Kötelező olvasmány

- A hátsó sorból - Ruth on Roxy
- Zappa: Egy interjú - jó, 1973
- ROCK - és más négybetűsek 1968
- Road Tapes #2 - by Milán  << 
- Terry Bozzio & Borlai - videó
- Műszál Bob / Szomorú Jane
- Zappa idézetek - megmond.

Zappa Stream Radio

Creative Commons Licenc

Hozzászólások

Címkék

100%zappa (12) 1950-es (3) 1963 (2) 1964 (1) 1966 (3) 1967 (7) 1968 (3) 1970 (6) 1971 (3) 1972 (1) 1973 (1) 1974 (1) 1975 (3) 1977 (1) 1978 (4) 1980 (1) 1981 (2) 1982 (2) 1983 (3) 1984 (3) 1985 (1) 1986 (3) 1987 (1) 1988 (1) 1989 (2) 1990 (4) 1991 (5) 1992 (2) 1993 (1) 1994 (5) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (2) 1998 (1) 2000 (1) 2004 (2) 2005 (3) 2006 (10) 2007 (8) 2008 (2) 2009 (4) 200 motels (25) 2010 (20) 2011 (45) 2012 (19) 2012 újrakiadás (4) 2013 (31) 2014 (19) 2015 (13) 2016 (16) 2017 (5) 4xmix (3) 60as évek (22) 70es évek (37) 80as évek (24) 90es évek (4) aaafnraa (1) after crying (7) ahmet (12) ajánló (7) állat (10) Anaïs Mitchell (4) anekdota (43) animáció (14) audiofil (3) autogram (4) a zenéről (84) bakelit (16) baltimore (2) bármimás (1) betegség (7) bulvár (40) cd (21) cenzúra (13) dalfordítás (313) dezinfó (16) dili (72) díszkiadványok (9) diva zappa (6) dob (21) dramatika (31) dvd (6) dweezil (33) dzsessz (17) ed palermo (13) életrajz (20) english articles (15) étel ital (18) évforduló (33) e don quijote (6) film (28) főhajtás (29) fotó (11) francia (3) fülszöveg (40) FZ-kampány 2016 (2) fzDVD (6) fzfilm (13) fzfotók (46) fzinhungary (3) fzkarikatúra (24) FZkönyv (11) fzrajzok (7) fz 70 (34) fz dokumentumműsor (34) fz feldolgozás (197) gail zappa (25) gitár (5) gitárlemezek (4) gitárszólók (45) grammy díj (7) grande mothers (22) gyász (20) gyűjtőoldal (13) halloween (20) hamburger (3) hangmérnök (9) hangszer (3) hatások (26) hiperkarma (7) honlapfejlesztés (19) honlapok (20) hungarikumok (94) igazi fzkönyv (7) improvizáció (20) interjú (17) irodalom (5) joes sorozat (5) kábszer (12) kalóz (81) képregény (1) képzőművészet (19) kiadatlan (22) klasszikus zene (80) koncertvideók (20) konfliktus (15) könyv (39) kották (22) lemezipar (7) letöltések (70) magyarember (18) magyarzenész (73) magyar sajtó (46) mások zappáról (71) midi (4) moon zappa (10) nemzappa (80) nemzappadal (44) oktatás (4) online zene (199) orosz (2) párhuzam (36) pink floyd (73) politika (52) pop (5) popkult (95) posztumusz kiadványok (41) próba (7) promóanyagok (33) rádió (5) raktár (2) rejtvény (2) rendezvény (2) road tapes (3) rockzene (48) Roxy (8) sajátcikk (20) sajátinterjú (4) sajtó (32) sdb (43) sorlemezek (99) synclavier (16) syrius (3) szövegelés (46) tab (5) tánc (4) teljes koncertek (13) tervek (1) tévé (36) the band from utopia (7) turné60as évek (20) turné70 (3) turné70 71 (30) turné72 (14) turné73 (41) turné74 (19) turné75 (3) turné75 76 (16) turné76 77 (8) turné77 78 (11) turné78 79 (13) turné80 (19) turné81 82 (17) turné84 (15) turné88 (32) új kiadvány (29) utazás (3) válogatáslemez (3) vasfüggöny (18) véleményezés (68) ycdtosa (9) yellow shark (14) youtube (18) zappanale (15) zappa budapesten (12) zappa család (32) zappa day (2) zappa emlékzenekar (17) zappa family trust (19) zappa interjúk (90) zappa plays zappa (64) zappa szövegek (45) zene (1) zenészinterjúk (75) zenésztársak (109) zz későbi cuccok (8) Címkefelhő

Jean-Luc Ponty interjú

2006.04.29. 21:36 mB

Majdnem véletlen találkozás

Le Jazz (webzine), april 22, 1997
az interjút készítette Alain Le Roux
(részlet)

Le Jazz: Klasszikus képzést kaptál, mielőtt a viszonylag hagyományos dzsesszhez megérkeztél volna, azt pedig az adott kor legnagyobbjaival játszottad, legyenek bár hegedűsök vagy sem. Később a fúzió, sőt a rock felé fordultál. Minek volt köszönhető ez a választás?

Ponty: Találkozásoknak és véletleneknek. Mikor modern dzsesszt, bebopot játszottam, a 60-as években, meghívtak az Egyesült Államokba. Először 1967-ben. Aztán később egy kaliforniai kiadóval írtam alá szerződést, így 68-ban és '69-ben ismét visszajöttem. A producerem azt szerette volna, ha valami mást csinálok. Egy nagyon nyitott szellem, már azelőtt buddhista volt, mielőtt ez divatba jött volna. Ő mutatta meg például Ravi Shankar zenéjét, de az összes nyugati-parti dzsessz-zenészt is ő szerződtette le. Azt akarta, hogy a dzsessz világán kívüli zenészekkel is találkozzam. Ő mutatott be Frank Zappának is, például. Apránként elkezdett rám a rock és a pop világ is figyelni, mint Elton John és mások.

Le Jazz: Trióban Daniel Humairral és Eddie Louis-zal csináltál felvételeket. Hogy jött létre ez az együttműködés?

Ponty: Ez abban az időszakban volt, amikor a párizsi klubokban játszottam. Csak 23 éves voltam és felfigyeltek rám az emberek, mert én voltam az első modern hegedűs, aki szakított Grapelli stílusával. Humair és több más, már befutott ember maga mellé vett egy-egy koncert erejéig. Aztán 1966-ban, profi dzsessz-zenészként azokban a klubokban már önálló fellépéseim voltak. Magam állíthattam össze a csapatomat. Humairt választottam dobon, Eddie Louist zongorán és Guy Pedersont bőgőn. Pederson viszont beteg lett és nem tudta elvállalni, és ahelyett hogy helyettesítettük volna, basszus-részeket Eddy Handle játszotta fel orgonán, mert azon játszott akkor. Nagyon jól ment. Csináltunk egy felvételt, de akkoriban senkit nem érdekelt és csak 2000 darabot adtunk el.

Le Jazz: A hegedű mellett más hangszereken is játszottál, így szaxofonon és klarinéton is. Így volt könnyebb bejutni a dzsessz világába?

Gyerekkoromban hegedülni és zongorázni tanultam. Az anyám zongora-, az apám hegedűtanár volt. Ő tanított meg klarinétozni is, ami gyakorlatilag a harmadik hangszerem volt. Mikor a Conservatoire De Paris-ban a klasszikus tanulmányaimat végeztem, találkoztam egy csomó amatőr dzsessz-zenésszel, akik havonta egyszer játszottak egy gépészeti iskolában. Szükségük volt egy klarinétosra, így poénból elmentem velük. Nem igazán tudtam, mi a dzsessz, ott ismertem meg. Először csak hobbi volt, havonta egyszer, aztán egyre jobban kezdett érdekelni, elkezdtem dzsesszlemezeket vásárolni, és utánanézni a dzsessztörténetnek. A dzsesszt korábban csak a tánczene egy fajtájának gondoltam, de a modern dzsessz nagyon megfogott. Szaxofonozni magamtól tanultam, ami a klarinét után már könnyű.

Egyik nap, teljesen véletlenül nálam volt a hegedűm mert egy klasszikus fellépésről jöttem éppen, úgyhogy aznap azon játszottam. Reveláció volt a közönségnek - és nekem is. Akkor először tudatosult bennem, hogy dzsessz-hegedűs lehetek. Akkor még semmit sem tudtam a dzsesszhegedű történetéről. Utánanéztem és felfedeztem Grapellit, Stuff Smith-et, de modern hegedűsöket nem találtam. Ez felbátorított. Amikor sikerült első díjat nyernem a konzervatóriumban, egyre jobban és jobban belevetettem magam a dzsesszbe. Lemezeket hallgattam, klubokba jártam, amikben aztán dolgozni kezdtem. Az első saját lemezemet 21-évesen csináltam meg. A Blue Note szerződtetett, az Antibes fesztiválon. A választás önmagától jött. Mivel nagyon sikeres voltam a dzsesszben, kockáztattam és feladtam a klasszikus karrieremet.

Le Jazz: Mesélj arról, hogy találkoztál Zappával.

Ponty: A producerem Zappát nem ismerte személyesen, de nagyon bátorított, hogy menjek és találkozzam más zenészekkel is. Zappa akkor már híres volt, a kifinomult hangszerelési technikájának köszönhetően dzsessz-körökben is elismert. Rögtön éreztem, hogy milyen sok szempontból különbözünk. Én hosszú ideig távol tartottam magamtól mindent, ami nem mainstream dzsessz. A producerem akkoriban kaliforniai dolgokat várt tőlem, valami kommerszebbet, és ez nekem egyáltalán nem tetszett. Azt viszont tudtam, hogy Zappa nem a könnyed zenék elkötelezettje, hogy nagyon komoly dolgai vannak. Úgyhogy találkoztunk, Zappát pedig nagyon megfogta amit George Duke-kal csináltunk. George Duke akkor még egy ismeretlen fiatal zongorista volt.

A producerem aztán felkérte Zappát, hogy hangszerelje meg néhány darabját a következő lemezemre. Ő ezt elfogadta, el is készült vele két vagy három hét múlva. Körülbelül ebben az időben vette fel a "Hot Rats" című lemezét, és javasolta, hogy nézzek be a stúdióba hogy lássam hogy hogyan dolgozik. Három héttel ezután felvettük a "King Kong"-ot, ami nekem elég újszerű volt. A klasszikus képzettségemnek köszönhetően a megírt részekkel szerencsére semmi problémám nem volt. Olyan zenészeket vett föl, akikkel a saját lemezein gyakran dolgozott, igazi dzsessz-zenészeket, a Los Angeles-i stúdiókból. Én pedig George Duke-hoz ragaszkodtam, mert mi mindig együtt játszottunk. Szerettem volna hogy legyen legalább egy olyan zenész, akit ismerek.

Nagyon érdekes élmény volt. Kíváncsiak voltunk egymásra. Őt érdekelte a dzsessz és mindenek felett a kortárs komolyzene. És én is nagyon érdekeltem a klasszikus háttér és az improvizációs képességek keveredése miatt. Ezért is hívott később, hogy az amerikai turnéjára csatlakozzam a zenekarához, a Mothers of Inventionhöz 1973-ban. Ez volt a második eset hogy együtt dolgoztunk, és ez furcsa módon egy félreértésnek volt köszönhető: Zappa még korábban hívta George Duke-ot hogy csatlakozzon hozzá. George pedig a sok rocker között valahogy egyedül érezte magát, ezért inkább elment Cannonball Adderley-hez. Mikor Cannonballal Párizsban voltak, mondta, hogy alakul egy csapat Los Angelesben és a menedzsere szeretné ha én is részt vennék benne. George azt mondta: "Ha te elfogadod, én is." Nem tudtam, hogy Zappa zenekaráról van szó! Végül ott találtam magam Los Angelesben, amint Zappával turnézom.

Megintcsak nagyon érdekes élmény volt, mert Zappa azokat a nagyon bonyolult intrumentális zenéit is elővette, amelyek régóta a fiókjában hevertek, mert túl bonyolultak voltak a korábbi Mothers tagjainak. Sztravinszkij hatását mutató darabokat írt, és kiváló hangszeresekre volt szüksége. De a közönség hamar elvesztette az érdeklődését, és neki vissza kellett kanyarodnia a szatírához és a kommerszebb rockhoz. Ez pedig más volt mint amit én akartam, úgyhogy rövid hét hónap után el is mentem. Ezt nem fogadta jól és nagyon rossz viszonyban váltunk el.

Le Jazz: Egy másik fontos állomás a John McLaughlinnal való zenei találkozás; vele majdnem egy évig játszottál és két albumot is fölvettetek.

Ponty: John angol, és az európai zenei sajtóban olvasott rólam. New Yorkban találkoztunk, amikor átjött Angliából Tony Williamsszel játszani. Mikor az első Mahavishnu Orchestrát állította össze, fel akart hívni, de a menedzsere ellenezte mert Franciaországban éltem. De 1974-ben, a második Mahavishnu Orchestra idején már az Egyesült Államokban voltam. Johnnal sokkal inkább elememben voltam, zeneileg, különösen mivel a csapat teljesen instrumentális zenét játszott.

Le Jazz: McLaughlin technikailag mennyire támasztott nagy igényeket?

Ponty: Kevésbé mint Zappa. Abban az értelemben támasztott nagy igényeket, hogy tudta, hogy mit akar, de ez semmi különlegeset nem jelentett, különösen nekem nem a klasszikus hátteremmel.

*

(Az interjúban szó esik még a Zappa-évek utáni dolgokról, a Grapelli-féle hegedülési technikáról és annak meghaladásáról, a mikrofon elhelyezésének kérdéseiről, a hathúros hegedűről, a midiről, afrikai zenészekkel való együttműködésről...)

balint, 2006, április 29 - 21:36

Szólj hozzá!

Címkék: dzsessz zenészinterjúk turné73

A bejegyzés trackback címe:

http://frankzappa.blog.hu/api/trackback/id/tr912588032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.