Kötelező olvasmány

- A hátsó sorból - Ruth on Roxy
- Zappa: Egy interjú - jó, 1973
- ROCK - és más négybetűsek 1968
- Road Tapes #2 - by Milán  << 
- Terry Bozzio & Borlai - videó
- Műszál Bob / Szomorú Jane
- Zappa idézetek - megmond.

Zappa Stream Radio

Creative Commons Licenc

Hozzászólások

Címkék

100%zappa (12) 1950-es (3) 1963 (2) 1964 (1) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (3) 1970 (6) 1971 (3) 1972 (1) 1973 (1) 1974 (1) 1975 (3) 1977 (1) 1978 (4) 1980 (1) 1981 (2) 1982 (2) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (1) 1986 (3) 1987 (1) 1988 (1) 1989 (2) 1990 (4) 1991 (5) 1992 (2) 1993 (1) 1994 (5) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (2) 1998 (1) 2000 (1) 2004 (2) 2005 (3) 2006 (10) 2007 (8) 2008 (2) 2009 (4) 200 motels (25) 2010 (20) 2011 (45) 2012 (19) 2012 újrakiadás (4) 2013 (31) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (16) 2017 (5) 4xmix (3) 60as évek (22) 70es évek (37) 80as évek (24) 90es évek (4) aaafnraa (1) after crying (7) ahmet (12) ajánló (7) állat (10) Anaïs Mitchell (4) anekdota (43) animáció (14) audiofil (3) autogram (4) a zenéről (85) bakelit (16) baltimore (2) bármimás (1) betegség (7) bulvár (40) cd (21) cenzúra (13) dalfordítás (313) dezinfó (16) dili (72) díszkiadványok (9) diva zappa (6) dob (21) dramatika (31) dvd (6) dweezil (33) dzsessz (17) ed palermo (13) életrajz (20) english articles (15) étel ital (18) évforduló (33) e don quijote (6) film (28) főhajtás (29) fotó (11) francia (3) fülszöveg (40) FZ-kampány 2016 (2) fzDVD (6) fzfilm (13) fzfotók (46) fzinhungary (3) fzkarikatúra (24) FZkönyv (11) fzrajzok (7) fz 70 (34) fz dokumentumműsor (34) fz feldolgozás (198) gail zappa (25) gitár (5) gitárlemezek (4) gitárszólók (46) grammy díj (7) grande mothers (22) gyász (20) gyűjtőoldal (13) halloween (20) hamburger (3) hangmérnök (9) hangszer (3) hatások (26) hiperkarma (7) honlapfejlesztés (19) honlapok (20) hungarikumok (94) igazi fzkönyv (7) improvizáció (20) interjú (17) irodalom (5) joes sorozat (5) kábszer (12) kalóz (81) képregény (1) képzőművészet (19) kiadatlan (22) klasszikus zene (81) koncertvideók (20) konfliktus (15) könyv (39) kották (22) lemezipar (7) letöltések (70) magyarember (18) magyarzenész (73) magyar sajtó (46) mások zappáról (71) midi (4) moon zappa (10) nemzappa (80) nemzappadal (44) oktatás (4) online zene (199) orosz (2) párhuzam (36) pink floyd (73) politika (52) pop (5) popkult (95) posztumusz kiadványok (41) próba (7) promóanyagok (33) rádió (5) raktár (2) rejtvény (2) rendezvény (2) road tapes (3) rockzene (48) Roxy (8) sajátcikk (20) sajátinterjú (4) sajtó (32) sdb (43) sorlemezek (99) synclavier (16) syrius (3) szövegelés (46) tab (5) tánc (4) teljes koncertek (13) tervek (1) tévé (36) the band from utopia (7) turné60as évek (20) turné70 (3) turné70 71 (30) turné72 (14) turné73 (41) turné74 (19) turné75 (3) turné75 76 (16) turné76 77 (8) turné77 78 (11) turné78 79 (13) turné80 (19) turné81 82 (18) turné84 (15) turné88 (32) új kiadvány (29) utazás (3) válogatáslemez (3) vasfüggöny (18) véleményezés (68) ycdtosa (9) yellow shark (14) youtube (18) zappanale (15) zappa budapesten (12) zappa család (32) zappa day (2) zappa emlékzenekar (17) zappa family trust (19) zappa interjúk (90) zappa plays zappa (64) zappa szövegek (45) zene (1) zenészinterjúk (75) zenésztársak (110) zz későbi cuccok (8) Címkefelhő

Weasels Ripped My Flesh

2010.10.01. 00:40 mB

Az eredeti Mothers 1969-es feloszlását követő tulajdonképpeni posztumusz kiadványa, a Burnt Weenie Sandwich "testvére", de míg az jellemzően stúdiófelvételeket tartalmaz, addig ezen több az élő anyag.
A lemez jellegzetes borítójáról és a meghökkentő címadó szerzeményről híres-hírhedt.

[1970. aug. 10. | The Mothers Of Invention, Bizarre/Reprise MS 2028 | >>Inf. INK | nr. 10.]


A lemez számai:FZkovetkezo.jpgFZelozo.jpg

  1. Didja Get Any Onya? 6:51
  2. Directly From My Heart To You (Penniman) 5:16
  3. Prelude to the Afternoon of a Sexually Aroused Gas Mask 3:48
  4. Toads of the Short Forest 4:48
  5. Get a Little 2:31
  6. The Eric Dolphy Memorial Barbecue 6:52
  7. Dwarf Nebula Processional March & Dwarf Nebula 2:12
  8. My Guitar Wants To Kill Your Mama 3:32
  9. Oh No 1:45
  10. The Orange County Lumber Truck 3:21
  11. Weasels Ripped My Flesh 2:08

Az album hírhedt záró (és címadó) szerzeménye során a zenekar minden tagja akkora zajt kelt amekkorát csak tud, két percen át. A közönségből valaki érdekes módon azt kiabálja be a végén, hogy "Még!". A "Directly From My Heart to You" még a Hot Rats időszakban készült, Don "Sugarcane" Harris nyom benne egy derekas hegedűszólót.

A közreműködő zenészek:

  • FZ - Lead Guitar and Vocal ("My Guitar")
  • Ian Underwood - Alto Sax
  • Bunk Gardner - Tenor Sax
  • Motorhead Sherwood - Baritone Sax and Snorks
  • Buzz Gardner - Trumpet and Flugel Horn
  • Roy Estrada - Bass and Vocal ("Gas Mask")
  • Jimmy Carl Black - Drums
  • Art Tripp - Drums
  • Don Preston - Piano Organ and Electronic Effects
  • Ray Collins - Vocal ("Oh No")
  • Don "Sugar Cane" Harris - Electric Violin and Vocal ("Directly From My Heart To You")
  • Lowell George - Rhythm Guitar and Vocal ("Didja Get Any Onya?")

A lemez Németországban alternatív borítóval jelent meg (ld. még a Zappa Patión: Zappa szembesül a német borítóval):wesels_122034-b.jpg

weasels_mothers_of_invention_2_originals_of_the_mothers_of_invention_2lp_2.jpgweas_mothers_of_invention_2_originals_of_the_mothers_of_invention_2lp_1.jpg

 

 

2 komment

Címkék: 60as évek sorlemezek turné60as évek

A bejegyzés trackback címe:

http://frankzappa.blog.hu/api/trackback/id/tr832554797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2012.06.18. 19:11:09

benyomások 2005-ből:

----------------------------------------
BALINT, 2005, szeptember 16 - 22:03

Én arra jöttem rá, hogy tulajdonképpen Zappának minden lemeze betehető lenne a You Cant Do That On Stage sorozatba: ötletszerű, önfeledt válogatások - a 90-es évek CD-sorozatát (a valódi YCDTOSA-t) az különbözteti meg a korábbi összes lemeztől, hogy nagyobb merítésből válogat.
A WEASELS RIPPED MY FLESH is ilyesmi: a klasszikus Mothers felállás (inkább) élő és (kevésbé) stúdiófelvételeiből válogat. Régen hallottam ezt a lemezt, és most felfrissítettem az emlékeimet.

Nos: nem emlékeztem rosszul: borzasztó egy anyag ez... Annyira szép pillanatok bujkálnak itt-ott a kanyarban, de olyan idegesítő egyéb dolgokkal van az egész körítve, hogy az anyag messze nem emelkedik a jobb Zappa-lemezek közé. Van egy-két egészen idegesítő rész: a nyitószám monoton dob-ütögetése, egy hasonlóan szegényes (és idegesítő) ritmuskíséret jön elő a Toads Of The Short Forest-ben (itt a pillanat amikor mindenki eltérő ütemjelzéssel játszik - de minek?...), és van rajta még pár színpadi történés (üvöltözés). Furcsa, messze nem az érződik, mintha a korszak legszebb, legjobb darabjait gyűjtötte volna itt csokorba Zappa. Valahogy az az érzésem (különösen az azóta megjelent anyagok fényében), hogy minden itt felmutatottból van messze jobb is: mert van itt frankó gitárszóló - de kicsit unalmas, máshol sokkal jobbak vannak ugyanebből az időszakból. Időnként idétlenkedik Roy Estrada meg a többiek - sokkal jobb pillanatok, sokkal nagyobb zenék (pl. Appleton koncertről, az egész, úgy ahogy van) is idetehetőek lettek volna ebből az időszakból. Szóval valahogy olyan válogatás nélküli maradék hangulata van az egésznek... különösen a Burnt Weeny Sandwich után. Nem lehet könnyű annak, aki ezt a lemezt hallja először. Mintha nem valós képet mutatna a csapatról: ennél sokkal jobbak, finomabbak, ötletesebbek voltak - tessék meghallgatni az Uncle Meat-et vagy a Burnt Weeny Sandwich-et. De - minden merész vágása ellenére - a YCDTOSA vol 5 első lemeze is jobb, szebb, viccesebb, izgalmasabb. (A Kill Ugly Radio olvasóinak véleménye is vegyes.)

Na de ez a dolog egyik oldala - ugyanis nagyon szép darabok is megbúkjnak itt-ott a szögletekben: remek a My Guitar Wants To Kill Your Mama - nagyon szép az akusztikus középrész! Finom blues a Directly From My Heart To You Harris jó kis hegedűszólójával, a Dwarf Nebula Processional March & Dwarf Nebula és a (pár széteső résszel bíró) Eric Dolphy Memorial Barbecue pedig remek kamarazene. Na jó, az Oh No és az Orange County se rossz, sőt, és ha az egész lemez nem lenne ilyen széteső, akkor igazán vicces lenne az utolsó, a címadó darab is.

----------------------------------------
UNGAWA, 2005, szeptember 18 - 11:17

Most, hogy annyi év után újra elővettem a Weaselst, egy nagyszerű élménnyel lettem gazdagabb, nevezetesen azzal az érzéssel, mintha egy új Zappa-lemezzel ismerkedhettem volna meg. Valami homályos kép élt bennem eről a lemezről, egy összecsapott, esetleges, talán szándékosan is csúnyának tálalt konglomerátum rossz emléke. Semmi nem jutott eszembe róla, csak hogy milyen dögösen húzza a hegedűt Sugarcane Harris a Directly-ben – még a második oldal élvezetesebb darabjainak emlékét is eltörölte a totális káosz érzete.

Az utóbbi két hétben azonban rabja lettem a Menyéteknek.

A Directly From My Heart...-ot nem kell magyarázni: blúz, ahogyan szeretjük, húzós-nyúlós-ragadós, elképesztően takarékos hangkészlettel. Érzésem szerint az Oh, no-Orange County blokk is bárki szívét megdobogtatja, aki kedveli a késői hatvanas évek zenéit. Szerencsés volt, aki annak idején az első megjelenéskor hallhatta ezeket a darabokat, vagy a My Guitar...-t, a rockzene emlékezetes pillanatai közül élhetett át néhányat. Így utólag sem koptak meg, legfeljebb más változataikra esetleg szívesebben emlékezhetek.

Az én szívemhez különösen azok a pillanatok állnak közel, amik az Uncle Meat hangulatát idézik fel. Érdekes például, hogy nem csak egyes számok képesek borzongást kiváltani, hanem éppenséggel a számok közti átmenetek: hátborzongatóan szép, ahogyan az Any Onya után beindul a Directly, ahogyan a Short Forest egy határozott dobütéssel bekezd, aztán minden átmenet nélkül abban a furcsa színpadi őrületben folytatódik, ahol mindenki más ütemben játszik a hangszerén, és különleges a Dwarf Nebula két részének egymásba úsztatása is. Zappa az elsők közt volt, aki tudatosan kihasználta a szerkesztés lehetőségét a rockzenében, és itt is magas szinten űzi ezt a szenvedélyét.

Visszakanyarodva még a Short Forest második feléhez: emlékszem, annak idején mennyire tűzbe hozott, mikor ezt olvastam Dézsi András könyvében: „Ahogy Zappa is bekonferálta: Art Tripp 7/8-os ütemben dobol, Jim Black az üstdobon ¾-es, Don Preston zongorán 5/8-os és tamburinon ¾-es ütemben játszik. Ian Underwood pedig altszaxofonján szétfújja az eszét.” Nem állítom, hogy ezt mindenkinek feltétlenül érdekesnek kell találnia, de én annak idején mindenkinek ezt meséltem, akivel túljutottam azon, hogy „Zappa? Ja, a Csendlemez, höhö.” Egyszerűen lenyűgözte a képzeletemet.

Feltétlenül megemlítendő, hogy Zappa személyiségének kevéssé ismert, lírai oldala olyan villanásokban mutatkozik meg ezen a „durva” lemezen, mint a Short Forest eleje, a Dwarf Nebula felvonulási zenéje (az Uncle Meat legjobb darabjainak színvonalán álló kis semmiség), a Get A Little csodálatos szólója (és az a két perc éppen elég is belőle), a My Guitar akusztikus pengetése vagy az Orange County – érzelmes pillanatok, ugyanakkor derűs hangulatot árasztanak. Kedvesen maró iróniából a Memorial Barbecue-ban, vicces debilitásból pedig az Any Onya-ban kapunk egy nagy adagot.

Az avantgardot is szokták emlegetni a lemez kapcsán, és valóban, a Mothers munkáiban, kompakt beat-rock lemezek (Freak Out, Absolutely Free, We Are Only In It...) mellett (sőt, bennük is) egy, a szó valódi értelmében kísérletező vonal is végig jelen volt, melynek legszebb dokumentuma az Unce Meat volt és maradt. A Weasels számomra annyival emelkedik sok más utólag összerakott, többnyire koncert-anyag fölé, hogy ez egy igazi ötletgyűjtemény: nem korábbi darabok újabb változatai, hanem rengeteg (jobb-kevésbé jó) zenei gondolat, kísérlet, provokáció szabad jegyzéke. A Gas Maskot szeretem a legkevésbé, de tökéletesen el tudom képzelni, ahogy Zappa áll a a színpadon, vezényel Estradának meg a többieknek, és közben borzong a gyönyörtől; ahogy azt nemegyszer maga is nyilatkozta: számára ez volt a legnagyobb öröm, mikor a zenéjét hallhatta előadva (ráadásul a Mothers munkáit még elég mélyen átjárja a nagy kedvenc, Varése hatása).

Manapság szinte kötelező megsértődni, arrogáns lenni a gondolatra, hogy valami olyasmit kapj az arcodba, ami nem a te igényeid szerint van összerakva (a „közönség kiszolgálása”, o-óó), főleg, ha még fizettél is érte – ennél tényleg több empátiát igényel valaki másnak a mániáira ráhangolódni. Nem is tenném kötelezővé, de én örülök, ha néha erre is megkapom a lehetőséget. Egyre ritkábban amúgy.

-----------------------------
ANONYMOUS, 2005, szeptember 23 - 08:57

Teljesen egyetértek Ungawával.Amikor az ember belemélyed Zappa életművébe,sorra veszi albumait,a Weasels úgy marad meg benne,mint egy összehányt szarság.Elöször.Majd mikor évek múltán újra hallgatja ismeri fel értékeit,tesz különbséget a nótákban.S valóban későbbi válogatásokban is felbukkanó kellemes színeket fedezünk fel a Mester repertoárjából ezen a lemezen.

Rátosi Milán · http://benwayrecords.blog.hu/ 2012.06.19. 16:51:23

Van néhány dal ezen az albumon, meg néhány, ami inkább tekinthető instant performance-nak, amiben jó zenészek ötlettelenkednek. A nyitódal mindjárt egy akkora szerkezeti kérdőjel, amekkorát csak Zappa tudott. Vannak benne kifejezetten érdekes témák - főleg a közepe felé -kohézió már kevésbé. Az előző héten tárgyalt Ahead Of Their Time-hoz hasonlóan a dob itt is zavaróan szól. Ami szintén zavar (régi mániám, tudom), hogy a szólózó zenészek képtelenek ötletességben akárcsak megközelíteni Zappát, aki itt még messze nincs a csúcson, mégis kiemelkedik. Motörhead teljesen el van szállva az avantgarde/free jazzben, Underwood meg tipikusan az a művelt zenész, aki nem feledkezik meg a dallamok fontosságáról, de jazznek túl európai, az iskolázottság meg nem jelent automatikusan dallamérzéket is.
A cím fényében tekinthetjük ezt az albumot (is) valami olyannak, ahol a csúfság kihangsúlyozása, a rondaság esztétikája próbál a felszínre törni. A probléma, hogy ez gyakran nem párosul zeneiséggel. Tegnap este vegyesen hallgattam Zappa instrumentális dolgait, mindenféle korszakából és arra jöttem rá, hogy a zenéjének számomra egyik legérdekesebb aspektusa, hogy képes egyszerre teljesen ellentétes hangulatokat, benyomásokat, nem tudom miket társítani. A 200 Motels, Would You Like A Snack? Című nótája jó példa erre: számomra egyszerre vicces könnyfakasztó módon, ugyanakkor szép is, olyan egyszerűen szép. Ilyesmi ezen az albumon nincs. A My Guitar Wants To Kill Your Mama című csodának nem itt lenne a helye. Itt is tökéletes, csak ne kelljen már mindig előkotorni ezt az albumot, ha az ember meg akarja hallgatni. A Directly From My Heart To You-val hasonló a helyzet. Őszintén megmondom most éppen Charlie Mingust hallgatok, lusta vagyok még ahhoz is, hogy a playlistben kikeressem ezt az albumot, így a többi nótát inkább hagyom is. Vannak még jók pedig.