamburger (3) hangmérnök (9) hangszer (3) hatások (26) hiperkarma (7) honlapfejlesztés (19) honlapok (20) hungarikumok (94) igazi fzkönyv (7) improvizáció (20) interjú (17) irodalom (5) joes sorozat (5) kábszer (12) kalóz (81) képregény (1) képzőművészet (19) kiadatlan (22) klasszikus zene (81) koncertvideók (20) konfliktus (15) könyv (39) kották (22) lemezipar (7) letöltések (70) magyarember (18) magyarzenész (73) magyar sajtó (46) mások zappáról (71) midi (4) moon zappa (10) nemzappa (80) nemzappadal (44) oktatás (4) online zene (199) orosz (2) párhuzam (36) pink floyd (73) politika (52) pop (5) popkult (95) posztumusz kiadványok (41) próba (7) promóanyagok (33) rádió (5) raktár (2) rejtvény (2) rendezvény (2) road tapes (3) rockzene (48) Roxy (8) sajátcikk (20) sajátinterjú (4) sajtó (32) sdb (43) sorlemezek (99) synclavier (16) syrius (3) szövegelés (46) tab (5) tánc (4) teljes koncertek (13) tervek (1) tévé (36) the band from utopia (7) turné60as évek (20) turné70 (3) turné70 71 (30) turné72 (14) turné73 (41) turné74 (19) turné75 (3) turné75 76 (16) turné76 77 (8) turné77 78 (11) turné78 79 (13) turné80 (19) turné81 82 (18) turné84 (15) turné88 (32) új kiadvány (29) utazás (3) válogatáslemez (3) vasfüggöny (18) véleményezés (68) ycdtosa (9) yellow shark (14) youtube (18) zappanale (15) zappa budapesten (12) zappa család (32) zappa day (2) zappa emlékzenekar (17) zappa family trust (19) zappa interjúk (90) zappa plays zappa (64) zappa szövegek (45) zene (1) zenészinterjúk (75) zenésztársak (110) zz későbi cuccok (8) Címkefelhő

XX. századi remekművek: Inca Roads

2004.11.09. 18:32 mB

a sorozat III. része:

Frank Zappa

2004. október 26. RS9 színház

Az alábbi előadást Vedres Csaba szíves hozzájárulásával közöljük - amiért nagy köszönettel tartozunk neki. Köszönettel tartozunk Riesz Ferencnek, aki az este felvételét rendelkezésünkre bocsátotta, és Ágfalvi Attilának, aki az egészet lejegyezte. Az írott szövegben az élőbeszéd apró pontatlanságait javítottuk, illetve kihúztunk egy, a dalszövegekre vonatkozó - egy külső forrás pontatlan fordítására épülő - apró bekezdést. Az előadás hanganyaga letölthető a szöveg végén levő linkekről.)

A "XX: századi remekművek" című előadássorozat harmadik részéhez érkeztünk. Ma Frank Zappáról, és az ő Inca Roads című szerzeményéről lesz szó. Azt hiszem, hogy különleges ez az este abból a szempontból, hogy egy provokatív egyéniségről lesz szó, aki azt nyilatkozta magáról, hogy: "Azt hiszem, hogy a zenerajongók továbbra is vagy imádnak, vagy gyűlölnek, mint eddig, középút nélkül. Ez eddig sem érdekelt, most sem."

A mai este különös lesz abból a szempontból is, hogy nagyon erősen fölvetődik az a kérdés, hogy mit nevezünk és mit nevezhetünk "remekműnek". Zappa és zenéje, amint nyilatkozta is, mindig megosztotta az embereket. Vannak, akik a zenéjét egy őrült összevisszaságnak tartják, vannak, akik személyében korunk egyik legnagyobb zeneszerzőjét tisztelik. Azt, hogy zenéje "őrült összevisszaság" lenne, azt elemzés segítségével könnyű megcáfolni: egy nagyon tudatos zeneszerzőről van szó. A remekműhöz azonban tudáson és tehetségen kívül más is kell, és kérdés, hogy ez a többlet felfedezhető-e Zappa zenéjében. Ezt fogjuk ma megvizsgálni kicsit részletesebben.

Dacára annak, hogy nagyon-nagyon különösnek tartom a nézeteit, korunk egyik legnagyobb szatirikusának és egyik legeredetibb, valóban invenciózus zeneszerzőjének tartom őt, és nagyon reménykedem abban, hogy a szünet után egy izgalmas vita fog kibontakozni, amelynek segítségével talán közelebb kerülhetünk a "remekmű" fogalmához. Engem nagyon felpezsdített a múltkori, a King Crimson-előadás utáni vita, és azt hiszem, hogy Zappának a darabja még jobban meg fogja osztani a véleményeket. Mielőtt meghallgatnánk a zenét, egy számomra iránymutató nézetet szeretnék felolvasni Weöres Sándortól, aki a műalkotások értékéről így ír:

Minthogy egy műalkotás értékét vagy értéktelenségét egyáltalán nem határozzák meg a tapasztalati világ dolgai, a műalkotások lehetnek egyszerűek, bonyolultak, fejlett technikájúak, kezdetlegesek, satöbbi, anélkül, hogy ez az értéküket eldöntené, épp ezért a remekművekben csak egy másik világ áthatását lehet keresni. A remekművek egy másik világ dolgainak többé-kevésbé gyarló megközelítései. A remekművek megjelenési formáikban mind ebbe a tapasztalható világba tartoznak, itt keletkeznek, és itt pusztulnak el, de törvényük egy másik, magasabb világ törvénye, melyet csak gyarlón tudnak megközelíteni.

Hallgassuk meg tehát korunk nagy szatírikusának, Frank Zappának az Inca Roads című darabját a One Size Fits All című lemezről. Következzen körülbelül nyolc és fél percben az Inca Roads.

Akik ismerik ezt a lemezt, azok tudják, hogy attaca ezután rögtön egy másik szám következik, ezért itt kénytelen voltam elvágni. Legalább századszor hallom ezt a számot, és legalább annyira jól szórakozom rajta, mint mindahányszor, ahányszor meghallgattam, de tudom azt, hogy nagyon sokan vannak, akik azt mondják, hogy "megőrült ez az ember, milyen zene ez?!" Néhány szót mindenképpen ejteni kell Frank Zappáról ahhoz, hogy egy kicsit jobban megértsük azt, hogy milyen emberről van szó, és miért írt ilyen egyesek számára elviselhetetlen, mások számára pedig egészen a rajongásig szeretett zenét.

Zappa a rockzenének meghatározó egyénisége, egy közhellyel élve "a rock fenegyereke", akinek zenekarában, a Mothers of Invention-ben, vagy egyáltalán Zappa kíséretében mindenkinek megtiszteltetés volt játszani. Néhány név azok közül, akikkel együtt zenélt: Captain Beefheart, Adrian Belew, a Brecker-fivérek, Jack Bruce, Don Ellis, Jim Gordon, Jean-Luc Ponty, Steve Vai, Johnny Guitar Watson; ő maga pedig John Lennonnal és Yoko Onóval is fellépett egy közös szereplés erejéig, ez Lennonék Some Time In New York City című lemezén hallható.

Zappa 1940. december 21-én született Baltimore-ban. Gyerekkorában asztma kínozta, ezért eléggé viszahúzódó természetű volt. Először a kémia érdekelte, édesapjának a foglalkozása, majd dobolni kezdett. 1953-ban már rythm 'n' blues-fanatikus, és egy újsághirdetésben felfigyel arra, hogy leárazva kapható a kortárs szerző, Edgar Varèse tizenhárom ütőhangszeresre írt műve, az Ionisation, magyarul Ionizáció, aminek a jelentése "ionok keletkezése semleges atomokból vagy molekulákból". Spórolni kezd, majd egy kereskedősegéd jóvoltából még a leárazott árnál is olcsóbban hozzájut Varèse lemezéhez, meghallgatja, és ez döntő hatás lesz az életében.

Nagyon sokat gondolkoztam erről. Ez egy nagyon különös hívás. Gondoljunk bele, hogy egy 13 éves fiúról van szó, aki hihetetlen izgalomba jön attól, hogy meghallgathatja egy kortárs avantgárd szerző művét, pedig közben egyéb zenei tápláléka a néger blues. Még különösebb, hogy várakozásában nem csalódik: ezt a zenét kereste. (Mégegyszer mondom: egy 13 éves fiú.) Mivel Zappára döntő hatással volt ez a Varese-zene, hallgassunk bele az Ionisation című darabba, körülbelül egy percre.

Ilyen zenét hallgatott Zappa 13 éves korában. (A közönség nevet.) Dézsi Csaba András szerint, aki az ő magyar életrajzírója, a kamaszkori elmagányosodásához nagymértékben hozzájárult, hogy az Ionisationt minden ismerősének meg kellett hallgatnia (a közönség nevet), és a szülei természetesen kitiltották ezt a darabot a nagyszobából, egy külön lemezjátszón kellett hallgatnia, és buzgón hallgatta is.

'54-től helyi zenekarokban dobolt, rock and rollt és rythm 'n' bluest játszottak. A nagy példaképek az igazi blues-előadók voltak, B. B. King, Howlin' Wolf vagy éppen John Lee Hooker. Hallgassunk bele most ebbe az utóbbiba, ez egy másik meghatározó Zappa zenei világában.

(zene: John Lee Hooker, gitárszóló részlet + ének)

Ha megfigyeltük, hogy Hooker milyen gitármotívumokat szőtt bele az énekelt, illetve beszélt sorok közé, akkor máris felfedezhettük a hasonlóságot az előbb hallott Zappa gitárszólóval. Ugyanolyan szeszélyes, ugyanolyan kiszámíthatatlan, ugyanolyan nagyon-nagyon eredeti ritmusvilág jellemzi.

Zappa '57-ben vette első gitárját, és magától kezdett tanulni. Később több összhangzattani kurzust is elvégzett, vagy beléjük kóstolt; az életrajzi könyv két ilyen college-t említ meg. Fontos életrajzi adalék, hogy rövid időre művészeti vezető lett egy üdvözlőlapokat gyártó vállalatnál, és itt tanulta meg a reklámszakmát, itt ismerte meg a reklámfogásokat, amiknek később nagyon sok hasznát látta. Valamivel később filmzenét írt egy westernfilmehez, ennek jövedelméből 1963-ban saját stúdiót vásárolt, közben számos kocsmai zenekarban játszott. Még később Los Angelesbe költözött, beszállt a Soul Giants nevű együttesbe, melynek hamarosan vezéregyénisége lett. 1964-ben kijelentette: a továbbiakban olyan zenét fognak játszani, amely kitölti a hézagot a klasszikus avantgárd és populáris zene között, és ugyan ebben az évben az együttes nevét Mothers of Invention-re változtatta.

Gondoljunk bele: 1964. Az (it's been) A Hard Day's Night című Beatles-lemez megjelenésének az éve. A beat-mozgalom nálunk éppen hogy elindult, Angliában, Amerikában tetőzik, minden a gombafejűekkel van tele, és Frank Zappát ilyen gondolatok foglalkoztatják, mint a klasszikus avantgárd és a populáris zene összekapcsolása. Szintén közhely, de róla azt hiszem, hogy nyugodtan elmondhatjuk, hogy jóval megelőzte a saját korát.

Két küzdelmes év következik. Nem eredménytelenül, mert ez alatt a két év alatt a hollywoodi művészvilág elfogadja a Mothers of Inventiont mint egy roppant eredeti zenekart, és elismerést szereznek ezekben a körökben. 1966-ban elkészítették az első nagylemezüket, melynek Freak Out!, "Kiborulva", volt a címe, és ezzel már szinte országos elismertségre tettek szert. Ez a lemez dupla album volt, ilyenről akkoriban még a legélenjáróbb zenekarok sem ábrándoztak. Koncept-album volt, tehát egy koncepció mentén készült, rajta néhány hosszú-hosszú kompozícióval (mindez abban az időben, amikor még az alapvető a She loves you, yeah-yeah- yeah volt); elektronikus effektekkel és klasszikus zenei részletekkel.

Amit kicsit irigykedve és kicsit szomorúan olvastam: adott egy viszonylag ismeretlen Los Angeles-i zenekar, a Mothers of Invention, találkoznak egy menedzserrel, ő fantáziát lát bennük, és az első lemezük költségvetése 21 000 dollár, tehát közel hatmillió forintos költségvetés. Nagyon sokan kérdezik tőlem, hogy miért szólnak olyan jól Frank Zappa lemezei, és miért nem szólnak olyan jól a magyar lemezek. Hát az egyik oka mindenképpen az, hogy sokkal több idejük van hangszíneket és keverési arányokat beállítani, és mindent pontosabban feljátszani.

Ez a Freak Out! elég nagy és általános megdöbbenést keltett Amerika-szerte; és innen az életrajzban, mivel alapvetően nem az a célom, hogy Frank Zappa életrajzát ismertessem, óriási ugrásokkal haladok tovább. A második lemez, az Absolutely Free meghozta számukra a teljesen stabil amerikai elismerést, '68-'69-re pedig világhírűvé vált a zenekar. Ezt Zappa a 70-es évek eleje-közepén feloszlatta, és onnantól saját nevén adta ki a lemezeit.

Ez az életmű, a zappai életmű töretlen. Megelőzött, követett, parodizált és túlélt minden stílusváltást, Zappa "állócsillagnak" bizonyult. Élete vége felé egyre inkább a kortárs komolyzene felé fordult. Lemezeket adott ki a londoni szimfonikusokkal, Pierre Boulezzel, sőt, maga is vezényelt, természetesen Edgar Varese műveit is. Élete végéig több mint hetven albumot adott ki, 1991-ben Magyarországon is járt, a Tabánban játszott. Ekkor már súlyos rákbeteg volt, 1993-ban halt meg.

Zappa életműve, zenéje elválaszthatatlan mindattól, ami őt körülveszi, azoktól a botrányoktól, azoktól a legendáktól. A magyar rocklexikonokban rendkívül sok zöldséget lehetett erről olvasni. Szerencsére azért több komolyabb kiadvány is kapható, és ezekből körülbelül ki lehetett válogatni, melyek azok, amik talán valóban megtörténtek. Sok különös, baljós hangulatú kalandja volt, ezek közül a leghíresebb az, amikor a '70-es évek elején Svájcban, a montreux-i kaszinóban koncertezett zenekarával, december elején, és a kaszinó leégett. Benneégett Zappáék összes cucca. A tó túlpartjáról nézte a Deep Purple énekese ezt az egész tűzesetet, és ekkor született meg a Deep Purple talán leghíresebb száma, a Smoke On The Water, a "Füst a víz felett". Hogyha figyelünk a szövegre, akkor hallhatjuk, hogy "Frank Zappa and the Mothers". Ez egy elég peches hete volt Zappának, mert rá hat napra egy felháborodott néző Angliában felrohant a színpadra, Zappát belevágta a zenekari árokba. Zappa elvesztette az eszméletét, súlyos töréseket szenvedett, és mozgáskorlátozott volt ezután. Jóval később egy palermói koncertjükön lövöldözés tört ki, és két ember meghalt.

http://www.whocollection.com/ZappaOA304.JPGZappa az elsők között volt, aki színpadi show-val körítette koncertjeit. Showműsorai rendszeres résztvevői voltak a repkedő szalámisrudak, egy tejszínhabot ejakuláló zsiráf, és még sok minden más, többek között politikai monológok. Híres-hírhedt képei, például az, amin egy vécécsészén ül anyaszült meztelenül, bejárták a világsajtót. Szövegeinek obszcenitása miatt számait nem mutatták be a tévé- és rádióadók, az ezekben előforduló szexuális aberrációk minden elképzelést meghaladnak. Nagyon különös ötletei voltak, az egyik számát például víz alatt bugyborékolva énekli végig, de van olyan felvétele is, amely élőben rögzített rendőrségi házkutatást, vagy egy szenátusi meghallgatást, amikor a szövegeiért vonták felelősségre. Nagyon szerette a horrorfilmeket, és szívesen használt horrorelemeket zenéjében, megjelenésében, koncertjein. Ami nagyon különös: Frank Zappa példás családapa volt, mindvégig hű maradt második feleségéhez.

Mi mozgatja, mi izgatja ezt a nagyon agilis, nagyon különös embert, mi a célja művészetében? Zappának lételeme a provokáció. Meggyőződése, hogy a rendszerbe be kell épülni, s mivel ez tehetetlen, Zappa ezt úgy magyarázza, hogy például őt is utálják az üzletemberek, de nem tudnak ellenállni annak, hogy a lemezeit terjesszék, mivel ez komoly haszonnal jár - tehát be kell épülni a rendszerbe, és ott belül kell fennakadást előidézni, a rendszer szerkezetében. Alapállása az, hogy a fogyasztót folyamatosan provokálni kell, hogy elgondolkodjék, és túllépjen a fogyasztói magatartáson. Ellensége minden hagyománynak, melyben csak agymosást lát, minden vallásnak, melyeket csupán nagy átverésnek tart, minden szexuális tabunak, melyek szerinte csak álszenteskedések, minden cenzúrának, melyek szerinte az állami terror részei. Különösen elkötelezett ellensége a republikánusoknak, és közülük is elsősorban Ronald Reagannek. Ellensége minden divathullámnak, minden mozgalomnak, mindannak, ami trendi. A hatvanas években talán az egyetlen olyan rocksztár, aki nem csatlakozik a hippimozgalomhoz, sőt, gúnydalokat ír az álhippikről, meglehetősen éles stílusban. Egész életében elkötelezett ellensége a kábítószer- és szeszesitalfogyasztásnak, viszont szenvedélyes dohányos. Elkötelezett híve az iszonyatos mennyiségű munkának, átlag 16 órát tölt naponta stúdiójában, zenekarával éjjel-nappal gyakorol, felvételeket készít.

Mielőtt művészetének a céljához érnénk, nézzük meg, hogy milyen hatások érték ezt a roppant különös embert. Beszéltünk már Varese-ről, beszéltünk már a bluesról; hozzáteszem, hogy mint Robert Frippet, őt is izgatták a progresszív jazz egyéniségei. Ezek közül is a zongoristák, Thelonius Monk, Cecil Taylor. Most hallgassunk bele Thelonius Monk egyik számába. Azt gondolom, hogy ez az egy perc, amit kiválasztottam, némi fazonigazítással simán ráférne Zappának a Hot Rats című, elég jazzes hangvételű lemezére.

(zene: Thelonius Monk, jazz combo)

Nagyon fanyar hangzás, és Zappa ezeket rendkívül kedvelte.Van egy ajánlása, ahol rajongóinak írja, hogy milyen zenéket érdemes meghallgatni. Természetesen Varese áll az élen itt is, de Bartók zongoraversenyeit is mindenkinek ajánlja; különös az indoklás: szerinte "jól lehet rájuk táncolni". (A közönség nevet.) Bartóknál azonban erősebben hatott rá Sztravinszkij művészete, azé a Sztravinszkijé, aki a reneszánsz zenétől kezdve a keringőn át a foxtrottig és a jazzig mindent elidegenített és idézőjelbe tett; zenéje csillogó, sziporkázó, ötletes és jéghideg. Felmerül a kérdés: ha Sztravinszkij zenéje művészet, és elismert, komoly művészet, vajon Frank Zappáé miért nem az? Hallgassunk bele Sztravinszkij Tűzijátékába és a Cirkuszhercegnő-polkába, amely Sztravinszkijnek ezt az egzaltált, paródiára hajlamos karakterét elég jól illusztrálja.

(zene: Sztravinszkij, említett művekből részlet)

Ugyanolyan nyughatatlan, ugyanolyan csillogó, ugyanolyan sziporkázóan szellemes zene. Azt érzem, hogy túl sok melegség nem szorult bele. Sztravinszkijjal abban is rokon Zappa, hogy Sztravinszkij a maga korában, a maga fiatalságában, a XX. század elején ugyanúgy döntögette a szexuális tabukat; a Tűzmadár, illetve a Tavaszi áldozat balett bemutatóját óriási botrány övezte, verekedés is kitört, és elsősorban azért, mert úgy érezték, hogy túlontúl érzéki ez a balett, természetesen a zenével együtt.

Ezenkívül hatottak Zappára az '50-es évek énekegyüttesei. Fájdalom, a Platterstől nem sikerült felvételt beszereznem, hallgassunk helyette egy stílusban viszonylag közelálló zenét, a Four Brotherst.

(zene: Four Brotherst, Greenfields, részlet)

(Ez ugye nagyon hasonlít arra, hogy Mi fáj, gyere, mesélj - utána még úgy is folytatódik, úgyhogy valószínűleg egy áthallásról van szó...)

Zappánál ezek a vokálegyüttesek, illetve ezek a fura vokál-darabok soha nem a maguk eredeti szentimentális hangulatukban jelennek meg, hanem mindig paródiaként, mindig agyontupírozva, eltúlozva, mindig sokkal patetikusabban, és sokkal érzelgősebben. Ez a fajta éneklési stílus nagyon gyakran visszaköszön az ő vokális megoldásaiban és ezeknek a felrakásában.

Végül nagyon erősen hatottak Frank Zappára a reklámok. Az a világ, amiben mi körülbelül tizenöt éve élünk, az Frank Zappának az egész életét végigkísérte: az öt perc film, és utána a tizenöt perces, végnélküli reklámblokkok, szappanoperák világa, teljesen elhülyítésre berendezkedett médiavilág. Zappa is ezen nőtt fel, és ezekből nagyon sok mindent, természetesen parodisztikus éllel, átvett a zenéjébe. Arra gondoltam, hogy mivel őrá erősen hatott ez a kavalkád, ez a montázsszerűség, szenvedjünk most végig egy ilyen összeállítást, körülbelül két percben; ezt találomra vettem fel a tévéből.

(bejátszás: tévéreklámok)

Egy perc ötvennyolc másodperc telt el, és körülbelül hétféle zenei stílust hallottunk. Ez, különösen Magyarországon, ahol átlagosan napi négy órát néznek tévét az emberek, ez a mi valóságunknak a része. Az Egyesült Államok azonban, mint annyi mindenben, ebben is megelőz minket, és ott még többet néznek tévét az emberek. Azt gondolom, hogy ez egy olyan valóságélmény, még akkor is, ha a virtuális világból jön, ami Zappának alapvető élménye. Erre többféle művészi válasz lehetséges, nézzük meg, hogy erre mi Zappának a művészi válasza. Ungvári Tamás nagyon jól foglalja össze Zappa zenéjével kapcsolatban: az életforma értelmetlenségére rádöbbenteni a túlhajtással. Ez egy nagyon-nagyon frappáns megfogalmazás, és egy nagyon jó megközelítése Zappa zenéjének. És vegyünk hozzá egy önvallomást Zappától, aki azt mondja, hogy "nem vagyok szatirikus alkat" (természetesen ezt nem kell elhinni neki), "legfeljebb olyan zeneszerző, akinek van némi humorérzéke."

Összességében tehát milyen ez a Zappa-zene, milyen Frank Zappa zenéje? Egy nagyon-nagyon egyedi, nagyon összetett, nagyon egzaltált hangzásvilág, többnyire gunyoros alapállással, elképesztően magas zenei színvonalon. Egy összetéveszthetetlen mix, melynek alkotóelemei a blues, a progresszív jazz, a kortárs avantgárd zene, a montázsszerűség, a reklámok és szappanoperák parodisztikus idézése, a meglepetések és a humor, az összetéveszthetetlen gitárszólók, és a teljesen egyedi hangszerelés, melynek egyik védjegye a marimba, ez minden komolyabb Frank Zappa számban kötelező jelleggel szerepel.

Közelítsünk a mára kiszemelt darabhoz, és hallgassunk meg most egy rövid mixet a One Size Fits All című lemezről, melyen az Inca Roads is található. A cím jelentése: "Egy méret mindenkinek", a lemez 1975-ben jelent meg. A stíluskavalkád, a zenei szabadság foka lenyűgöző. Én most az egész lemezből, ami körülbelül 42-43 perces, készítettem egy körülbelül 3 perces mixet. Hogy mi minden fordul elő Frank Zappánál egy lemezen belül? Hallunk érdes rockzenét, bluest, barokk recitatívót, szirupos popzenét, keleti etnó-hatást, sőt operarészletet is, természetesen német nyelven. (A közönség nevet.)

(bejátszás: One Size Fits All-mix)

Hát ez egy ennyire különös lemez. Számomra mindig óriási szabadságélményt ad ennek a zenének a meghallgatása. Nagyon élvezem, hogy századszor is meg tud lepni. Többek között azért esett erre a lemezre a választásom, mert úgy éreztem, hogy Zappa zenéjének az összes erényét felmutatja, méghozzá nagyon sűrített módon. Egyébként Dézsi Csaba András az 1975-ben elmúlt tíz év megkoronázásaként jellemzi ezt az albumot, hozzáteszi, hogy brilliánsan összetett felépítésű, öntörvényűen megírt alkotás.

Inca Roads

Nézzük akkor meg az Inca Roadsot, hogy tulajdonképpen mi is ez. Műfaját tekintve szerintem egy kortárszenei kamaramű, amelynek eljátszása bármely világszínvonalú kamarazenekarnak becsületére válna, mert hihetetlenül nehéz szólamok vannak benne. Egy kamarazene, melynek szólistái a kitűnő George Duke, aki billentyűs hangszereken játszik, és ezt az egészen nehéz énekszólamot is ő énekli, aztán Ruth Underwood, aki ütőshangszereken játszik, többek között a marimbát kezeli, és szintén szólista maga Zappa, aki beszél ebben a számban, vokálozik, és azt a gyönyörű gitárszólót is ő játssza. Mind a hárman, és természetesen a kísérőzenészek is, lenyűgöző hangszeres tudásról tesznek tanúbizonyságot.

A szokásos formaelemzés előtt azonban egy kicsit másként gondoltam, hogy közelítsünk ma ehhez a darabhoz. Mint azt elmondtam, az első meghallgatás után nyilván sokaknak az volt a benyomása, hogy egy kesze-kusza őrültséget hallanak, egy szédületesen egzaltált exhibicionistának az öncélú szórakozását. És most hadd emlékeztessek Ungvárira: az életforma értelmetlenségére rádöbbenteni a túlhajtással. Hogy ez a túlhajtás, ez az állandó provokáció végülis eredményes volt-e az amerikai társadalomban, vagy nem, ezt nem az én dolgom eldönteni. Mindenesetre ez az a művészi attitűd, amelyből Zappa minden alkalommal kiindul.

Nyilván sokakban alakult ki az a vélemény, hogy ekkora marhaságot, ilyen őrültséget még álmukban sem hallottak, és én pedig azt mondom, hogy hallottak, és hallanak nap mint nap, csupán egy másik közegben. Hallgassuk meg a következő hanganyagot, amelyet már hallgattunk, egy zeneműként, tehát mintha egy embernek a nagyon tudatos kompozíciója volna.

(bejátszás:a tévéreklámok, ahogyan egyszer már elhangzottak)

Fölmerül a kérdés, ki az őrült: a média világa, vagy Frank Zappa? A mi valóságunk, vagy Frank Zappa az őrült? Abban a pillanatban, hogy a reklámok világától - és ez természetesen nem csak a reklámokra vonatkozik, hanem a híradók, a showműsorok, a magazinműsorok világára is - csak egy lépést hátralép, hogy csak egy nagyon kicsit elvonatkoztat, hogy nem direkt reklámszövegeket hallunk az ő zenéjében, abban a pillanatban ez a stíluskavalkád már bizarrnak tűnik, már érthetetlennek, már kakofónnak, tehát túlsűrítettnek. Pedig Zappa az, akinek van bátorsága ezt a szörnyeteg médiavilágot a maga torz tükrében felmutatni. Természetesen nem csak ez a hozzáállás létezik. Létezik olyan válasz is, mint például Dresch Mihályé, akit én mint embert és mint zenészt is nagyon sokra tartok, és nagyon tisztelek, amely alapjában véve a kivonulás attitűdje, a tisztaság keresése - és ez a válasz is hiteles. De azt gondolom, hogy a zappai válasz is hiteles, amely azt mondja: emberek, nézzétek már meg egy pillanatra, miben éltek! És mindezt garantáltan művészi eszközökkel teszi. Melyek ezek az eszközök? Sűrítés, tudatos szervezettsége a zenének, nagy fokú szakmai tudás.

Játsszunk most egy asszociációs játékot - persze, ennek előre elkészítettem az elemeit. Az Inca Roads egyes részeit folyamatosan átkeverem olyan hanghatásokba, amelyekből a darab zenei ötletei, életérzései érkezhettek, hogy lássuk azt, hogy mennyire sűrű, mennyire összetett világban élünk, és hogy milyen zenei zűrzavar van körülöttünk. Most ne tematikus rokonságra gondoljunk, tehát hogy "jé, pont ugyanazt csinálja a Sztravinszkij, vagy amit a Zappa", inkább a zenéknek a jellege az, ami nagyon-nagyon, kísértetiesen hasonlít egymásra. Tehát most nagyjából, sűrítve végigkövetjük az Inca Roads-ot, miközben egy kicsit megerősítem azokat a vonásokat, amiket Zappa talán stilizálva mutat be a műben.

(zene: Inca Roads-részletek + a már hallott zenei (Varese, J. L. Hooker stb.) és reklám-részletek montázsa)

Most tehát összekevertem az Inca Roads-ot John Lee Hookerrel, Sztravinszkijjal, Varese-zel, reklámhatásokkal. Tükör ez a zene, korunk lenyomata, de olyan tükör, amibe nem biztos, hogy jólesik belenézni. Lehet, hogy jobban esik egy távoli nép kultúrájába langyosan, szintetizátor-körítéssel belekóstolgatni, vagy elmerülni valami szép melódiában, mondhatnám ezt talán ironikusan Frank Zappával.

Az Inca Roads természetesen egyáltalán nem kusza asszociációknak véletlenszerű egyberakása, hanem nagyon szervezett, tudatos zene, annyira az, hogy talán már túlságosan hideg is. Hogyha egyáltalán valami kritikám volna ezzel a darabbal szemben: talán néhány pillanatnyi melegséget, ellenpontot hiányolhatok belőle. Mivel azonban gyakran hallom Zappa zenéjével kapcsolatban, és ezt ma már harmadszor mondom el ezen az estén, hogy ez csupán őrült összevisszaság, fontosnak tartom, hogy egy kicsit megvizsgáljuk a darabnak a formáját. Most nem az eddig szokott módszerrel fogom, hogy részenként végighallgatjuk a darabot, mert ennek beszédben is elmondható formája van.

Nagyon különös zenei forma. Nem találkoztam még ilyennel, és eléggé lenyűgözött. Ez a darab, az Inca Roads, amit majd az előadás végén újból meghallgatunk, tulajdonképpen három részből áll. Feltételezem azt, hogy egy utazásról szól; nekem mindig a sivatagon száznyolcvannal átszáguldó autó jut eszembe, amely vég nélkül falja a kilométereket. Zappa tulajdonképpen egy (nem tudom másképpen megfogalmazni) "gyorsuló világ"-formában írta meg ezt a darabot - hogy néz ez ki?

Van egy bevezetés, utána következik az ének első része, aztán jön a break, a megtörés (aminél előbb a reklámot halottuk), aztán folytatja az éneket. Ezt követi egy szintetizátor-téma, egy gitárszóló, egy ál-patetikus kórus, és ez utóbbi az egyetlen (a break-eket leszámítva), ami csak egyetlenegyszer fordul elő a darabban; és erre mondhatjuk azt a darabban, hogy ez az első sebesség. Mert az ál-patetikus kórust követi a szinti-témának egy második hangszerelt variációja, majd következik az ének-téma, diminuálva. A diminúció azt jelenti, hogy a zenemű ritmusarányai megmaradnak, de minden ritmusegység eggyel vagy kettővel kisebb lesz. Tehát ahol a darab elején negyedet hallottunk, ahelyett nyolcadot játszanak, ahol nyolcadot hallottunk, ahelyett tizenhatodot, és így tovább, ami azt jelenti, hogy időben akár a felére vagy a negyedére összezsugorodik az adott zenei rész.

Zappa a középsőben, tehát a második sebességben nem játssza még ki az összes kártyáját. Az éneknek az első változata következik, először éneken, csak egy kis részlet, de ebben a diminuált, azaz gyorsított formában, és ezt követi, szintén ennek az éneknek a hangszeres változata, szintén diminuálva. Tehát amit az elején halgattunk egy percig (énekli), az itt már egy második sebességi fokozatban jelentkezik, de egyelőre csak a hangszereken. Fokozza viszont már a szintetizátor-témát is, ugyanezzel a diminuáló elvvel, ezt is bekapcsolja kettes sebességbe. Ebből egy ennyire gyors valami lesz (énekli). És hogy a kettes sebességbe teljesen átálljunk, a négy negyedet, ami nyolc nyolcad, lerövidíti hét nyolcadra, és ezáltal a négy negyedes lüktetésből lesz egy ilyesfajta lüktetés (énekli), amit alapvetően a duplájának érzünk, nem beszélve arról, hogy a négy negyed sokkal kiegyensúlyozottabb ritmusvilág, mint a hét nyolcad. A hét nyolcados alapra következik a billentyűsszóló. Maga az alap is már olyan eszeveszett sebességben van, hogy még erre szólózni, tehát még kisebb zenei értékeket játszani..., hát nem hiszem, hogy George Duke-on kívül ezt sokan meg tudják csinálni. Ragyogó billentyűsszóló, káprázatos, nagyon jó elemekkel, egyáltalán nem öncélú. Mielőtt ez a szóló van, ezt elfelejtettem mondani, megjelenik egy hétnyolcados téma, amely megelőlegezi azt a hétnyolcados lüktetésű billentyűsszólót, ezt marimbán halljuk.

Ezután Zappa az Inca Roads-on, az inka utakon hármas sebességbe kapcsol, és a billentyűsszólónak úgy vet véget, hogy a már eleve eszeveszetten gyors, hétnyolcados marimba- és szintetizátor-témát még diminuálja, és valami hihetetlen sebességgel játszatja el. Tehát ott megint nem az van, amit az ember elsőre hallana, hogy ott a marimbás malackodik valamit - nem, egy irgalmatlanul nehéz témát játszik el, hihetetlen sebességgel. Ezt követi a két ének, tehát az "ének A" és "ének B" variációjának a diminuált, tehát felgyorsított, ritmikai egységekben kisebb formája, de ezúttal már éneken, és ráadásul oktáv-párhuzamban. El nem tudom képzelni, hogy ezt ilyen sebességgel hogy tudták ilyen tisztaságban felénekelni. Közben, hogy még jobban sűrítsen, már nem várja ki a szintetizátor motívumát, hanem azt is belesűríti egy ilyen átkötésbe, és végül egy break-es, poénos kódával zárja le a darabot.

Tehát tulajdonképpen ezt eleve egy gyors számnak érezzük, van neki körülbelül 125 és 132 között ingadozó alapsebessége, ami nem azért ingadozik, mert a zenészek nem jók, hanem pontosan ahogy a komolyzenészeknél a ritmus, a tempó a zenének a természetes lüktetésével pulzál, és nem mint a gép áll egyhelyben.

Akkor tehát mégegyszer elismétlem, egy háromsebességes darabról van szó, van az eredeti hanghosszúságú, aztán a diminúció a hangszereken, majd a diminúció az énekben. Ez ennek a nagyon-nagyon különös darabnak a formája. Hogy ne egészen a levegőbe beszéljek, felvettem az énektémát, és annak a diminuált változatát, aztán a szintetizátortémát és annak a diminuált változatát, és végül a hétnyolcados témát, és annak is a diminuált változatát. Zappa zenéje annyira sűrű, hogy én ezt teljesen sterilen megvágni nem tudtam, hiszen mindegyik egy élő zenei szövetből vehető ki. Talán azok kedvéért, akik nem olyan gyakorlottak ebben, mire érdemes figyelni? Itt arról lesz szó, hogy amit az elején nagyon lassan hallunk, az utána kivehetetlen gyorsasággal következik, először az ének-témánál (énekli), utána a hangszereken. Akkor ezt most bemutatom.

(zene: Inca Roads-részletek, a fent leírtak szerint, az ének-téma három fokozata)

Először, amikor hallottam, sőt nem először, hanem az első nyolcvan vagy nyolcvanöt alkalommal, azt gondoltam, hogy egyszerűen ez egy egzaltált motívum; csak utólag kezdtem felfigyelni, hogy milyen különös, hogy ezek a hang idő-közök mennyire hasonlítanak egymásra, a darab elejének a témájára, és utólag ellenőriztem le, hogy ez hangról hangra ugyanaz. Akkor most következzen a szintetizátor-téma, és annak a gyorsabb változata.

(zene: Inca Roads-részletek, a fent leírtak szerint)

Elég gyors, ugye? És akkor most hallgassuk meg az eszelősség netovábbját, a hétnyolcados témát, először eredeti, igen gyors tempójában, és végül a szinte már követhetetlenül gyors tempóban.

(zene: Inca Roads-részletek, a fent leírtak szerint)

Ilyen különös dolgok vannak Frank Zappa zenéjében.

Azt gondolom, hogy akihez nem állt közel eddig, ahhoz ezután sem fog közel állni. Nekem a célom csupán az volt, hogy megmutassam azt, hogy egyrészt az úgynevezett könnyűzene - nekem ez vesszőparipám - mennyire nem könnyű, hogy milyen nagyszerű zeneszerzési fordulatok, milyen zeneszerzési technikák fordulnak elő. De legalább ennyire az, hogy azt az alapvető félreértést, hogy Zappa csak egy bohóc, eloszlassam, hiszen egy nagyon-nagyon tudatos szerzőről van szó.

* * *

Remekmű-e az Inca Roads? Személyes benyomásom az az, hogy szellemileg lenyűgöz. A hangszerelés, a zeneszerzői virtuozitás, a témáknak a bizarr, különös volta, a számtalan zenei poén, ami annyira ritka ma a zenének ebben az egysíkú "bumm-bumm"-világában, a hangszeres virtuozitás minden alkalommal szellemi élményt ad. De ha őszinte akarok lenn: lelkileg nem érint meg annyira. És hogyha Weöres Sándor itt ülne, és feltenné a kérdést, hogy vajon az Inca Roads-on belül érezzük-e egy másik világ törvényszerűségeit, nem tudom, hogy mit válaszolnék neki.

Én nagyon érdeklődve várom ennek az estének a második részét, hiszen az ember azért valahogy mégis körben forog a saját gondolataiban, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy kinek mi a véleménye arról, hogy amellett, hogy egyértelműen egy szellemi magaslatról van szó, és egy nagyszerű alkotásról, vajon remekműnek nevezhetjük-e Frank Zappa Inca Roads című darabját.

Most hallgassuk meg ezt a darabot teljes egészében. Talán akkor érdemes ezekre a szempontokra figyelni: a "gyorsuló világ"-formára, a reklámra, a Zappa-zenére mint válaszra korunk virtuális és médiavilágára.

* * *

Az eredeti előadás letölthető hangzóanyaga:
1. rész - Bevezető gondolatok, a darab meghallgatása
2. rész - Zappa és zenéje általában
3. rész - A mű elemzése
4. rész - Záró gondolatok, a darab újbóli meghallgatása
5. rész - Beszélgetés, 1. rész
6. rész - Beszélgetés, 2. rész

Vedres Csaba hivatalos oldala: www.vedrescsaba.hu
lejegyezte: Ungawwa - 2004, november 9 - 18:32

Szólj hozzá!

Címkék: 2004 életrajz hungarikumok mások zappáról fz dokumentumműsor a zenéről

A bejegyzés trackback címe:

https://frankzappa.blog.hu/api/trackback/id/tr332799860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.