A helyszínnel kapcsolatos ellentmondó hírek és álhírek ellenére szép számban gyűlt össze a közönség az MFZE és a Frank Zappa Emlékzenekar filmvetítős-koncertes szeánszára, abszolválandó az októberi film- és élőzeneadagot. Az előbbit most hagyjuk is (remek volt), és szóljunk 2-3 keresetlen szót a koncertről...
...annál is inkább, mivel már a nyári, Zöld Pardon-béliről se szóltunk, ideje tehát leszögezni, hogy az Emlékzenekar, mint valami furcsa bogyókkal teli rekettyés a kert végében, kezd beérni. A tiszteletreméltó létszám, az egyes tagok egyéb zenekarokban való kötelezettségei és a zene bonyolultsága (na meg a "mai gazdasági helyzet") mellett ez nem kis dolog - az utóbbi egy (-két) évben érezni tehát valami határozott beérés-félét. Mi kell ehhez? Mi más, mint idő. Az "idő" jelen esetben azonban nyilvánvalóan egy csomó próbát, gyakorlást, (lásd: ezernyi kotta a zongorán) és gondolom zenekarvezetői szigort (lásd: Vojnits Attila metsző tekintete) is jelent. Ami a fenti tényezőket figyelembevéve nem kis dolog. Szóval van itt nekünk Magyarországon egy ilyen emlékzenekarunk, és ez jó érzés, na.
De konkrétabban a tegnap estéről: a film után a zenekar nem indított egyből, mert bár már beállt (már a hangszerekkel), azért hagyott egy kis fogyasztási időt a közönségnek is, talán a kelleténél kicsit többet is. Végül aztán felmentek a színpadra, indult a buli. A kezdés a szokásos, a Heavy Duty Judy, ez alkalmat ad a fúvósok megrecsegtetésére - illetve Vojnits Zenekarvezető Úr furulyázására is, a darab amúgy remek, mi kell még?
Kis gondot okoz, hogy a közönség a film után ülve maradt - ez a szabadabb közlekedést és az önfeledt végtagdobálózást is erősen akadályozza, ami valamelyest talán a zenekart is feszélyezi. Döcögés van még kissé énekesvonalon is: Éliás Gyula, a mennyezetszaggató hang pár dalt még papírból olvas - ha megtanulja őket, talán felszabadultabban tud színpadjelenlenni. A Whipping Post mindesetre hasított.
Se megszeppenéssel, se egyéb hiányossággal meg nem vádolható Vasti, a (nálam) Szubjektív Ike Willis Díjas gitár-ének: teszi, amit tenni kell: gitározik, teker, gesztikulál, előad...Jelen van a színpadon. A zenekar körül megforduló számos énekes mellett az első időkben úgy tűnt, az ő énekeltetése inkább szükségmegoldás, vészhelyzetekben. Jelezném: nem az. Andy, Zomby Woof, Inca Roads: ahogy kell.
Na de a zenekar is egyre inkább úgy teljesít, "ahogy kell": sosem hittem volna, hogy kis hazánkban élőben fogom hallani (magyar előadóktól!) teszem azt a fent említett kis dalcsokrot. A háromtagú fúvósszekció hasít, a zene megtölti a kis teret, és lazán ugrálnak át a bonyolultabb részeken is. Itt-ott egy-egy könnyedebb dallam - meglepetésként megszólal az Uncle Remus is '74-ből, itt a billentyű kap nagyobb szerepet.
Mindenképpen ki kell emelni a ritmusszekciót: Herr Attila basszusa ugyan csak egyszer, egy szóló erejéig került igazán előtérbe, de a jelenléte végig meghatározó volt: pontosan, telten kísérte végig a bandát, miközben végig eleven, gazdag volt a saját szólama is. Ugyanez igaz Vadász dobosra: ha nem is hallottuk volna (Vojnits szintetizátor-ökörködéseivel feleselve) szólózni, akkor is világos volna: jelenlétének súlya van, jól tölti be a (Zappánál mindig) fontos szerepet kapó dobos szerepét.
Talán az ülő közönség, talán más okozta "feszély" miatt a koncert bár jó volt, de (most) nem mutatta azt a felszabadultságot, amit korábban párszor maradéktalanul élvezhettünk. De nincs igazam: a ráadás környékén előadott gitárpárbaj, a dob-basszus igen combos közreműködésével, az If Only She Woulda hosszú szólóiban valami igazán megmozdult. Na itt vágyott volna még az ember egy jó félórás hosszabbításra...
El tudtam volna képzelni még a legutóbb Jimmy Carl Black tempójára lassított Willie The Pimp-et: igazán eredeti volt az a reggae-s, laza, öreges, fúvósokkal kényelmesen kitöltögetett darab, kár lenne kihagyni a repertoárból.
Szóval van nekünk egy ilyen zenekarunk, és ez jó. A Zomby Woof-hoz, Andy-hez hasonló zeneköltészeti akrobatikák már szinte rutinszerűen jönnek egymás után, repertoár folyamatosan bővül, a soktagú zenekar (mondom magam ismételve) szépen beérni látszik. Mi is kellhet még? Egy kicsit alaposabb szövegtanulással, több együtténekléssel még lehet előrelépni. Tehát semmi gáz: decemberben további koncertek, a zenekar él és nyomul, ahogy kell.
És úgy tűnik, az idő nekik dolgozik.
az elhangzott dalok:
Heavy Duty Judy
Cosmik Debris
Easy Meat
Keep It Greasey
Uncle Remus
Dancing Fool
Andy
Inca Roads
Zomby Woof
Zoot Allures
Whippin' Post
Why Does It Hurt When I Pee?
If Only She Woulda
***A zenekar tagjai:
Vojnits Attila - zenekarvezető, furulya és elektronikus puttyogás
Vastag Gábor - gitár, ének, színpadi jelenlét
Her Attila - basszus
Vadász Péter - dobok
Szabó Márton - gitár, Zoot Allures
Szabó Károly - billentyűk
Lukács Gábor- szaxofon
Csizmadia Dávid - trombita
Abbas Murád - pozan
Éliás Gyula - ének
Marosi Bálint