Kötelező olvasmány

- A hátsó sorból - Ruth on Roxy
- Zappa: Egy interjú - jó, 1973
- ROCK - és más négybetűsek 1968
- Road Tapes #2 - by Milán  << 
- Terry Bozzio & Borlai - videó
- Műszál Bob / Szomorú Jane
- Zappa idézetek - megmond.

Zappa Stream Radio

Creative Commons Licenc

Hozzászólások

Címkék

100%zappa (12) 1950-es (3) 1963 (2) 1964 (1) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (3) 1970 (6) 1971 (3) 1972 (1) 1973 (1) 1974 (1) 1975 (3) 1977 (1) 1978 (4) 1980 (1) 1981 (2) 1982 (2) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (1) 1986 (3) 1987 (1) 1988 (1) 1989 (2) 1990 (4) 1991 (5) 1992 (2) 1993 (1) 1994 (5) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (2) 1998 (1) 2000 (1) 2004 (2) 2005 (3) 2006 (10) 2007 (8) 2008 (2) 2009 (4) 200 motels (25) 2010 (20) 2011 (45) 2012 (19) 2012 újrakiadás (4) 2013 (31) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (16) 2017 (5) 4xmix (3) 60as évek (22) 70es évek (37) 80as évek (24) 90es évek (4) aaafnraa (1) after crying (7) ahmet (12) ajánló (7) állat (10) Anaïs Mitchell (4) anekdota (43) animáció (14) audiofil (3) autogram (4) a zenéről (85) bakelit (16) baltimore (2) bármimás (1) betegség (7) bulvár (40) cd (21) cenzúra (13) dalfordítás (313) dezinfó (16) dili (72) díszkiadványok (9) diva zappa (6) dob (21) dramatika (31) dvd (6) dweezil (33) dzsessz (17) ed palermo (13) életrajz (20) english articles (15) étel ital (18) évforduló (33) e don quijote (6) film (28) főhajtás (29) fotó (11) francia (3) fülszöveg (40) FZ-kampány 2016 (2) fzDVD (6) fzfilm (13) fzfotók (46) fzinhungary (3) fzkarikatúra (24) FZkönyv (11) fzrajzok (7) fz 70 (34) fz dokumentumműsor (34) fz feldolgozás (198) gail zappa (25) gitár (5) gitárlemezek (4) gitárszólók (46) grammy díj (7) grande mothers (22) gyász (20) gyűjtőoldal (13) halloween (20) hamburger (3) hangmérnök (9) hangszer (3) hatások (26) hiperkarma (7) honlapfejlesztés (19) honlapok (20) hungarikumok (94) igazi fzkönyv (7) improvizáció (20) interjú (17) irodalom (5) joes sorozat (5) kábszer (12) kalóz (81) képregény (1) képzőművészet (19) kiadatlan (22) klasszikus zene (81) koncertvideók (20) konfliktus (15) könyv (39) kották (22) lemezipar (7) letöltések (70) magyarember (18) magyarzenész (73) magyar sajtó (46) mások zappáról (71) midi (4) moon zappa (10) nemzappa (80) nemzappadal (44) oktatás (4) online zene (199) orosz (2) párhuzam (36) pink floyd (73) politika (52) pop (5) popkult (95) posztumusz kiadványok (41) próba (7) promóanyagok (33) rádió (5) raktár (2) rejtvény (2) rendezvény (2) road tapes (3) rockzene (48) Roxy (8) sajátcikk (20) sajátinterjú (4) sajtó (32) sdb (43) sorlemezek (99) synclavier (16) syrius (3) szövegelés (46) tab (5) tánc (4) teljes koncertek (13) tervek (1) tévé (36) the band from utopia (7) turné60as évek (20) turné70 (3) turné70 71 (30) turné72 (14) turné73 (41) turné74 (19) turné75 (3) turné75 76 (16) turné76 77 (8) turné77 78 (11) turné78 79 (13) turné80 (19) turné81 82 (18) turné84 (15) turné88 (32) új kiadvány (29) utazás (3) válogatáslemez (3) vasfüggöny (18) véleményezés (68) ycdtosa (9) yellow shark (14) youtube (18) zappanale (15) zappa budapesten (12) zappa család (32) zappa day (2) zappa emlékzenekar (17) zappa family trust (19) zappa interjúk (90) zappa plays zappa (64) zappa szövegek (45) zene (1) zenészinterjúk (75) zenésztársak (110) zz későbi cuccok (8) Címkefelhő

Interjú a Roxy basszerével

2008.07.23. 21:29 mB

Nem volt korábban interjú a remek Tom Fowlerrel, legalábbis én nem találtam, egészen mostanáig. Jó kis beszélgetés, pár érdekes dologgal - és egy hirtelen, átgondolatlan fordítással.

És tényleg érdemes figyelni a játékára, akár Roxy, akár Buffalo '74. Jó étvágyat!


A Be-Bop basszusok:

Tom Fowler interjú
(forrás: afta.net)

(A beszélgetést Evil Prince készítette 1996. április 24-én, Tom vendéglőjében.)

Az egész Salt Lake Cityben kezdődött, az összes testvéremmel hatéves korunkban kezdtük. Aztán hatodikban - gondolom akkor tizenkét éves lehettem - nagybőgőzni kezdtem. Azon játszottam egy darabig. Aztán hallottam Hendrixet és Zappát, ha hiszed, ha nem, és elhatároztam, hogy basszusgitározni fogok. Azt olyan 16 évesen kezdtem. Most negyvennégy vagyok. Tizenhét éveseen beszálltam az It's a Beautiful Day nevű rockbandába. Két lemezt csináltam velük. Egy évet voltam a Utahi Egyetemen, aztán New Yorkba költöztem, ott egy trombitással játszottam, aki aztán meghalt. Játszottam a harsonás Bill Watrous-szal és egy Enrico Rava nevű fickóval meg egy pár lökött dzseszzes dolgot. Aztán elmentem San Franciscóba és egy csomó bandában játszottam, semmi különös. Visszatértem a hegedűhöz. Született egy gyerekem, húszéves voltam, teljesen elveszettnek éreztem magam.

Aztán Bruce (Fowler, Tom bátyja) felhívott és elmentem Frankhez meghallgatásra, és valahogy megkaptam a melót. Akkoriban nem is játszottam basszuson, szerintem csak megunta már a keresést. Ez 1973-ban volt. A meghallgatás nagyon egyszerű volt. Pár nem hagyományos ritmusú dolgot, kíséretet kellett csak játszanom, aztán azt mondta: "Oké, te leszel." Az egy nagyon jó csapat volt. Még csak pár éve játszottam Frank dolgait, amikor a turné közepén eltört a kezem (1974 vége - mb), nem vigyáztam. Fociztunk és eltört ez a csontom, a turné közepén, Daytonban, Ohio államban. A bandával maradtam utána is, irányítani. Minden hang fel volt írva a billentyűre, azokra mutogattam egy sötétben is világító pálcával. Az egyik szörnyű basszusgitáros próbálkozott a másik után, és sehogy se ment hogy én vezessem őket, ezek a szokatlan ritmusok csak nem jöttek össze. Nem ment ezeknek a srácoknak, ismerniük kellett volna a zenét. Megpróbáltam Abe-t beszervezni (Abe Laboriel), Bostonban volt, de lemondta. Nem tudom, miért. Jó volt, meg tudta volna csinálni, de ez túl sok lett volna, túl gyorsan.

Franknél a turné előtt fizetett próbáink voltak, egy hónapig. Folyamatosan megváltoztatta a zenét. Mint a 'Village of the Sun', amiből egy country dalt csinált, és ezt csinálta a többivel is. Mikor először játszottunk az 'Inca Roads'-ot, az instrumentális volt, szép lassú, aztán később azzá alakult, ami mai is.

Arthur Barrow azt mondja, te vagy a példaképe, mert a legbonyolultabb dolgokat is eljátszottad, mint az "Echidna's Arf". Hogy is volt ez?

Echidna's Arf of You by Frank Zappa on Grooveshark

Arthur is el tudja ezeket játszani. Mikor én elkezdtem, nem sokan csináltak ilyesmit. Frank kísérletezett. Volt egy turnénk a Mahavishnu Orchestrával, felváltva kezdtük a műsort, hol ők, hol mi. Emlékszem, a Spectrumban játszottunk, Philadelphiában, egy kosárlabdacsarnokban, az öltözők a felső szinteken voltak. Lent voltam, hallgattam a Mahavishnut, aztán felmentem, Frank meg ott írta a maga szokatlan ütemű számait, amiket erősen befolyásoltak McLaughlin dolgai. Rögtön meglátta az újdonság lehetőségét, és már játszottuk is.

Mikor az It's a Beautiful Day-ben voltam, felvettünk egy élő albumot a Carnegie Hall-ban és a Mahavishnu volt az előzenekarunk. Senki még nem is hallott róluk. Ott játszott Billy Cobham, Jan Hammer és a többi srác. Ott lebzseltünk a színpad mögött, meghallottuk a játékukat és nem akartuk elhinni. A banda többi tagjának fogalma sem volt, mi is ez. Én elég jó zenész voltam hogy kihalljam a szokatlanságát, de senki nem csinált akkor ilyesmit. Teljesen kikészített. Lemostak a színpadról, pedig mi voltunk a főzenekar. Kicsináltak. Emlékszem, volt egy hatalmas fekete srác, aki végigaludta a teljes műsorunkat, három sor ülést betakart a terem közepén, nem lehetett másra figyelni. Hihetetlenül idegesítő volt. McLaughlint már ismertem a Tony Williams Lifetime-ból..

De Franket nagyon erősen befolyásolták ezek. Azt gondoltuk, a mi két bandánk volt a legjobb akkoriban. Jó páros voltunk. Az én "párom" Rick Laird (basszusgitáros), és Hammer és Duke is jó párosítás. Frank nem igazán volt a párja McLaughlinnak, teljesen más játékosok, de teljesen egyedi volt a maga gitáros módján. Azt mondta, becsukja a szemét és leírva látja a fejében a szólót, ahogy játszotta. (…) Mintha egy másik világegyetemben volna. Frank tehát csak felnézett az űrbe és látta a szólót, amit játszott. Nem tudom, hogy igaz-e, de nekem ezt mondta.

Volt néhány basszusszólóm, és hegedűn is, akár hiszed, akár nem. A turné utolsó koncertjén, azt hiszem. Bostonban vagy hol voltunk, lótuszülésben kellett egy hegedűszólót játszanom. Jógamániás voltam akkoriban. Ralph Humphrey és én lótuszfocit játszottunk. Én találtam fel, csak lótuszülésben lehetett mozogni. Eszeveszetten vidám időszak volt.

Mennyi szabadságot adott Frank, mikor összehoztátok a dalokat?

Sokan nem értik az egyes bandákkal kapcsolatban, hogy Frank nem írt le mindent, viszont mindenre emlékezett. Ezek alatt a hosszú próbák alatt mindnyájan hülyültünk, játszottunk - nem egyből az elején, de ahogy egyre lazábbak lettünk. Az 1974-es banda nagyon laza volt - minden rohadt ötletünket meg tudtuk csinálni. Nagyon szerencsétlen dolog volt, hogy akkor tört el a kezem, mintha az lett volna a vég kezdete. Frank nagyon türelmetlen volt. A baleset után három héttel már tudtam játszani, akkor vettük fel a "One Size Fits All"-t. Rögtön a turné végén kibérelt Coloradóban egy stúdiót, de végül nem született semmi. Aztán visszajöttünk Los Angelesbe és megcsináltuk azt az albumot, ami jó lett. A "Sofá"-t Coloradóban vették fel, azt tudom. Volt még egy dal, amire utólag kellett feljátszanom a basszusszólamot, ami nagyon különös volt, nem volt jó érzés. Azt hiszem a "Can't Afford No Shoes" volt.

De annak a lemeznek egyes részei nagyon jók. Némelyik dalnak meg voltak írva részei, máskor mi találtuk ki a szólamainkat. Nekem sok részem van benne. Ha uniszónó volt, akkor azt játszottam. Sok kottán csak az akkordok voltak jelölve, de volt aminek akkordjai sem voltak. Csak bejött, eljátszott egy dalt, mi meg elkezdtünk rá kísérletezni amíg össze nem jött. Tehát a próbákról csak annyit akarok mondani, hogy előjöttünk egy csomó hülyeséggel, viccekkel és így tovább, Frank pedig emlékezett mindenre, és mi is emlékeztünk a jól sikerült dolgokra. Ami aztán a bandában összeállt. De volt Franknek ez az elképesztő képessége, hogy mindenre emlékszik, ami megtetszett neki és mindent kidobott, ami nem tetszett, és végig magasan tartotta a minőséget.

Mit volt a legnehezebb játszani?

Talán a "Greggary Peccary"-s dolgot. Nem is igazán ismertem, mikor a felvétel előtt odaadta a kottákat. Egyes részei nagyon nehezek voltak, és nem is láttam még korábban. Jó az ilyen nehéz szarokat előtte bepróbálni. De abban az időben nagyon a toppon voltam, és a felvételnél jelenlévő zenészek legtöbbje mind nagyon jó figurák voltak. Kompozíciós szempontból azt hiszem az az egyik legjobb, amit vele csináltam, amit akkor írt, amikor a bandában voltam. De sok mindent írt. Azután már szinte nem is találkoztunk, csak egyszer-kétszer.

Akkor nagy segítség volt hogy tudtál blattolni?

Igen, de basszuskulcsban nem tudtam valami jól olvasni. Jobb voltam violinkulcsban. Bruce sokat segített. Ha valami nagyon nehéz jött, így nem volt olyan nehéz megtanulni. Ha megvolt a módszer, akkor már ment minden szokatlan ütem. Amikor nagyon nem ment, egy-egy jointtal jutalmaztuk meg magunkat ha mégis sikerült egy bizonyos szakasz. Gyakoroltuk egy pár óráig, és amikör összejött, relaxáltunk kicsit egy finom jointtal. Vicces volt, mert ő meg teljesen drogellenes volt. Volt egyszer egy cetli az ajtóm alatt: "Nincs több drog a turnén, vagy nincs munkád." A bandában mindenki megkapta ezt az üzenetet. Az egyik szerelő srác egyszer lebukott, és azt hiszem ő köpött. Én sose ittam vagy szívtam buli előtt. Gyakoroltam pár óráig a buli előtt, koncentráltam a melóra.

Az hiszem Bruce mondta, hogy megpróbáltad gyorsabban megtanulni a darabokat, mint ő, és neked nem ment olyan pontosan és ezért nem beszéltetek egymással.

(Nevet) Erre nem emlékszem. Milyen hülye. Ebből is látszik, milyen versengő alkat. Biztos igaz, de már valahol tudat alatt van; nem tudom… Neki vagy ötvenszer több hangot kellett játszania, mint nekem. Basszuson játszottam, ő harsonán. Ha megnézed a "Be-Bop Tango"-t - azt meg kellett tanulnom hegedűn mikor a Banned from Utopiával játszottuk, mert Arthur Barrow volt a basszerunk. Nem játszottam valami jól, de megtanultam. Évek óta nem játszottam már hegedűn és egyszer elő kellett valahogy szednem az emlékeimből hogy is kell hegedülni vagy hogy is kell Zappának azokat a nehéz szarjait játszani, amiket soha nem játszottam basszuson. Volt pár nagyon nehéz basszusszólamom, pedig a basszust rendszerint senki nem tartja túl nehéznek. Írt nekem pár olyan szólamot, ami majdnem olyan nehéz volt, mint a legnehezebb dolgok akkoriban. Aztán ahogy beindította azt a számítógép izéjét, már nem volt szüksége senkire. Persze akkorra sterillé és szánalmassá vált, nem is hallgattam azokat soha. Nem szerettem.

Mikor Zappa a maga szokatlan szólóit játszotta, adott bármilyen instrukciót a ritmusszekciónak?

Volt egy eset, ami nagyon felidegesített engem és George Duke-ot, mikor Bozzio az utolsó turnémon azt az elasztikus szart játszotta Frankkel, mi meg Duke-kal próbáltuk tartani az ütemet, nagyon zavaró volt. Ott álltunk, figyeltük egymás lábát hogy tartsuk az ütemet, mert annyira idegesítő és zavaró volt. Rossz volt. Bozzio azért egy remek dobos, nem erről van szó. Utasításokat követett, de valahogy nem működött a dolog. Talán az én hibám volt, nem tudom.

De ez előtt, a basszusgitáros szemszögéből, csak megpróbáltam testet adni a dolgainak, ami ellenpontot vagy biztos hátteret adott neki. Így Frank azt csinálhatott, amit akart, és folyamatos volt közben a zene. Ha csak őt figyelnénk egyedül, azaz ha mindent elvennénk mellőle, nem lehetne érezni a lüktetést. Nem voltak a világ legjobb érzései (feel), amiket csináltunk. Semmi dzsesszt nem játszottunk, mikor a bandában voltam, pedig játszhattunk volna. Egy rakás dzseszzista, akik sosem játszottak dzsesszt.

Melyik turné volt a legvidámabb Frankkel?

Amelyiken a Helsinki koncert is volt, a "Stage" CD-n. A legvidámabb koncert Koppenhágában volt, ugyanezen a turnén. Elértünk az egyik dal végéhez, már nem emlékszem melyik volt, és senkinek se volt kedve abbahagyni, úgyhogy csak nyomtuk tovább. Annyira együtt voltunk, hogy úgy szólt, mintha ő írta volna. Játszottuk egy darabig, dzsemmeltünk, és szétröhögtük az agyunkat. Nagyon jó turné volt, az utolsó európai turné.

Tudtál róla hogy a rajongók szerint Frank egyik legjobb basszusgitárosa vagy?

Az egyik? Kik a többiek? Kinyírom őket! (nevet) Elmentem Jean-Luc Pontyval (a "Bongo Fury" után), ami nagy hiba volt. Jó volt a zenéje, de hihetetlenül hangos, túl hangos. Az egyik buli után visszamentem a hotelba és még mindig hallottam. Egész éjszaka csengett a fülem. Fájt, és rossz volt, és nem fizetett, szívás volt. Nagyon hervasztó. De néhány zenész jó arc volt. Allan Zavod is a bandában volt. Hisztérikus volt. Lenyomott egy akkordot, aztán megpördült és megpróbálta eltalálni ugyanazt az akkordot. Sose sikerült neki. Mindig elszúrta , kész kabaré volt. Nem volt minden rossz, de rossz vége lett, rossz visszagondolni rá.

Hogy talált rád a Banned from Utopia annyi év után?

A legutóbbi turnénk nagyon jó volt. Soha nem játszottam korábban Chaddal, nagyon jó játékos. Még nincs a banda a csúcson. Szeretném látni, hogy az 1974-es európai turné szintjére ér, meg tudnánk csinálni. Ugyanolyan jók a zenészek. A gitáros, Mike Miller, szenzációs. Évezredek óta ismerjük egymást. Szerintem a legjobb lenne saját anyagokat játszani. Végül is, akkor is az ő dolgait játszanánk. Nagy hatással volt mindannyiunkra, mi meg miatta vagyunk együtt, és mindannyian írunk zenét. Nem vagyunk tehetségtelenek. Nem Frank az egyetlen tehetséges ember. Vannak dolgaink, amik simán mellé tehetőek, és azt hiszem mi is hatással voltunk rá. Azt akarom mondani, hogy sok elismerést kap olyasmiért is, ami a körülötte lévő fickóknak köszönhető. Ezt mintha nem nagyon tudná senki, mintha rajta kívül másnak nem járna elismerés, mert komolyan mondom, tényleg nagy volt, de sok olyan dolga volt, amit mások küldtek a levegőbe, amit valami vákuumból nem tudott volna megcsinálni. Ha elvesszük a többi zenész hozzájárulását egy olyan dalból mint mondjuk az "Inca Roads", már nem lesz ugyanaz az "Inca Roads". Talán csak a fele - Emlékezett rá és megszervezte. Tehát ha tisztességesek akarunk lenni a többi sráchoz, legalább annyit megérdemlünk, hogy meghalljanak a kompozícióban, ami nagyon hasonlít az övéhez. Mi vagyunk az ő öröksége, én ezt gondolom. Mi vagyunk az egyetlen igazi örökség, nem számítva a felvételeket, amiket érdemes hallgatni és amikből van vagy egy millió. De ha valami új kell, ami kozmikus vagy akármilyen kapcsolatban van vele, azok vagyunk mi. Talán nem csak ez a banda. Sok jó zenész játszott vele és akik tudnak zenét írni. Ők megérdemlik, hogy a rajongók meghallgassák őket, és így lehet őt életben tartani.

Mit csináltál Zappa és Ponty után?

Egy rakás idétlen fickóval játszottam Japánban, aztán Ray Charlesszal (1993-tól - mb). Őrület volt, pénz meg semmi. Érdekes volt vele játszani, de nem valami jó arc. Legalábbis velem nem volt az. Kegyetlen a csapata. Mintha direkt bántanák az embert. Ő meg nagyon zárkózott. Én nem is tudtam kommunikálni vele. Egy nappal a turné előtt kaptam meg a melót, az egyik szervező lemásolta nekem a kottákat, és némelyik a második ütemnél kezdődött, nem volt első ütem. Ilyet még életemben nem láttam. Egy nagy üresség, aztán hatos ütem. Nem tudtam játszani az első hangot, mert nem tudtam, mi volt az. Nem tudtam az ütemjelzést, a hangnemet. Ő meg elkezdett velem üvölteni, hogy nem tudom a hangnemet. Én meg azt mondtam: "Figyelj, ember, csak látnád ezeket a kottákat", és megértette, hogy ezekkel nem sokat lehet kezdeni.

Engem használt céltáblául a humorához. A kritikusok szétszedték emiatt, hogy olcsó és hogy seggfejkedés, úgyhogy leállt erről. Kinyertem belőle amit lehetett, zeneileg, de hervasztó volt. Hosszú buszozások, olyan szabályok hogy galléros inget kell viselni a buszon: nincs farmer a buszon. Magunknak kellett fizetni a hotelt. Nagy pénzeket szakított, de nekünk nem adott belőle. Ennyi a történet. Több pénzt csinálhattam volna három bármicvóval Los Angelesben. De zeneileg volt pár jó dolog.

A másik dolog ezzel a bandával kapcsolatban - nem vagyok túl negatív? -, hogy a kontrolládák kőkörszakában élt. Nem engedett kontrollokat a színpadra. Szabadtéri fesztiválokon játszottunk, és csak őt lehetett hallani. Én se őt, se a szólókat nem hallottam. Ő volt középen, mindent hallott, de senki más nem hallott semmit. Nevetséges volt. Játszottunk egyszer Stuttgartban, ahol volt egy kis botrány, az emberek követelték vissza a pénzüket, mert nem hallottak semmit. Volt egy big bandje, és nem lehetett hallani. Miért nem lép fel akkor szólóban? De néha azért voltak nagy zenék. Az egyik dolog vele kapcsolatban, hogy milyen lassan játszik pár dalt. Lassan kezdi, és még tovább lassul. Nehéz nagyon lassan játszani, ez az egyetlen banda, amiben játszottam, ami ilyesmit csinált. Nagyon hatásos volt. Ha ezeket a bulikat összehasonlítom a Jean-Luc-éival, az utóbbiak sokkal vidámabbak voltak.

Mesélnél valamit a Fowler Brothersről és a "Heartscapes" című szólólemezedről?

Az az összes saját cuccom. Ralph Humphreynek volt egy csapata Mike Millerrel és egy basszusgitárossal, aki meghalt, neki ajánlottam a lemezt, az ő tiszteletére játszottam. Nincs nagy folyamatossága a lemeznek. Egy csomó különböző sítílusú izé. Nagyon jó lemez.

A Fowler Brothers meg legalább olyan nehéz volt, mint bármilyen Zappa-anyag. Legalábbis az én szemszögemből. Voltak táncversenyeink. Volt pár komoly instrumentális zene, amit Bruce és a másik testvérem, Ed írt. Még megvan ez a banda, de nem nagyon csinálunk most semmit. Játszottunk pár éve a Monterey Fesztiválon. Sose hajszoltuk ezt a dolgot. Nem is mutatott senki érdeklődést a mi menedzselésünk iránt, de az emberek szerették. Egyikünk sem egy nagy szervező, úgyhogy nagyjából jájuk az utunkak, és nem játszunk szart.

De a Banned from Utopia miatt kicsit meg kell szerveznünk magunkat. Csak két ember nem volt a Fowler Brothersben, Tommy Mars és Chad

Mesélnél valamit az "Echidna's Arf" próbáiról? Ez az egyik darab, ami miatt felnéznek rád.

(Nevet) Ami egy csomó különböző dallamból áll, igaz? Valójában nagyon egyszerű volt. Nem igazán emlékszem, hogy is csináltuk. Egy része meg volt írva. Azt hiszem nagyon lassan kezdtük el játszani, aztán egyre gyorsabb és gyorsabb lett. Aztán csak meg kellett tanulni - azt hiszem a gitárszólamot kettőztem meg, ugye? Gitáron szerezte, és úgy tanította meg nekünk; nem hiszem, hogy valaha is le lett volna írva. Nagyon jól megszerkesztett darab és hosszú. Jó hatással van a közönségre mert fellazítja őket, befogadóbbá teszi őket a többi dologra. Egy élő előadásnak kell hogy legyenek hegyei és völgyei és ha jó koncert, akkor lehetnek lassú dolgok is. Ray Charlesnál szuperlassú.

Frank Zappa és Ray Charles együtt egy koncerten, vendég Jean-Luc Ponty és az It's a Beautiful Day. Ez az életem, egy koncertnyi dióhéjban. A Fowler Brothers meg az előzenekar. Aztán beülünk az éttermembe és eszünk valamit.

balint, 2008, július 23 - 21:29

Szólj hozzá!

Címkék: zenészinterjúk

A bejegyzés trackback címe:

http://frankzappa.blog.hu/api/trackback/id/tr592588067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.